Meggyilkoltak egy olasz melegjogi aktivistát
Az olasz haditengerészet 35 éves tisztje, Ciro Guarente hétvégi rendőrségi kihallgatásán
Az olasz haditengerészet 35 éves tisztje, Ciro Guarente hétvégi rendőrségi kihallgatásán
„A melegfelvonulás szerintem fontos, mert bizonyítja, hogy ebben a városban olyan lehets
Donald Trump úgy döntött ma, visszafordítja elődje, Barack Obama egyik utolsó döntését,
Történelmi döntést hozhat az indiai legfelsőbb bíróság, ami azt is eredményezheti, hogy
Rakkában, az Iszlám Állam ellen harcol egy LMBT+ katonai szervezet, a TQILA.
Japán második legnagyobb sörgyártója, a Kirin új vállalati irányelveket fogadott el, ame
A Queer Refugee Pride Facebook-oldal számolt be róla, hogy múlt héten két, Szerbiából me
Ramzan Kadirov, Csecsenföld elnöke és Putyin nagy cimborája egy interjúban, amit az HBO
Az elmúlt hónapokban több alkalommal is érkezett hír Indonézia Aceh tartományából meleg
A Novaja Gazeta kormánykritikus és oknyomozó orosz magazin a hét elején tette közzé 27 c
Korábban is vádolták már azzal, hogy tinikkel szexelt, de akkor nem tudták eldönteni, ho
A befolyásos katolikus egyház tiltakozása ellenére a máltai parlament szerdán szinte egy
A brit legfelsőbb bíróság elé vitte ügyét John Walker, egy 66 éves brit üzletember, és v
A spanyol fővárosnak mintegy 115 millió eurós (35,7 milliárd forint) bevételt hoztak a W
Az azonos neműek közötti szexuális kapcsolat régtől fogva munkát adott a jogalkotónak a
A vatikáni rendőrök egy a Szent Hivatalhoz tartozó lakásban ütöttek rajta a résztvevőkön
Ramzan Kadirov csecsen elnök parancsára a New York Times szerint táborokba gyűjtötték a
A német jobboldali populista Alternatíva (AfD) keresi annak a módját, miként támadhatná
Olyan országokban is, amelyek társadalmait eddig elutasítónak ismerték.
A német bíboros úgy látta, az egyháznak nem szabad nyitni a tökéletlen, például elvált v
A meleg, leszbikus, biszexuális, transznemű és interszexuális (LMBTI) emberek jog- és es
A Tsargrad TV egyutas jegyeket kínál fel az LMBT embereknek, hogy minél messzebb kerülje
A kolozsvári Maszol.ro hírportál szerint nyolcszázan, a román hírügynökségek beszámolói
Egy tanulmány szerint a "hagyományos" nézetek – különösen a keresztények körében – a mel
Péntek reggel a Bundestag 393 igen, 226 nem és 4 tartózkodás mellett elfogadta a meleghá
Alig egy hét alatt átmehet a Bundestagon az a törvénymódosítás, amely lehetővé teszi a m
A rendőrségen tett feljelentés alapján vizsgálatot indított a marosvásárhelyi bírósági ü
A német kancellár és a CDU korábban világosan elutasította a melegházasság engedélyezésé
Az amerikai legfelsőbb bíróság hétfőn bejelentette, hogy foglalkozni fog annak a colorad
A melegfelvonuláson is parádézik a kanadai miniszterelnök, ha az egyenlő jogok foggal-kö
A török rendőrség gumilövedékeket is bevet, hogy feloszlassa a betiltott Pride-felvonulá
A város polgármestere, Sadiq Khan csütörtökön indította útnak a tömegközlekedést színesí
A hatóságok indoklása szerint a résztvevők biztonsága érdekében tiltották be a az isztam
Nem fizetnek állami utat oda, ahol megsértik a homoszexuálisok jogait.
A szövetségi parlament, a Bundestag csütörtökön ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfo
Dél-Koreában kötelező a sorkatonaság – minden arra alkalmas, 18-35 év közötti fiatalembe
Rendhagyó mecset nyitotta meg kapuit Berlinben.
Moszkva állítja, a „melegpropagandát” tiltó törvények célja a gyermekek erkölcsének és e
Egy évvel azután, hogy a Feröer-szigetek parlamentje 19-14 arányban áldását adta az azon
Skócia legnagyobb oktatással foglalkozó szakszervezete, az Educational Institute of Scot
A bírói testület keddi döntése szerint az orosz hatóságok a jogszabállyal megsértették a
Egy ultranacionalista török ifjúsági szervezet, a jobboldali iszlamista BBP párthoz köze
A The Moscow Times-nak nyilatkozott az orosz ortodox óhitű egyház fővárosi püspöke, Korn
A New York Pride a melegfelvonulások történetének egyik legrégebbi szereplő
Ritka alkalom, hogy Vlagyimir Putyin amerikai televíziónak ad hosszabb inte
Az UNIAN ukrán hírügynökség helyszíni jelentése szerint az idei KievPride elnevezésű meg
Noha a brit uralkodó április 21-én született, hivatalos születésnapját – az Angliában ta
Brian Vahaly egyike azon kevés teniszezőnek, aki nyíltan vállalta, hogy meleg.