Megszületett Ricky Martin kislánya
A Lucia nevű kislány Ricky Martin harmadik gyereke.
A Lucia nevű kislány Ricky Martin harmadik gyereke.
December 29-én pénteken, Amerikában összeházasodott női kosárlabda-válogatott két honosított játékosa, Allie Quigley
Az áldozat 26 éves volt, és egy hónappal korábban már megpróbálták megölni.
Amikor egy hadihajó hosszú idő után hazatérvén kiköt, már hagyomány, hogy egy szer
Sokan hiszik, hogy a XXI.
Írország nyíltan meleg, és tavaly megválasztott miniszterelnöke, Leo Varadkar nem
Nyilvánossá vált több részlet a Kevin Spacey elleni zaklatási vádakból a színész j
Egy melegpornós a Twitteren jelentette be, kilép a Kalifornia székhelyű Next Door
Nyílt levelet küldtek a kormánynak, melyben felszólítják a törvényhozókat, hogy le
Az időközi voksoláson megválasztott, demokrata Pennsylvania-i szenátor, a nyíltan
A neve Juan Luís San Nicolás.
Eddig minden hasonló ügyet megnyert a cukrászmester, hiszen többször is megállapították, j
Mi is megírtuk, hogy bíróság elé kerül Kevin Spacey egy 2016-os ügye, amikor is a vád szer
Amint már észrevehettétek, javarészt a PinkNewsról, a Gay Timesról, vagy
Ezrek tüntettek Maliban vasárnap egy befolyásos imám felhívására az ellen, hogy a szexuáli
Andy Cohen amerikai tévés, rádiós és producer, akinek saját talk show-ja
Az utóbbi 12 hónapban előre nem látható módon bántak rosszindulatúan a transznemű
Az év vége előtt még válaszolt a kormány néhány, írásban feltett képviselői kérdést.
Sajtóközleményt adott ki a Háttér Társaság.
Készül az új Alaptörvény, és eszerint csak férfiak és nők kelhetnek egybe.
VV Krisztián a Való Világ 9.
Ez brutális lesz...
Már megint ugyanaz a nóta…
A művész nemsokára Magyarországra érkezik, így modelleket keres.
Ráadásul vétlen áldozat, hiszen, egy hamis Facebook poszt miatt kell most vesződni
Bemutatom Nektek Mike-ot, a kubai származású félistent.
A rangos szépségverseny hálás a spanyol Angela Ponce-nak, és a szervezők videóüzen
Egyedi ajándékot készítettek a 8 éves kislánynak, a cégnek megtetszett a különleges esküvő
Jóllehet, a helynek nincs is beugrója.
Egy azonos nemű pár szerepelt rajta, és a gyűlölködők zöld festéket fújtak, így el
Január végén jön ki a Jézus visszav
Ugyanis a német parlament megszavazta a törvényt, ami alapján az interszexuális és
A szerelmi háromszögben boldogabbak, mint valaha.
2001-ben adták ki először a Dieux du Stade naptárt: a Stade Français rögb
Január 1-jével lép hivatalban Brazília újonnan megválasztott elnöke, Jair Bolsonar
A mexikói bokszoló már bocsánatot is kért, ettől még felháborító, hogy a náci dikt
Sok tévhit kering a homoszexualitással kapcsolatban.
Fiatal férfit keresett alkalmi szexuális kapcsolatra egy másik férfi.
A rendőrség elfogta a tettest, aki azt is megmutatta, hogy évekkel korábban hová á
A múzeumok biztonságos helyek „nem biztonságos ötletekhez” is.
Talán akkor jelenthetjük ki, hogy nincs szükség már az LMBT-emberek elfogadásáért kiálló P
Egy korszak véget ér 2020-ban, amikor a lassan legendává váló, orosz gyökerekkel rendelkez
Szót ejtünk a 26 éves énekes-dalszerző három megnyilvánulásáról.
A mexikói képviselő reformindítványt nyújtott be a külképviseleti törvényt illetőe
Feltételezhetően az anyja és annak új barátja tehet a tíz éves fiú haláláról.