Ugrás a tartalomra
x

A német püspök szerint áldás, hogy egynemű párok is házasodhatnak

Ezért uniójukat meg kéne áldani a templomokban is. Ezen kívül pedig jó lenne megfontolni, hogy nőket is diakónussá fogadjanak.

Franz-Josef Bode püspök szerint "több mint pozitív, jó és igazságos", hogy elismerték az egynemű párok házasodási jogát Németországban. A német püspöki konferencia alelnöke ezért vitát indított abban a kérdésben, hogy a német katolikus papság megáldhatja-e az egynemű párok házasságait.

"Alapvető kérdéseket kell megvitatnunk, például arról, hogy "házasság mindenkinek" eszméje egyértelműen szembemegy a házasság egyházi koncepciójával - de eközben politikai realitássá nőtte ki magát" - mondta a püspök Osnabruck-ban. "Fel kell tenni magunknak a kérdést, hogyan kezeljük azokat, akik ilyen kapcsolatban élnek és eközben az egyházközség részesei, és azt, hogy kísérjük őket hitéletileg és liturgiailag."

Németországban június végén szavazta meg a parlament a törvényt, mely engedélyezi a homoszexuális párok házasságát. "A homoszexuális házasságokat általában az egyház koporsójába vert utolsó szögként szokták emlegetni, de itt az idő, hogy ezt újragondoljuk" - mondta el a püspök, aki hozzátette, talán el kéne gondolkozni rajta, hogy egy ilyen "pozitív és igazságos dolgot meg kéne áldani." Az áldás természetesen nem egyenlő az esküvői ceremóniával.

A német protestáns egyházak egyébként már elfogadták az egynemű párok házasságát, és néhány keresztény-katolikus gyökerű gyülekezetben is áldást adnak rájuk.

A püspöknek más ötletei is vannak

Bode az interjúban arról is beszélt, hogy a nőknek is nagyobb részt kéne vállalniuk az egyházközségek életében "vezető szerepeket a templomokban" ami egybevág azzal, hogy a Vatikán egyik bizottsága jelenleg is vizsgálja, hogy női diakónusok is szolgálatot teljesíthetnének-e a jövőben.

"Ez a bizottság nagy erőkkel vizsgálja a hagyományt, de szerintem nem szabadna itt megállni" - mondta el Bode. - "Szembe kell nézni a ténnyel, hogy a nők sokkal több felelősségteljes munkát végeznek a templomokban manapság. Szeretném, ha kialakulna egy párbeszéd szakértők és kompetens püspökök között - és aközött a csoport között, ami ezeket az ügyeket képviseli Rómában. Ezt a kérdést mihamarabb el kell dönteni egy tanácsnak vagy zsinatnak."

(Catholic Herald)

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux