Ugrás a tartalomra
x

A rajongók elég meggyőző bizonyítékokat találtak arra, hogy A Pókverzumon át Gwen Stacyje valójában transznemű

Nem "cisza" ez a pókica!

A Pókember: Irány a Pókverzum! folytatása, A Pókverzumon át végre a mozikba került és minden téren felülmúlta amúgy is remek elődjét. Ebben végre központi szerepet kapott Miles mellett Gwen is, sőt másodfőhőssé lépett elő, akinek drámájával rögtön a film elején foglalkoznak az alkotók. Habár első látásra a póklány inkább ciszneműnek tűnik, az LMBTQ-közösség tagjai szerint a látszat csal, mert több olyan jelenet is van, amelyben megjelenik az LMBTQ szimbóluma, specifikusan a transzneműeket jelképező világoskék-rózsaszín-fehér embléma, illetve színkombináció valamilyen módon.

A Screen Rant hívta fel a figyelmünket arra, hogy a Twitter szabályosan felrobbant az LMBTQ-közösséghez tartozó emberek örömteli kommentjeitől, bejegyzéseitől, hogy A Pókverzumon át szerintük erősen utal arra, hogy Gwen nem cisznő, hanem transznemű nő, illetve lány. Míg vannak, akik ezt puszta tényként közölték, szerencsére kapunk néhány magyarázatot is, hogy miért gondolják így. Az egyik felhasználó például kiszúrta, hogy Gwen szobájának a falán kint van egy kék-rózsaszín-fehér transzparens, rajta a szöveggel: "Protest trans kids" (kb. "Tüntess a transznemű gyerekekért"). Ez egyébként már az egyik előzetesben is benne van. A képet a bejegyzéssel együtt láthatjátok alább.

Egy másik, Ava nevű rajongó bővebben is kifejtette. Ő felfigyelt arra a fali transzparens mellett, hogy egy "transz büszkeség" kitűzőt hord Gwen a dzsekijén, sőt az édesapja, George is visel egy ilyet az egyenruháján. Hovatovább, a hősnő bizonyos jeleneteiben a világoskék, a rózsaszín és a fehér dominálnak – a fehéret ugye Gwen pókjelmeze biztosítja. "Az emberek persze továbbra is azt fogják mondani, hogy túl sokat belelátunk, ami engem meggyőzött arról, hogy a képregénykockák túl buták ahhoz, hogy értelmezzék a 'Mutasd meg, de ne mondd ki!' elvet" – írta Ava a szkeptikusoknak. Persze ne felejtsük el, hogy A Pókverzumon átra jellemző a színkavalkád, illetve az is lehetséges, hogy Gwen egyszerűen csak támogatja az LMBTQ-mozgalmakat! De a sokszínűség is jellemző a filmre, hiszen a multiverzum határtalan, szóval könnyen lehet, hogy ezek az utalások(ként értelmezett jelek) valóban afelé mutatnak, hogy a 2024-es Beyond the Spider-Verse-ben lesz egy nagy leleplezés Gwen nemi identitásával kapcsolatban.

www.ign.com.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux