Ugrás a tartalomra
x

Lemondott egy katolikus püspök, miután egy hacker felfedte, hogy homoszexuális társkeresőn ismerkedik

Kedden az amerikai katolikus püspökök tanácsának (USCCB) tagja, Jeffrey Burrill bejelentette, hogy egy ismeretlen kiberbűnöző eltulajdonította személyes adatait és információit, ezért úgy döntött, távozik posztjáról.

A The Washington Post cikkéből kiderült, Burrill okostelefonján tárolt minden egyes alkalmazást, valamint a rajtuk tárolt adatokat ellopták, hackerek pedig azzal fenyegették meg őt, hogy az egyház előtt felfedik, mivel foglalatoskodik a szabadidejében.

Nem kellett sokat várniuk, a férfi magától dobta be a törölközőt, és ahelyett, hogy nyíltan vállalta volna homoszexualitását és elismerte volna, valóban a társkeresőn cseverészett hozzá hasonló nemi identitással rendelkező barátaival, inkább elvonult a nyilvánosságból és az egyházi életből.

Miközben a keresztény egyházak világszerte az azonos neműek házassága és partneri kapcsolata ellen ágálnak, nem egyszer esett már meg, hogy papokat és püspököket kaptak rajta azon, hogy férfiakkal ismerkednek, sokszor pedig nem felnőttekkel, hanem gyermekekkel tették meg mindezt, ami már bűncselekménynek minősül.

Burrill az amerikai törvények szerint nem követett el semmiféle bűncselekményt sem, a hackerek azonban igen, ezért ha sikerül a hatóságoknak felkutatniuk őket, akkor súlyos pénzbírságra és letöltendő fogházbüntetésre számíthatnak.

Az eset intő jel volt arra nézve, hogy fontos a személyes adataink védelme, illetve az is, hogy mások magánéletét tartsuk tiszteletben.

 

liner.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux