Román szélsőségesek cikizték Orbánt a Budapest Pride-dal
Orbán Viktor tusványosi beszédének megkezdése előtt néhány perccel a tábor bejáratához érk
Szijjártó arról beszélt a CNN-en, hogy a Pride egyértelműen bebizonyította, a szerelem teljesen szabad Magyarországon
Interjút adott a CNN-nek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, akit a B
Betiltották a Pride-ot Nagyváradon
Betiltotta a Pride felvonulást a városvezetés Nagyváradon – írta meg a Hvg.hu az eseményt
Oroszországba menekült a melegpropaganda elől az amerikai apuka, de arra nem számított, hogy kiküldik harcolni a frontra
A 46 éves amerikai Derek Huffman Oroszországba költözött családostól, hogy elkerülje a gye
14 ezren vettek részt a pozsonyi szivárványos felvonuláson. 15. alkalommal rendezték meg
2025 július 19-én délben kezdődött a Szivárványos Pride a pozsonyi Szabadság téren.
Lakatos Márk és párja összeházasodtak: „Remélem, hogy az utánunk következők már Magyarországon is kimondhatják azt a bizonyos szót”
Lakatos Márk nemrég az Instagram-oldalán osztotta meg követőivel, hogy kubai származású pá
Isztambulban több mint 50 embert tartóztattak le a betiltott Pride felvonulás előtt A városi ügyvédi kamara szerint az embereket „önkényes, igazságtalan és törvénytelen fogva tartással fosztották meg szabadságuktól”.
A rendőrség több mint 50 embert tartóztatott le vasárnap Isztambulban a betiltott LMBTQ+ P
Lövöldözésbe torkollott a Pride New Yorkban
Az amerikai nagyvárosban vasárnap rendezték a Pride felvonulást, amit követően lövések dör
Útmutatót adott ki a belga kormány azon állampolgárainak, akik kimennek a budapesti Pride-ra
Hivatalos útmutatót adott ki a belga kormány azon állampolgárai számára, akik tervezik, ho
Orbán Viktor mindenkit kér, hogy ne menjen ki a Budapest Pride-ra, de amúgy civilizált ország a miénk Ha mégis kimegy valaki, akkor van egy világos jogszabályi rendszer, amelynek ilyenkor érvényesülnie kell.
Magyarországon mindenki gyülekezhet, mindenki elmondhatja a véleményét, ez alkotmányos jog
Megüzente a magyar hatóságoknak Ursula von der Leyen, hogy engedélyezzék a Pride-ot, Orbán pedig már válaszolt is
"Szeretném kifejezni a teljes támogatásomat a Budapest Pride-nak, és az LMBTQ+-közösségnek
Londonból üzentek az Orbán-kormánynak, hogy a világ figyel
Június 21-én, szombaton Londonban, a magyar nagykövetség előtt solidarity pride tüntetést
33 nagykövetség állt ki a Budapest Pride mellett
Harminchárom nagykövetség adott ki közös nyilatkozatot a 30.
EP-vita: Szégyen, amit művel a magyar kormány; ez kettős mérce és boszorkányüldözés! – parázs vita Magyarországról
A gyülekezési szabadság Magyarországon és az Európai Bizottság intézkedésének szükségesség
A lex Pride miatt több kérdésben is tisztázást kért az Európai Bizottság a magyar hatóságoktól
A békés gyülekezés joga az uniós alapjogi charta része, és kulcsfontosságú eleme a demokrá
Megkérdeztük a bécsi Pride-on, hogy mit gondolnak a felvonulók a magyar tiltásról
Tudománytalan marhaságnak tartják a bécsi Pride-on vonulók, hogy a magyar kormány gyermekv
A csendőrök mosolyogtak, az ellentüntetők ott sem voltak a nyolcadik kolozsvári Pride-on
Napsütésben, szobahőmérsékleten, szóval ideális körülmények között zajlott a nyolcadik Kol
Karácsony a bécsi Pride-on: Ha be lehet tiltani a Pride-ot egy uniós államban, akkor az EU egyik polgára sincs biztonságban
őpolgármestere szombat este a bécsi Pride-on.
A homofób kampányok miatt vonul az utcára egyre több ember a melegek védelmében Európa-szerte
Hogyan hat a társadalomra az, hogy szélsőséges politikusok az LMBTQ közösség tagjait is cé
Az Amazon és a Meta kivonul az amszterdami Pride-ról
Trump üldözi a cégek sokszínűséget és befogadást támogató tevékenységét, de sok vállalat c
Budapesten a Kincsem parkba száműznék, Bukarestben 30 ezren az utcán ünnepelték a Pride-ot
A román fővárosban annak ellenére is békésen zajlott a felvonulás, hogy konzervatív szerve
Conchita Wurst is kiáll a Budapest Pride mellett
Számos német és osztrák közszereplő, köztük politikusok, írók, újságírok, zenészek és művé
Megint elítélték Magyarországot, ezúttal a gyermekvédelmi törvény miatt
Az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka szerinte Magyarország megsértette az uniós jogból
Új nevet kap a melegjogi aktivistáról elnevezett hajó, így ünnepli a Pride hónapot az amerikai haditengerészet
Több, polgárjogi vezetők előtt tisztelgő hajó nevét is átnevezné az amerikai haditengerész
Európai szolidaritást sürget a magyar LMBTQ-közösséggel az Euronewsnak nyilatkozó EU-biztos
A budapesti felvonulást június 28-ára szervezték civilek.
Neves brit humorista is felszólalt a Budapest Pride kapcsán – Ezt nyilatkozta a magyarokról
A népszerű brit humorista, író és színész Stephen Fry a Budapest Pride kapcsán osztott meg
Texas lépett: a nemi szerv határozza meg, hogy ki férfi és ki nő
A texasi szenátus jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely a reproduktív szervek alapján
EU-biztos: A tüntetés nem veszélyes a gyerekekre, a Bizottság nem zár ki új lépést a Pride védelme miatt Magyarországgal szemben
Michael McGrath kitért az átláthatósági törvény tervezetére is.
Vienna Pride és Szivárvány Parádé
Júniusban ismét Bécs lesz a szivárvány fővárosa. A Vienna Pride 2025. május 31.
„A csend és a tétlenség az igazságtalansággal szemben a bűnrészességgel egyenlő” – 60 EP-képviselő írt levelet Ursula von der Leyennek a Pride miatt
Az Európai Parlament 60 képviselője nyílt levélben fejezte ki „mély csalódottságát és aggo
Húsz EU-tag kéri a magyar hatóságokat, hogy vizsgálják felül az LMBTQI-ellenes lépéseket
Kedden húsz európai uniós tagállam kormánya adott ki nyilatkozatot a közelmúltbeli LMBTQI-
Von der Leyen cáfolja, hogy arra kérte volna a biztosait, ne vegyenek részt a Budapest Pride-on
Ursula von der Leyen tagadja, hogy az Európai Bizottság arra kérte volna a biztosokat, hog
Ursula von der Leyen arra kérte az uniós biztosokat, hogy ne vegyenek részt a budapesti Pride-on
Az uniós ügyekben mindig naprakész Politico szerint az Európai Bizottságban nincs meg a po
Ursula von der Leyent és több EP-képviselőt is meghívott a budapesti Pride-ra a Demokratikus Koalíció
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője nyílt levélben érvelt Ursula von der
Sok amerikai úgy tesz, mintha csak nyaralni utazna, miközben új letelepedési helyeket keres Újabb kérések jelentek meg az amerikai utazási irodáknál, az LMBTQ+ utazók már nemcsak üdülőhelyet, hanem letelepedési lehetőségeket is keresnek.
Az amerikai LMBTQ+ utazók Európában keresik a biztonságosabb és befogadóbb nyaralási lehet
„PROPAGANDISZTIKUS MÁSSÁGFESZTIVÁL” – MAGYARORSZÁG HAT ÉVE BOJKOTTÁLJA AZ EUROVÍZIÓT
Ha az Eurovíziós Dalfesztiválra gondolunk, az elmúlt évekből nem feltétlenül az előadók né
Jelentés: Románia az LMBTQ-emberek számára a legrosszabb hely az EU-ban
Jelenleg Románia a legrosszabb hely az Európai Unióban az LMBTQ+ embereknek, legalábbis az
Karácsony Gergely beszédet mondott a Brüsszel Pride-on
Szombaton tartották a brüsszeli Pride felvonulást, melyen Karácsony Gergely is részt vett,
Berlinben tüntetést tartanak a Budapest Pride betiltása ellen
Tüntetést tartottak Berlinben a magyar parlament által elfogadott új törvény ellen, amely
Több ezer transznemű katonát bocsáthat el az amerikai hadseregből Donald Trump
Az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága kedden engedélyezte Donald Trump amerikai elnök ko
Megmenthetné az Európai Bizottság a Budapest Pride-ot, de habozik döntéssel
Az Európai Bizottságnak lenne egy lehetősége, amivel akár biztosíthatná, hogy idén is szab
Svédország tárt karokkal várja a Magyarországról menekülő melegeket
Panelbeszélgetést tartottak Svédországban a kormány új stratégiájáról, amellyel javítanák
Millióknak segítettek elkerülni az öngyilkosságot, Trump most megszünteti a segélyvonalat
A krízisvonal 2022-es indulása óta több mint 1,2 millió LMBTQ-fiatal számára nyújtottak él
Pedro Pascal durván beszólt a Harry Potter írónőjének: „Gyalázatos lúzer, aki így viselkedik!”
Pedro Pascal nem hagyta szó nélkül, hogy J.K.
Putyin rendszere megmutatta, hová lehet jutni a Pride betiltásától, ami Oroszországban csak a kezdet volt
A gyermekvédelemre hivatkozva indult, a homoszexualitás és a pedofília összemosásával, maj