Transz nők a sportban – a modern média új látványossága
Ezt az írást a kortárs média új cirkuszi látványossága, a professzionális sportban fellelhető, vélt vagy valós transznemű sportolók jelensége inspirálta. Az eredeti szöveg Facebook-posztként készült, és a Telex május 6.-án megjelent cikkére reagált, amely Laurel Hubbard új-zélandi, transznemű sportolónő olimpián való indulásáról adott hírt. A Telex szövege ugyan meglehetősen tárgyilagosan fogalmaz (nem úgy, mint egy későbbi, tematikában hasonló cikkük), azonban nem egészen váratlanul lavinát indított el az ellenzéki kommentelők és fórumozók közösségeiben, akik mind a hirtelen a semmiből előkerülő transznemű női sportolók tömegeitől kezdték el félteni a professzionális sport világát.
Nem is feltétlenül ok nélkül, hiszen amennyiben egy újságcikk nem közvetíti a kontextust, ami egy adott hírt körülöleli, és az egyszeri, a témában nem járatos olvasóra lényegében kapaszkodók nélkül önti az információt, nehéz érvényes premisszákon alapuló véleményt kialakítani. Ezen szöveg részben a kontextus megvilágítására tesz kísérletet, részben pedig nem is burkolt módon azt az újságírói gyakorlatot kívánja kritizálni, ami a külföldi sajtó híreinek kritikátlan, és kontextust mellőző átvételén alapul. Utóbbi jelenség azon folyamatnak a következménye, amely során a közösségi média vált különösen az ellenzéki sajtó leghatékonyabb terjesztési felületévé, és ezen a felületen a posztok és a lájkok száma határozza meg az adott médium értékét.
De mi a probléma a Telex cikkével? Még csak azt sem lehet elmondani, hogy direkt festene hamis képet egy adott, Magyarországon eleve kiszolgáltatott kisebbségről. Azonban azzal, hogy reflexió nélkül vesz át egy ’távoli, megfoghatatlan’ hírt, mesterségesen befolyásolja a közbeszédet a transznemű közösségről, amelynek nagy része még csak nem is sportol, nemhogy élsportoló lenne, és nem éppen előnyös helyzetben tünteti fel a csoport tagjait. Hasonló probléma figyelhető meg a 444-en május elején megjelent cikk kapcsán, amely arról ad hírt, hogy az egyébként transznemű republikánus politikus, Caitlyn Jenner „nem támogatja a transz nők női kategóriában történő sportolását”. Azt azonban elfelejti közölni a cikk szerzője, hogy ugyanezen személy 2015-ben más véleményen volt, továbbá azóta újrakezdte politikai karrierjét, és véleményét nem kis mértékben határozza meg, hogy politikai közössége milyen üzeneteket vár el tőle.
Attól tartok, hogy a magyar ellenzéki médiában többen beszélnek angolul, mint németül, és az egyre inkább bulvárosodó angolszász média importálása történik, és nem a Frankfurter Allgemeine Zeitung vagy a Die Zeit világa jelenik meg. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a néhány soros, Facebook-posztot idéző hírek dominálnak a tényeknek és társadalmi folyamatoknak részletesen utánanéző, részletes, gondolatébresztő írások helyett. De pontosan mi hiányzik ebből a Telex cikkből? Például az a nem éppen jelentéktelen információ, hogy hormonkezelésen és műtéteken átesett transzneműek 2004-óta elindulhatnak olimpiai versenyeken, bármilyen sportágban.
Mindösszesen egyetlen mondat, és nagyjából öt másodpercnyi keresés teljesen megváltoztathatta volna a Telex cikkének mondanivalóját. Hiszen az az információ, hogy tizenhét éve van lehetősége transznemű sportolóknak arra, hogy részt vegyenek olimpiai versenyeken, és ezalatt az idő alatt mindösszesen egyetlen transz nő jutott el odáig, hogy kvalifikálja magát, rögtön más megvilágításba helyezi ezt a hírt.
Arról mindenesetre biztosan nincs szó, hogy „férfitestű transz nők” alakítanák át a női sportok világát, hiszen erre az elmúlt tizenhét évben nem került sor. Ironikus módon pont a transz férfiak közül kerültek ki sikeres sportolók, akik ugyan női testbe születtek, de férfiként mérettették meg magukat.
Felvetődik persze a kérdés, hogy nem lehetséges-e, hogy az Olimpiai Bizottság „szimbolikus okokból” engedélyezte-e 2004-ben a transznemű sportolók indulását a saját nemüknek megfelelő versenyeken. Azonban ennek ellentétére utal az a tény, hogy egyrészt azóta összesen egy transz nő jutott el a kvalifikációig, másrészt 2004-ben a transzneműség témája egyáltalán nem volt jelen a médiában és nem is létezett, mint szimbolikus probléma.
No de akkor tényleg nincsenek a transz nőknek előnyei a többi nővel szemben?
Ezen a ponton érdemes tisztázni egy-két alapvetést. Gyakran jelenik meg érvként a hagyományos, illetve a közösségi médiában, hogy a transz nők versenyeztetése hasonló lenne ahhoz, amit a szovjetek és a keletnémetek csináltak, „kvázi férfiakat gyártottak” a női sportolóikból. Ez nem állja meg a helyét, merthogy egy tranzíció alatt álló transz nő testében pont, hogy kevesebb tesztoszteron van, mint egy nem transz nő testében, egy műtéten átesett transz nő testében pedig semennyi. A hormonkezelés során a transz nők teljesen blokkolják a testükben található tesztoszteront, a nemi megerősítő műtétet követően pedig a testük egyáltalán nem termel tesztoszteront (ellentétben a biológiai női, „cisz” testtel, amely a mellékvesében képez tesztoszteront).
Továbbá a hatékony izomépítéshez mind tesztoszteron, mind ösztrogén szükséges, és mindkettő jelen van mind a férfi, mind a női testben, különböző arányban. Nem véletlen, hogy általános élménye a transz nőknek a drasztikus izomtömeg-veszteség a tranzíció során.
De nem is feltétlenül erről van szó a témát övező vita során. Az mindenesetre biztos, hogy a transz nőknek nem azért lehetnek potenciális előnyei, mert jobban tudnak izmot építeni - ellenkezőleg, rosszabbul tudnak, merthogy vagy egyáltalán nem termelnek nemi hormonokat, vagy mesterségesen elnyomják azt, ami termelődik, és mindkét esetben mesterségesen viszik be azt, ami hiányzik. Ráadásul a transz nők esetében nem is a szteroidnak számító tesztoszteront, hanem ösztrogént és esetleg progeszteront.
Megjegyezném továbbá, hogy azon érv, miszerint a transz nők esetében az „izommemória”, amely „megjegyezte” azt az időt, amikor az adott test a tesztoszteron segítségével hozott létre izmot, előnyt jelenthet, szintén problematikus.
Nincs olyan, hogy „izommemória” abban az értelemben, hogy ugyanúgy termelődik újra az izom, mint korábban.
Az izommemória valóban létezik, ezt időnként sportoló, illetve ex-versenyzőként tapasztalatból is tudom, de maximum annyit jelent, hogy valaki, aki rendszeresen futott, majd kihagyott x időt, utána újra elkezdett futni, könnyebben fogja tudni újraépíteni az izmait. De nem ugyanúgy - a test azokat a nyersanyagokat használja, amik a rendelkezésére állnak, nem fog mágikusan tesztoszteront teremteni a semmiből. Az alábbi cikkben a szerző még pontosabban írja le az izommemória jelenségét: nem magát az izmot jegyzi meg a testünk, hanem a mozgást, ami azt az izmot létrehozta.
A vita tárgyát inkább képezi az 'általában vastagabb csontozat és magasabb test'. A probléma itt a bulvárosodó újságírás, illetve a felületes eszmecserék esetében az, hogy az „általában” kifejezéssel nem tudnak mit kezdeni, míg az Olimpiai Bizottság tud. A versenysportban nem véletlenül vannak testtömegen alapuló kategóriák. Ugyan igaz az az állítás, hogy a férfiak többsége „nagy ”, de nem minden férfi ugyanakkora – a tömeg alapú kategóriák ezt hivatottak kiküszöbölni. Persze minden genetikai előnyt és hátrányt nem lehet: Michael Phelps emberfeletti genetikai hátterével nem lehet mit kezdeni. Az már inkább egy absztrakt probléma, hogy a média csak bizonyos tulajdonságokat emel ki, például a transzneműséget, míg más dolgokról elfeledkezik, többek között a említett Michael Phelps genetikájáról.
Caster Semenya, a médiában hosszú utat bejárt interszex sportolónő problémája is itt érhető tetten: egyetlen attribútum, az illető interszex ember hormonszintje kerül kiemelésre, elfeledve, hogy egyrészt a hormonszint nem statikus, és minden nő különböző hormonszinttel bír, másrészt a hormonszinten kívül más tényezők is befolyásolhatják egy adott sportoló teljesítményét. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy Semenya még csak nem is transznemű, hanem „pusztán” egy nagyon magas tesztoszteronszinttel bíró cisz nő - és az ő kizárása igencsak szexista húzás, mivel azt az üzenetet közvetíti, hogy akinek 'nem elég alacsony a tesztoszteronszintje, az nem nő'.
Mindenesetre a transz nők, ezen logika mentén, igencsak nők, mivel extrém alacsony a tesztoszteron szintjük a tranzíció miatt. Ez az izomfejlesztésben gondot jelent - nem véletlen, hogy ez a nagyjából egy százalékos kisebbség minden feltételezett előnye ellenére nem tudott egyetlen olimpiai bajnokot sem kitermelni az elmúlt két évtizedben, de még csak a közelébe sem került ennek. Mindenesetre úgy tűnik, hogy a testtömeg alapú versenyzés az olimpiai bizottságnak megfelel, és az is biztos, hogy a transz nők jelenléte semmilyen mértékben nem befolyásolja a női sportokat - merthogy (ellentétben a transz férfiakkal) a transz nők közül nem került ki kiemelkedő élsportoló.
