Ugrás a tartalomra
x

Fiatal, konzervatív, homoszexuális és Merkel utódja lehet, ki az?

Miközben folynak Németországban a koalíciós tárgyalások, az országnak szeptember vége óta nincs új kormánya és az világos, hogy az eddigi pártok sokat veszítettek erejükből. Felmerül a kérdés, Merkel meddig bírja még, és ha nem ő, akkor ki legyen. Sok név forog, de kettő egyre gyakrabban.

A most hétvégén készült Forsa/RTL/N-Tv közvélemény-kutatás szerint a választók 47 százaléka megválasztaná Angela Merkelt, ha közvetlen kancellárválasztás lenne. Ez eléggé stabil eredmény, január elején és az azt megelőző hetekben is általában ugyanennyi volt.

Martin Schulz viszont 18-ról 15 százalékra csúszott vissza ezen a skálán, még a saját párttársai, az SPD-sek közül is csak kevesebb mint a fele látná szívesen az ország élén. Merkel legalább saját pártjában 90 százalékos támogatottságot élvez. Pedig Schulz tavaly februárban rövid időre maga mellé tudta állítani a közvéleményt, és úgy tűnt, nem sok hiányzik hozzá, hogy beérje a kancellár asszonyt.

A pártpreferenciák alig változnak, a CDU/CSU 34 százalék, az SPD 18 százalék körül van, sok a bizonytalan szavazó. A szeptemberi választás és az előző koalíciós tárgyalások kudarca után azonban Merkel egyértelműen meggyengült. Ezért is sok szó esik arról, hogyan tovább, meddig maradhat még Merkel, és ki jöhet utána.

Fiatal, emelkedő csillagzattal

Ma szinte minden német híroldal idézett egy interjút, amelyet Paul Nolte berlini, neokonzervatívnak nevezett történész-professzor adott a Die Weltnek. Szerinte Merkel utódjának Jens Spahn lenne alkalmas, aki konzervatív alapokon megújíthatná a CDU-t. Az ugyanis Merkel alatt szerinte nagyon balra tolódott.

A Handelsblatt.com a 37 éves Jens Spahnt, aki jelenleg parlamenti államtitkár a Pénzügyminisztériumban és a CDU elnökségének tagja, úgy írja le, mint akinek markáns véleményei, határozott konzervatív nézetei vannak. Adott esetben a Merkellel való konfliktusoktól sem riadt vissza – írják. Eddigi politikai pályája meredeken emelkedő volt.

Romantikus házasság Karácsony előtt

Jens Spahn egyébként Karácsony előtt pár nappal összeházasodott élettársával, a 36 éves Daniel Funke újságíróval. A politikus már régóta nem csinál titkot homoszexualitásából – írta a Handelsblatt.

Merkel maga állítólag a Saar-vidék miniszterelnök-asszonyát, Annegret Kramp-Karrenbauert preferálja, aki alatt a CDU nem tolódna annyira jobbra, mint ahogy az Jens Spahntól várható. Ha pedig Merkel távozna a német politikából, sokak szerint másutt lenne helye: Például az Európai Bizottság élén.

Kik az esélyesebbek?

Angela Merkel lehetséges utódjául már nagyon sok politikust megneveztek. Nemrég például egy közvélemény-kutatás során jó helyezést ért el Thomas de Maziére belügyminiszter. (Erről itt írtunk.) A megkérdezett konzervatívok 37 százaléka szerint ő lenne legalkalmasabb Merkel utódjának a CDU élén. Peter Altmaier kancellária-miniszter 31, Ursula von der Leyen hadügyminiszter asszony 28 százalék szerint lenne alkalmas. Ugyanitt Annegret Kramp-Karrenbauer és Jens Spahn azonban csak 24, illetve 16 százalékkal követi őket.

A CDU erős asszonyai

Paul Nolte egyébként úgy véli, Merkelnek 2-4 év múlva le kell mondania. Spahn mellett említette Julia Klöcknert, Ursula von der Leyent (hadügyminiszter) és Thomas de Maizière-t is lehetséges utódként.

Milyen nőket fog magával hozni Merkel a kormányba, ha megalakul? – feszegeti a Süddeutsche Zeitung. Eddig a CDU vezetői, az általa adott országos vezetők között nem volt valami sok nő, ezért Merkel megígérte, hogy ezen javítani fog, sőt 50 százalékra növeli a nők arányát a következő kormányában.

A lap “a CDU erős asszonyai” címmel egy képen ábrázolja Angela Merkelt, Annegret Kramp-Karrenbauert, Julia Klöcknert és Ursula von der Leyent. Ők is úgy tudják, hogy Merkel Annegret Kramp-Karrenbauert látná szívesen utódjaként.

 

privatbankar.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux