Steiner Kristóf és férje újra összeházasodnak, ezúttal Portugáliában
Azt mondják, ez egy jó ok a bulizáshoz, az ünnepléshez is.
Azt mondják, ez egy jó ok a bulizáshoz, az ünnepléshez is.
A színész olyan jól alakította Anthonyt, hogy sokakban fel sem merült, hogy a valóságban s
„Hosszú út vezetett idáig, óriási harcaim voltak, de most már minden témáról tudok beszéln
Nem kis vihart kavart a szakmán belül Helen Mirren castingolása a Golda című filmbe, amely
Elmondta, hogy érezte magát tiniként.
Sok barátom szokta kérdezni, hogy mégis hogyan szoktam cikket írni, ezt például úgy kezdte
Sokan nekiugrottak emiatt.
Mássága miatt komoly mentális problémákkal kellett szembenéznie a modellnek.
Egy szívmelengető Instagram posztban osztotta meg örömét a világgal.
A pedofíliát akár halálbüntetéssel is sújtaná, a meleglobbi gyerekeket szexualizáló ága el
Már 11 éve együtt vannak. Önéletrajzi könyve jelent meg Kal Penn amerikai színésznek, aki
Coming outolni iszonyú nehéz, óriási bátorságot igényel.
A nyíltan meleg szépséginfluenszer, Bretman Rock az ikonikus nyuszijelmezben pózol a címla
34 éves kanadai színész sugárzott az idei Met-gála vörös szőnyegén, mégpedig azért, mert v
Will Smith fia, Jaden Smith, akivel többek között A boldogság nyomában és A Föld után című
Ian McKellen hiányolja a meleg szuperhősöket.
Újabb Hollywoodi színésznő csatlakozott a coming out hullámhoz.
"Úgy döntöttünk, hogy egyetlen interjúban beszélünk a kapcsolatunkról és aztán ennyi."
Nem kis port kavart a még 2019-ben megjelent Krisztus első megkísértése című szatíra, amely a Netflix műsorkínálatába
Whitney helyett most már Stevie-nek szólítja magát.
A korona című sorozat színésznője nemrég coming outolt.
A Netflixen futó „Meleg szemmel” című reality szereplője, Tan France divattervező tavaly j
Jamie Lee Curtis az AARP The Magazine-nak adott interjút, amelyben a családjáról is beszél
Megmerevedett városi legendák szerint a nagyobb lábfej nagyobb péniszméretet sejtet.
A Nashville Predators játékosa, Luke Prokop lett az első aktív NHL-játékos, aki felvállalt
Képzeld csak el: kellemes, szeptemberi este van Los Angelesben, a 70.
A melegellenes elemeket tartalmazó pedofiltörvény és egy mesekönyv megbüntetése miatt is j
Kik azok az LMBTQI emberek?
A Marvel fontosnak tartja majd, hogy a fontos társadalmi kérdések is megjelenjenek a képre
Emlékszel még arra, amikor a 2000-es évek kezdetén mindenki A szökést nézte?
A brit magát nem binárisként azonosító influenszer már hosszabb ideje küzdött indentitás v
Jim Parsons, az Agymenők sorozatban Sheldont alakító színész teljesen nyíltan kezeli a homoszexualitását, és például
Eláll Ringo Starr, a Beatles egykori dobosa a Screaming O Pleasure Products nevű cég ellen
Harmadik részénél tart a Loki című szuperhősfilmes sorozat.
Az amerikai alt-right pár évvel ezelőtti fontos alakja, az azóta számos platformról letilt
Elliot Page (régebbi, ismertebb nevén Ellen Page) után újabb hollywoodi híresség coming ou
A színész, aki jelenleg TK Strandot alakítja a 911 Lone Star című sorozatban, a Variety ma
Dove Cameron őszintén vallott érzéseiről a Gay Times hasábjain: a híresség elárulta, koráb
A Dzsungeltúra című filmben Emily Blunt karakterének testvérét Jack Whitehall alakítja és
Zöld Lámpás egy kitalált szuperhős, képregény-szereplő, akit a DC Comics alkotott, és aki
Nem igazán számított senki arra, hogy Kevin Spacey neve mostanában egy film kapcsán felmer
Kyle azt nyilatkozta, hogy annak idején volt egy röpke románca a Top Gun sztárjával.
Az észak-koreai diktátor tűzzel-vassal üldözi a homoszexualitást, ennek ellenére - vagy ta
33 év együttlét után, a színész ezért vált el férjétől
Az LMBTQ közösség tagja Lando Calrissian – a világhírű StarWars sorozat egyik főszereplője
Ryan Murphy, a Glee, American Horror Story és a Ratched alkotója, Christine Vachon és Pame
Igazi mémaknára lépett az angol királynő, aki valószínűleg figyelmetlen volt, amikor a kie
A Netflix gyártja a Queer Eye című életmód-tanácsadó műsort, amiben 5 meleg szakértő próbá
Colton Underwood comingoutolt a Good Morning America című műsorban.