"Egy kormányzó vagyok, aki meleg, nem egy meleg kormányzó"
Eduardo Leite brazil kormányzó és potenciális elnökjelölt egy tévéinterjúban coming outolt
Megtámadták a Pride-irodát, lemondták a grúz melegfelvonulást
Lemondták a szervezők a Tbiliszibe hétfő estére tervezett meleg felvonulást, miután erősza
Egyenlőségért felelős uniós biztos: Megengedhetetlen az LMBTQI-közösség megbélyegzése
Mint arról már írtunk, az Európai Tanács júniusi ülésén igen kemény kritikát kapott Orbán
HIV elleni vakcina kísérletei kezdődtek meg az Oxfordi Egyetemen
Az Oxfordi Egyetemen megkezdődtek egy új HIV-vakcina kísérletei – írja a napi.hu.
A Páneurópai Piknik helyszínén tiltakozott a magyar homofób törvény ellen az Osztrák Zöld Párt
A Zöldek frakciója és a Zöld Burgenland szombaton demonstrációt szervezett a magyar határn
Forrong a levegő a német katolikus egyház háza táján
Büszkén állnak az LMBT közösség színeiben pompázó szivárványos transzparensek a templom el
Szivárványos zászlót koboztak el a biztonságiak egy dán szurkolótól Bakuban, az UEFA szerint az ő védelmében léptek közbe
Egy nap sem telt el azóta, hogy kiderült, az UEFA a helyi jogszabályokra hivatkozva betilt
Az Új-Zélandi képviselő nyilvánosan bocsánatot kért a meleg házasság elleni szavazásáért
"Fontos bemutatni, hogy az emberek tanulhatnak, és a véleményük megváltozhat" - mondja Nic
A METODISTA EGYHÁZ ENGEDÉLYEZI AZ AZONOS NEMŰEK HÁZASSÁGÁT
A metodista egyház megszavazta az azonos neműek házasságát, meghatározva a házasságot két
Az UEFA most Oroszország és Azerbajdzsán előtt hajolt meg szivárványügyben
Az UEFA betiltotta az LMBTQ-mozgalom szivárványszíneit használó reklámokat a foci-Eb orosz
Charlie Hebdo: Nacionalista homofóbia Magyarországon
Hiába tagadja Orbán, nagyon is tovább viszi azt a kommunista gondolatot, miszerint nem sza
A homofóbtörvény ad aktualitást a Pixar új filmjének
Nem várt aktualitást kapott a Pixar stúdió új animációs filmje, a Luca azzal, hogy Magyaro
Itt a gendersemleges kártyapakli
Le akart számolni a francia kártya figurái által szerinte szimbolizált nemi egyenlőtlenség
Akár 150 ezer euróba is kerülhet az LMBTQ-emberek jogainak megsértése Spanyolországban
Betiltják az átalakító terápiákat és csillagászati pénzbírsággal sújtják a jövőben azokat
Szintet lép a Biden-kormány: Hamarosan bevezetik a transzszexuális útleveleket Amerikában
Ha minden terv szerint alakul, az Amerikai Egyesült Államok lesz a 11.
Furcsa dolog miatt támadják a melegek a brazil válogatottat
Egészen furcsa ügy miatt tettek panaszt a Brazil Labdarúgó-szövetség ellen.
A német belügyminiszter megvágná a Magyarországnak adott uniós pénzeket
„Orbán túl messzire ment a legújabb törvénnyel” – mondta az Augsburger Allgemeine című lap
A német püspöki kar női titkára vitát kezdeményez a nők papságáról és a homoszexualitás kérdéséről
Beate Gilles, a német püspöki kar titkára vitát kezdeményezett két, a katolikus egyház szá
Miss Nevada lesz az első transznemű versenyző a Miss USA történetében
Szerinte az ő győzelme a transz közösség győzelme is.
Bloomberg: Az EU jogi lépéseket tervez Lengyelországgal szemben az LMBTQ-jogok megsértése miatt
Az Európai Unió jogi lépéseket tervez Lengyelországgal szemben, ami az úgynevezett „LMBTQ-
Ferenc pápa James Martinnak: Mindenkinek a papja vagy, ahogyan Isten is mindenkinek az Atyja!
A Szentatya spanyol nyelvű, kézzel írott levelet küldött James Martin jezsuita atyának az
A lengyel oktatási miniszter szerint Lengyelországnak le kellene másolnia a homofób magyar törvényt
Lengyelországnak teljes egészében le kellene másolnia a magyar törvényt, ami megtiltja a 1
Amikor a melegek bevették a Bastille-t
A Stonewall-lázadás örökre megváltoztatta a szexuális kisebbségek felszabadításáért folyta
A flamand köztévé egy stúdióba ültette a magyar nagykövetet és a transzgender miniszterelnök-helyettest
Több mint húsz percen át foglalkozott a homofób módosítókkal megtűzdelt pedofiltörvénnyel
Eurochild: A melegellenes törvény nem védi, hanem nagyobb veszélynek teszi ki a gyerekeket
Európa legnagyobb nemzetközi gyermekjogi szervezete, a Eurochild állásfoglalást adott ki a
Szivárványszínűre festették a hágai magyar nagykövetséget
Szivárványszínekkel világították ki péntekre virradóra a hágai magyar nagykövetséget.
MEGMENTETTE A NYUGATI CIVILIZÁCIÓT, AMI AZTÁN HOMOSZEXUALITÁSA MIATT A HALÁLBA HAJSZOLTA
„A mi hazánk csak temetni tudja a nagyjait, megérteni nem” – hangzott el az azóta is sokat
A tiltás ellenére százak vonultak fel a Pride-on Isztambulban, könnygázzal támadtak rájuk
Százak gyűltek össze szombaton Isztambulban, hogy a helyi hatóságok tiltása és a nagy szám
Japán pride
A tematikus hetünk már megszokott lezárásaként, nézzük a japán homoszexuálisok helyzetét.
Az Európai Parlament úgy döntött, hogy ezentúl a férfiak is szülhetnek
A Gyurcsány-párt, a radikális baloldali Momentum és az MSZP utolsó megmaradt európai parla
Norvégia betiltja a homoszexualitás gyógyítását hirdető kezeléseket
Az északi állam egy összetett LMBT-csomag részeként döntött így, mint a kormányfő jelezte,
Az LMBTQ-jogokért felelős különmegbízottat jelölt ki Joe Biden amerikai elnök
A Fehér Ház pénteki közleménye szerint Joe Biden az OutRight Action International nevű emb
A holland kormányfő szerint Magyarországnak nincs helye az EU-ban az eltérített pedofiltörvény miatt
Mark Rutte holland miniszterelnök szerint a melegellenessé eltérített pedofiltörvé
„Távozni is lehet az EU-ból” – többen ezt is jelezték Orbánnak a melegellenes törvény miatt az Európai Tanácsban
Az ülésről beszámoló különböző források alapján össztűz alá vették az uniós állam- és korm
Itt a levél, sarokba szorította a kormányt a melegellenes törvény miatt az Európai Bizottság
A pedofiltörvényhez kapcsolódó melegellenes szabályozás intézkedések nemcsak az Európai Un
Polimer 50 fontos bankjeggyel tisztelegnek a britek Alan Turing előtt
Szerdán forgalomba került egy új, polimer alapanyagú brit 50 fontos bankjegy, melyen Alan
A Vatikán a homofóbia elleni törvénytervezet módosítására szólította fel az olasz kormányt
A „gendertörvényként” ismert jogszabálytervezet módosítását kérte az olasz kormánytól a Va
Tizenhárom EU-s tagállam elítélte a magyar homofób pedofiltörvényt
Tizenhárom európai uniós tagállam elítélte a magyar homofób pedofiltörvényt egy kedden elf
Leveszik a csapról egy gyártó söreit a legendás melegbárban a Pride idejére
Levesznek a csapról bizonyos sörmárkákat a New York-i Pride hétvégéjén – közölték a legend
Botrány tört ki, mert le akarnak vetetni egy ház elé kirakott szivárványos pride zászlót Floridában
Amikor a floridai Oakland Park városában már tíz éve élő Mike Ferrari és Bob Plominski jú
Teljesen elzárhatja az EU a pénzcsapokat a Fidesz melegellenes propagandatörvénye miatt – Lengyelországban már léptek hasonlót
Az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosa rögtön emlékeztette a Fideszt:
A pride felvonulás nézői közé hajtott egy autós Floridában, halálos áldozat is van
A meleg méltóság felvonulás nézői közé hajtott szombat este egy autós Floridában, egy embe
München polgármestere is szivárványszínekkel világítaná ki a stadiont a magyar meccsen
Néhány napja indult egy online petíció a müncheni stadion szivárványszínű kivilágításáért
Előzetest kapott Mark Wahlberg új filmje, melyben egy öngyilkos meleg fiú apukáját játssza
Megtörtént eseményt dolgoz fel a Joe Bell című film, amikor is egy iskolában addig zaklatt
Nem tudta, mit jelent melegnek lenni, csak azt tudta, hogy szégyenkeznie kell miatta, mivel a törvény is ezt sugallta
Egy mesekönyv verte ki a biztosítékot Nagy-Britanniában 1985-ben, a baloldalt melegpropaga
Tényleg mindig benne volt a homoszexualitás a Bibliában?
A görög szó, melyet manapság „homoszexualitás”-nak fordítanak, az arsenokoitai (ἀρσενοκοίτ