Ugrás a tartalomra
x
""

Megtartották a legelső, rögtönzött Pride felvonulást Tbilisiben

A grúz fővárosban azelőtt sosem volt példa ilyesmire.

Annak ellenére, hogy párszor elnapolták, július 8-án végre-valahára megtartották az első rögtönzött Pride felvonulást, mert a hivatalos időpontot kétszer is módosítani kellett – másodjára kevesebb, mint egy hónappal ezelőtt. Minndazonáltal, a helyi LMBTQ aktivisták egy pillanatra sem veszítették el a reményt. Két napja nem pusztán annyit tettek, hogy felküldtek egy drónt szivárványszínű zászlóval a magasba, hanem megszerveztek egy nem-hivatalos tiltakozó „akciót” is.
„El kellett halasztanunk a menetet addig, míg lenyugszanak a kedélyek, és biztonságosan meg lehetett tartani. Ám a 'biztonságos' meglehetősen relatív fogalom” - mondta el az egyik szervező, Giorgi Tabagari. „Többé-kevésbé kiszámítható helyzetet akartunk teremteni.”

Aztán részletezni kezdi az okokat, miért nem lehetett megtartani a Pride-ot.

„Kérvényeztük a biztonságunkat biztosító intézkedéseket, de a minisztertől nem érkezett erre válasz. Szétkürtöltük, hogy június végén megcsináljuk a Parádét. Viszont le kellett fújni, mert kiszivárgott a helyszín, és szélsőjobbos csoportok értesültek a menet útvonaláról. Vártak volna ránk.”

A legelső Tbilisi Pride-on tehát kizárólag megbízható emberek vettek részt. „Sajnos, nem tudtunk egyeztetni mindenkivel, aki regisztrált az eseményre, mert további információk szivárogtak volna ki, és ezt mi nem szerettük volna” - magyarázza tovább Tabagari, miközben reménykedik: a következő Pride „nagyobb és másmilyen” lesz. „Most már több platformon jelen vagyunk, több ember láthat bennünket, és több támogatót tudunk megnyerni az ügyünknek” - tette még hozzá.

A Tbilisi Pride

A rendezvényen körülbelül 40 aktivista, támogatók, nem-kormányzati szervezet képviselői gyűltek össze a Belügyminisztérium épülete előtt, hogy felszólítsák Giorgi Gakhariát a lemondásra.

"8 hónap megfeszített munkát követően hivatalosan is bezártuk a #TbilisiPride'19 fejezetét. A következő évben nagyobbat csinálunk, mi pedig még erősebbek leszünk.”

- tweetelte Giorgi Tabagari.

„Mint mindenhez, ami értékes, ehhez is hatalmas nagy kurázsi és ellenállás kellett – de megtörténik. Grúzia első #TbilisiPride -ját a Belügyminisztérium üvegépülete előtt rendezték, és természetesen nők vannak a frontvonalban. @Tabagari köszönöm neked a küzdelmet!"

– tweetelte Nana Sajaia újságíró.

Aznapra egy szélsőjobbos csoport, az Alpha Dominánsok egy ellentüntetést szerveztek, hogy kifejezzék felháborodásukat a Tbilisi Pride kapcsán.

Előzmények

A menetet eredetileg június 22-re tervezték. Azonban megannyi szélsőjobbos csoport, valamint a nagy befolyással bíró Ortodox Egyház nagyban megnehezítette ennek véghezvitelét. Időközben egy orosz törvényhozó látogatott a városba, és tömegek tüntettek ellene, viszont a a rendőrség könnygázt és gumilövedékeket vetett be, így ez is halasztásra késztette a szervezőket.

Arról nem is beszélve, hogy a szervezés helyszínéül szolgáló irodákat június 19-én megtámadták gyűlölködő csoportok (ortodox keresztények), s a rendőrség evakuálta az LMBTQ aktivistákat, ezzel is ellehetetlenítve munkájukat. A szervezők szerint homofób országban élnek, viszont azt hozzá kell tenni, hogy Grúziában törvény tiltja a gyűlölet motiválta bűncselekményeket, illetve vannak diszkrimináció ellenes törvényeik.

(Gay Star News)

Borítófotó: Nana Sajaia / Twitter

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux