Ugrás a tartalomra
x

Mexikói melegbárban filmezték le a homofób politikust

Aaron Schock megjárta az amerikai politikában a mennyet és a poklot is. Megválasztásakor ő volt a kongresszus legfiatalabb tagja, de aztán pénzügyi botrányokba keveredett és 2015-ben lemondott. Sok pletyka volt arról i, hogy mi mozgatja súlyos homofóbiáját. Most egy mexikói melegbárban filmezték le.

Itthon kevésbé lehetett ismert Aaron Schock, Illinois állambeli képviselő. Pedig az Egyesül Államokban élénk médiaérdeklődés övezte, mert amikor a helyi politikából 2009-ben a kongresszusba is bekerült, az 1981-ben született fiatalember volt az egyetlen, már a nyolcvanas években született képvisel.

A Michigan államban egy négy gyermekes orvos legfiatalabb gyermekeként született fiú farmerként nőtt fel, majd amikor a városba költöztek, ügyes kereskedőnek, tőzsdei befektetőnek bizonyult és hamarosan a helyi, majd az országos politikába is belecsöppent. Amilyen fiatal volt, olyan konzervatív, a republikánusok között is mindig a konzervatívabb vonalat támogatta, ismert volt homofób kijelentéseiről.

Éppen ezért a magánéletet és a nemi orientációt amúgy viszonylag diszkréten kezelő amerikai sajtó többször is foglalkozott azzal, hogy Aaron Schock valójában meleg, aki ismert emberekkel is viszonyt folytatott, és voltak, akiket emiatt nagyon felbőszített az, hogy mégis üldözi, korlátozni kívánja a homoszexuális embereket.

Később Aaron Schock pénzügyi botrányokba keveredett, büntetőjogilag ugyan nem ítélték el, de visszaélései miatt lemondani kényszerült. A legfrissebb botrány szerint a képviselő egy mexikóvárosi melegbárban élvezte egy go-go-fiú előadását, akitől amolyan privát táncot kapott és fogdosta az előadót. A felvételt az amerikai sajtó is bemutatta, és bár Schocknak már nem volt honnan lemondania, a felvétel utólag is hiteltelenítette homofób hadjáratát.

 

index.hu

Borító: newsweek.com

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux