Ugrás a tartalomra
x

Színes bőrű transzneműeknek állít szobrot New York

Az első transzgender aktivisták kapnak szobrot az amerikai nagyvárosban.

New York városában felállítják a város első transz-szobrát. A 2021-re ígért műalkotásnak hála Marsha P. Johnson és Sylvia Rivera, a melegjogok első transzgender aktivistái, ahogy a The New York Times fogalmazott, „halhatatlanná válnak”.

Magyarországon nem új keletű a szobrok és közterek kapcsán vitatkozni. Abban talán mindenki egyetért, hogy

a mindenkori szobrok az adott kor narratíváját jelenítik meg,

hatást gyakorolva ezzel a mindenkori jelenre és jövőre is.

Ezt bizonyítandó talán elég Bayer Zsoltot idézni, aki szerint „semmi mása nincs a szobroknak, mint önmagukon túlmutató szimbolikája és politikai töltete”, valamint Diószegi-Horváth Nórát, aki úgy véli: „egy szobor vagy köztéri installáció nem csupán esztétikai funkciót tölt be, de jellegéből fakadóan fontos feladata lehet az emlékezet fenntartásában is (gondoljunk akár a botlókövekre, vagy egy tetszőleges Ady-, netán Szent István szoborra). És persze a köztéri szobor lehet eszköz is, ideológiai fegyver, amivel erőből lehet demonstrálni: önmagában, fizikai megtestesülésében képviselhet eszméket, irányokat, amelyeket a regnáló hatalom alakít maga körül”.

Ha ők ebben egyetértenek, mi se vitassuk. De kik és miért kapnak most szobrot az Egyesült Államokban? Két transzgender nő, egy fekete és egy latin-amerikai, akik a mai LMBTQ-nézeteket képviselték már a múlt évezredbeli New York városában is. Az, hogy most szobrot kapnak New Yorkban, ez esetben is megmutatja, mi korunk narratívája és mi ennek az üzenete a jövő számára.

  • Transzgenderek: a kor szubkultúrájának szubkultúráját erősítették. Egyes források szerint a melegek közösségében is létezett hierarchia: egy fehér homoszexuális férfi jócskán lenézett egy fekete, transzgender drag-királynőt.
  • Nők: hadd ne magyarázzuk túl. Így is forró téma már ez, hiszen New Yorkban több mint 150 férfinek állítottak már szobrot, míg alig öt nőnek. Természetesen ezen szám optimalizálására már indult kampány.
  • Színes bőrűek: Ahogy Chirlane McCray, New York first lady-je mondta: örül, hogy két ilyen nő kap emlékművet a városban, ugyanis fontosnak tartja, hogy a melegmozgalmakról való tanítás során megemlítsék a Johnsonhoz és Riverához hasonló embereket, akik egy kisebbség tagjaként álltak a homoszexuálisok mellé. „Az LMBTQ megmozdulásokat többnyire úgy festjük le mint a meleg fehér férfiak megmozdulásait. Ez a műemlék leszámol majd a trenddel, hogy fehérre mossuk a történelmet.”​

 

A cikk folytatása itt olvasható.

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux