Ugrás a tartalomra
x

Brazíliában bűncselekmény lesz a homofóbia

Bűncselekmény lesz Brazíliában a homofóbia a legfelsőbb bíróság csütörtöki szavazása nyomán. A 11 tagú testület nyolc bírája döntött úgy, hogy a rasszizmushoz hasonló megítélés alá essen a melegekkel szembeni intolerancia. Brazíliában 1989 óta akár öt év börtönnel is sújtható rasszista cselekedet, és a legfelsőbb bíróság addig ennek a büntető törvénynek a keretébe sorolja a homofóbiát, amíg az ország parlamentje nem fogad el róla külön törvényt.

Gilmar Mendes bíró azt mondta, hogy a szexuális orientáció és a nemi identitás az alapvető jognak számít, hogy az emberek az önmeghatározásuk alapján dönthessenek az életükről és keressék a boldogságot.

Amikor az előzetes viták alapján tudni lehetett, hogy a bíróság így fog dönteni, a homofók megszólalásairól híres Bolsonaro  elnök keményen nekiment a testületnek. Az elnök egyszer azt mondta, inkább legyen a fia halott, mint meleg.

 

444.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux