Ugrás a tartalomra
x

Melegházasságot ellenző jelölt győzött az elnökválasztás első fordulójában

Fabricio Alvarado Munoz, a melegházasságokat hevesen ellenző konzervatív jelölt győzött vasárnap Costa Ricában az elnökválasztás első fordulójában a szavazatok 24,8 százalékával.

Az első forduló kimenetelében döntő kérdésnek bizonyult, hogy mely jelölt hogyan viszonyult a melegházasságok engedélyeztetéséhez. Az újságíró, hitszónok, evangeliumi keresztény énekes, a Nemzeti Helyreállítás Pártjának jelöltjének, Fabricio Alvaradónak a népszerűsége is azután kezdett szárnyalni, hogy hevesen kikelt a melegházasság engedélyeztetése elleni bírósági döntés ellen. Ellenfele lesz az áprilisban tartandó második fordulóban Carlos Alvarado Quesada, a kormányzó balközép Nemzeti Felszabadulás Párt (PLN) támogatottja, aki a voksok 21,6 százalékát kapta. Ő volt az egyetlen elnökjelölt a 13 közül, aki támogatta a melegházasságok törvényesítését.

A jelöltek közötti verseny idén januárban azután vált kiélezetté, hogy az Emberi Jogok Amerikaközi Bírósága határozatott hozott, amely szerint Costa Ricának engedélyeznie kell az azonos neműek házasságát, illetve azt, hogy a meleg párok gyerekeket fogadhassanak örökbe és ugyanolyan jogokkal rendelkezzenek, mint a nem azonos nemű házaspárok.

Fabricio Alvarado a közvélemény-kutatások szerint azzal emelkedett ki a mezőnyből, hogy az állam ügyeibe való beavatkozásnak, a szuverenitás megsértésének minősítette a bírósági döntést, illetve kilátásba helyezte küzdeni fog érvényesítése ellen.

Egy nemrégiben nyilvánosságra hozott felmérés szerint a latin-amerikai ország lakosságának kétharmada ellenzi a melegházasságot. Costa Ricában az emberek 76 százaléka római katolikus. írja a magyar idők

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux