Ugrás a tartalomra
x
""

Az EBH sajtóközleménye: A TRANSZNEMŰEKNEK IS JOGUK VAN NÉPVISELETBE ÖLTÖZNI

Nemi identitáson alapuló közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósított meg az a hollókői vállalkozó, aki nem volt hajlandó bérbeadni egy transz nőnek a tulajdonában álló népviseleti ruhákat egy fotózáshoz - állapította meg az Egyenlő Bánásmód Hatóság.

Eszter transznemű nő, nevét és nemét évekkel ezelőtt hivatalosan is megváltoztatta. Egy blogot vezet, ahol többek között fotókat is közzétesz magáról. Egy ilyen fotósorozat elkészítéséhez szeretett volna hollókői népviseletbe öltözni, ezért felvette a kapcsolatot a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft.-vel, amely egy ruhakölcsönzési szolgáltatást biztosító egyéni vállalkozóhoz közvetítette ki. A vállalkozó kezdetben nyitott volt a ruha bérbeadására, annak tudatában is, hogy Eszter transznemű. Néhány nappal később azonban többek között arra hivatkozva, hogy "a fotózásnak híre ment a faluban, és nagyon sokan fejezték ki nemtetszésüket", valamint hogy "Hollókő (...) egy zárt keresztény közösség", megtagadta a ruhakölcsönzést. 

Eszter az elutasítást követően az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz (EBH) fordult. Az eljárás során az egyéni vállalkozó arra hivatkozott, hogy a szolgáltatást azért nem biztosította, mert nem állt rendelkezésére megfelelő méretű ruha; neki személyesen nincs ellenérzése a transznemű emberekkel szemben, a falubeliek nemtetszése kapcsán pedig csak magánvéleményét fogalmazta meg. 

Az alapos vizsgálat során a Hatóság megállapította, hogy a vállalkozó érvelése nem állja meg a helyét: a vállalkozó korábban utalt arra, hogy van megfelelő ruhája a fotózáshoz, később viszont lehetőséget sem biztosított Eszter számára a ruhapróbára. A Hatóság azt is hangsúlyozta, hogy "az egyenlő bánásmód követelményének megsértése szempontjából nem bír relevanciával, hogy az elutasításra az eljárás alá vont személyes meggyőződése, vagy mások - vélt vagy valós - ellenérzései miatt került sor". 

"Fontosnak tartottam a helyi vállalkozók, szolgáltatók és döntéshozók figyelmét felhívni arra, hogy nemi identitása miatt senkit sem lehet megfosztani egy szolgáltatás igénybevételétől" - kommentálta az EBH határozatát Eszter. "Különösen visszás, hogy a keresztényi értékekre hivatkozva utasítottak el, ahelyett hogy a keresztényi szeretet nevében bárkit szívesen fogadnának Hollókőn, ebben a páratlan kultúrtörténeti kincsesdobozban."

"Örvendetes, hogy egyre több LMBTQI ember fordul az őt ért jogsértés esetén az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz" - tette hozzá Dombos Tamás, a kérelmező képviseletét ellátó Háttér Társaság jogsegélyszolgálatának munkatársa. "A kutatások szerint minden harmadik LMBTQI embert ért már hátrányos megkülönböztetés szexuális irányultsága vagy nemi identitása miatt, de az ilyen ügyeknek csak a töredéke jut el az EBH vagy a bíróságok elé."

A Hatóság a jogsértés megállapításán túl megtiltotta a vállalkozónak a jogsértés jövőbeni tanúsítását. A Hatóság határozata jogerős, az ellen fellebbezésnek helye nincs, de az eljárás alá vont 30 napon belül kezdeményezheti az EBH döntésének bírósági felülvizsgálatát.

Borítófotó: Hollókő honlapja

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux