Már nem büntethető a homoszexualitás Angolában
Az előző büntetőtörvénykönyv három évig terjedő kényszermunkával büntette azokat, akik „te
Brazília első meleg képviselője inkább elhagyja az országot a fenyegetések miatt
Brazília első vállaltan meleg kongresszusi képviselője, Jean Wyllys bejelentette, hogy az
A melegeket „kigyógyító” terápia atyja úgy döntött, melegként éli az életét
34 évig élt házasságban egy nővel.
A nyíltan homoszexuális Pete Buttigieg bejelentkezett az USA 46. elnökének
A 37 éves Pete Buttigieg személyében újabb demokrata párti politikus jelezte, hogy indul p
Megint pedofíliával vádolják Bryan Singert
Fél éven belül másodjára vádolták meg szerdán pedofíliával Bryan Singert, aki a mostani vá
A Fidesz volt képviselője együttműködik a nemzetközi „homoszexuális-gyógyítókkal”
Októberben Budapesten tartotta éves konferenciáját az IFTCC, a homoszexuálisok kigyógyítás
Szólíts a neveden – Finnországban egy gimnázium minden tanulója megnézi a filmet
Új módszerrel próbálják elősegíteni a toleranciát egy finn városban
Egy év börtönt kapott az egyiptomi tévés, amiért meginterjúvolt egy meleget
Egy év börtönre, pénzbüntetésre és további egy évi rendőrségi felügyeletre ítélte egy kair
A melegeket kigyógyítani szándékozó pap is megszólalt, miután botrány kerekedett a köztévé műsorából
Hosszú posztban foglalja össze követőinek Hodász atya, azaz Hodász András, mit gondol anna
Szivárvány színű füsttel tiltakozott a Momentum az MTVA székházánál
“Mi hiszünk a sokszínűségben!
Kifakadt a meleggyógyítós köztévés adás műsorvezetője, mert a fideszes média nem zárt össze mögötte
Szombat délután hosszú Facebook-kifakadást tett közzé hivatalos oldalán Trombitás Kristóf,
Harcolnak az életért
Az LMBT-szervezetek és a feministák már évtizedek óta lobbiznak az ENSZ döntéshozóinál.
A Harry Pottert olvasó fiatalok sokkal toleránsabbak
Egy kutatás kiderítette, hogyan viszonyulnak a diákok például a menekültekhez vagy a meleg
Nem engedi bírálni az MTI a homoszexuálisok kigyógyításáról értekező köztévét
A közmédiához tartozó MTI megtagadta, hogy bíráló hírt tegyen közzé a homoszexuali
EZ ITT A VÁLASZ! - A HÁTTÉR TÁRSASÁG REAGÁLÁSA A KÖZTÉVÉBEN ELHANGZOTTAKRA
Letartóztatták a bangladesi LMBTQ+ aktivisták egyik feltételezett gyilkosát
A bangladesi rendőrség feltételezhetően letartóztatta az egyik elkövetőt, aki bele
A csehek kétharmada a melegházasság mellett
Nem féltik a huszita keresztény örökséget meg az identitásukat.
Pár éve még liberális volt Trombitás Kristóf, aki ma már meggyógyítaná a melegeket
Sőt, egyik kedvence a melegek jogaiért kiálló Davide Moscardelli volt.
A köztévén lement egy műsor arról, hogyan lehet meggyógyítani a homoszexuálisokat
„Állapot? Betegség? Torzulás? Vagy csak a sokat emlegetett másság?
Az amerikai alelnök felesége egy hivatalosan homofób iskola tanára lett
Munkát vállalt az Egyesült Államok második asszonya, Mike Pence alelnök neje.
Melegség érzékenyítő programot szerveznek az iskolákba Szegeden
„Melegség és megismerés” címmel érzékenyítő képzést szervez a szegedi LMBT közössé
Nem viccelnek többet a melegekkel a Family Guy készítői
A sorozat producerei szerint ami még 15 éve belefért, az ma már nem elfogadható.
Ekkorát kamuznak a férfiak, ha a péniszük mérete kerül szóba
Valamiért nyílt titoknak számít, hogy a férfiak szeretik eltúlozni a péniszük méretét, ame
“Meleg pasi vagyok, és véletlenül teherbe ejtettem a barátomat”
Nem a megszokott problémával néz szembe az a meleg pár, akik egy mobilteherautóban
Rendőrök kínoztak halálra két meleg férfit Csecsenföldön, állítják jogvédők
Két meleg férfit halálra kínoztak csecsenföldi rendőrök, az LMBT-közösség további 40 tagjá
Csehország legalizálhatja a melegházasságot
Milos Zeman cseh köztársasági elnök megvétózza az azonos neműek házasságáról szóló
Johnny Depp ex neje végül is biszexuális – és most kiderül, miért teregeti ki oly gyakran
„Mindenki azt mondja: ’Mindent eltékozolsz.
Melegek a nagyvilágban: Devon & Rob (Utah)
Devon Gibby és Rob Zimmer Salt Lake City-ben él, Utah ál
Logan Paul, most a melegeknek szólt be nagyon csúnyán
Ha ön nem a YouTube-ról veszi magához a napi mozgóképes szórakozásadagját, akkor is hallha
Agyonlőtték az első, melegségét felvállaló Puerto Ricó-i rappert, Kevin Fretet
Csütörtökön, helyi idő szerint kora este a nyílt utcán agyonlőtték Kevin Fretet, az első,
A lengyel bíróság nem ismeri el a híres youtuber melegpár házasságát
2017-ben keltek egybe Portugáliában, most pedig szembe kellett nézniük a szomorú i
Az Indiai Hadsereg vezérezredese nem engedi a melegszexet a seregben
Indiában sem könnyű a katonaélet, ugyanis a hadseregben folytatják azon rendszabál
Újabb gyerekmolesztálási vádak Michael Jackson ellen
Michael Jackson gyerekkorukban molesztálta őket - állítja két férfi a Leaving Nev
Fenekestől felforgatja a német cégek kommunikációját a bevezetett interszexuális nem
"Inter" vagy "vegyes" néven határozzák meg azt, aki se férfi, se nő
Meleg menedékkérőktől vízuminterjúkon megkérdezték, nyeltek-e spermiumot
Pár éve egy meleg pár kért volna menedéket Ausztráliában, és meglehetősen tolakodó
Jubilál a Róma Pride
Június 8-án tartják a jubileumi, 25. Róma Pride Parádét.
Robert De Niro aggódik meleg fiáért – Trump miatt
Elmondása szerint joggal, mivel a mostani kormányzat visszaforgatja az idő kerekét
Újabb azonosnemű esküvő, Szent Ilona szigetén a legelső
A festői Szent Ilona-sziget az Atlanti-óceán déli részén fekszik, és államformája
A hadsereg és a veteránok csupán 39%-a gondolja azt, hogy a transzneműeknek helyük van a katonaságnál
Sokkolóan alacsony az a szám, ahány aktív hivatásos katona és veterán támogatná, h
Tíz perc alatt lezavarta a bíróság a szexuális zaklatással vádolt Kevin Spacey meghallgatását
A színész magángéppel érkezett, ügyvédjével az oldalán.
Egy pasi visszakövetelte a pénzét, mert a szilveszteri buliban a körülötte lévő, csókolózó férfiak „tönkretették” az estéjét
Valamilyen oknál fogva egy olyan buliba vett jegyet saját maga és a barátnője szám
Kirúgták a melegeket a "Föld gecijének” nevező papot, mert prostikkal hált
Az LMBTQ+ ellenes lelkész, Donnie Romero a Stedfast Baptista Templomban mondta az
Utazós blogger melegpár fotóit lopta el, és azokat a pedofília népszerűsítésére használta egy Twitter troll
Elég bizarr az egész, mert mi köze van egy csodaszép melegpár mosolygós, kreatív f
Brandmüller bíboros: „A szexuális zaklatások a homoszexualitásból, nem a katolikus egyháztól erednek”
Egy német bíboros dühöt és vitákat szított pénteki (január 4.) kijelentése miatt,
Chilében homofób támadásoknak esett áldozatul két férfi – meg is kínozták őket
Ami a legszörnyűbb, két különböző helyen.
New Yorkban ettől az évtől már egyszerűbben lehetsz "X-Men"
Az amerikai nagyvárosban január elejétől már orvosi aláírás nélkül is választhatják a harm
Beleszeretett spermadonorába a leszbikus anyuka
A nőt exfelesége 2010-ben hagyta el. Két, közösen nevelt lányuk volt.