Nem véletlen az LMBTQ-csatorna indításának időzítése: Pataki Tamás, az EuroCable tulajdonosa áll a Szivárvány TV mögött, amit már 2014 óta tervez.
Pataki azt is elmondta: nem véletlen az időzítés.
Pataki azt is elmondta: nem véletlen az időzítés.
Xavier Bettel az Euronews Europe Today című műsorában felidézte a leköszönő magyar miniszt
A Budapest Park, Európa egyik legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye április 23-án, csütörtö
A nap huszonnégy órájában sugároznának.
„A brüsszeli gőzhenger már elindult.
A Líra bízik abban, hogy az Európai Unió Bíróságának friss ítéletét követően a gyermekvéde
Miközben az Európai Unió Bírósága jogellenesnek mondta ki az itthoni könyvfóliázásoknak al
Az uniós intézmények már a választások után néhány nappal mozgásba lendültek, hogy fellépj
Az Európai Unió Bírósága (EUB) mai ítélete szerint uniós jogot és jogállamisági elveket sé
A magyar állam megsérti az uniós jogi kötelezettségeit a „pedofil bűnelkövetőkkel szembeni
Idén már 11 éve annak, hogy Recep Tayyip Erdoğan török elnök kormányzó pártja betiltotta a
A Kossuth-díjas Orbán-rajongó más meredeket is mondott.
Három azonos nemű pár kötött házasságot szerdán éjfél után az amszterdami városházán, a vi
A bíróság tegnapi végzéseivel egyenként egymillió forintos teljesítési bírságot rótt ki Bu
A Kúria március 19-én elutasította a Prizma Közösség keresetét a rendőrség határozatával s
Az EP-képviselők március 25.-én a „Legyen tilos a konverziós terápia az Európai Unióban” e
A drag műfajára sokan üdítő színfoltként tekintenek, különösképp Magyarországon, ahol a ko
Bűnösnek találta és pénzbírsággal sújtotta Paivi Räsänen parlamenti képviselőt a finn Legf
Az indoklás szerint a lengyel alaptörvénynek a házasság védelméről szóló cikkelye nem jele
A görög alkotmánybíróság úgy döntött, hogy a házaspárként élő azonos nemű párok örökbefoga
A 25 vizsgált ország közül csak egy országban voltak többen azok, akik szerint polgártársaik erkölcsileg rosszak, min
A legfelsőbb bíróság ukrajnai döntése, amely "de facto" családi egységként ismeri el az az
Egy, Donald Trump számára tartott hírszerzési tájékoztatáson a múlt héten olyan információ
A főpolgármester a Geuzenpenning-díjat azzal érdemelte ki, hogy „aktívan tesz a sajtószaba
A BRFK határozatban tiltotta be a március 31-re meghirdetett, a transzok mellett kiálló tü
Egy bolgár állampolgár ügyében hoztak ítéletet, akit születésekor férfiként vettek nyilván
Az amerikai vállalat érintett alkalmazottjai szerint a Disney utasítására kell kivágni a f
Hasonlóan döntött a Pécsi Járásbíróság a Pride megszervezésének ügyében, mint a Pesti Közp
A főpolgármester szerint a szabadságszerető emberek számára csodálatos hír a Budapest Prid
A Pesti Központi kerületi Bíróság szerint a szabályozás diszkriminálja az LMBTQI embereket
Letitia James New York-i főügyész arra utasított egy manhattani kórházat, hogy folytassa a
Az Európai Parlament elé került az a civil kezdeményezés, amely az úgy nevezett konverziós
A nem heteroszexuális emberek elfogadottsága még a hagyományosan liberális országokban is
Az utóbbi időben egyre többször látták együtt Rafael Olarrát és Pedro Pascalt.
Kansas állam vezetése egy új törvény alapján érvénytelenítette azoknak a transznemű lakoso
Két nőt letartóztattak és őrizetbe vettek Ugandában, mert állítólag nyilvánosan megcsókolt
Rob Jetten ambiciózus programmal állt elő: a védelmi kiadások növelését és a mezőgazdasági
Ukrajna az Európai Unióhoz való csatlakozás perspektívájában köteles lesz elismerni az azo
Szabó Szabolcs szerint a Mi Hazánk politikusának szúrta a szemét, hogy milyen üdítőt tette
Lukács Nikolasz, a hazai MMA egyik ismert alakja egy videóban jelentette be, hogy meleg.
Lehet egy város gyönyörű, pezsgő és turisztikailag felkapott – mégis mélyen magányos.
Amikor 2019-ben pécsi aktivisták bejelentették, hogy melegjogi felvonulást tartanak a váro
A konverziós gyakorlatok olyan ideológiai alapú, áltudományos módszereket takarnak, amelye
Az azonos nemű házastársakat ért jogi sérelmekre, a jogállamiság recessziójára, illetve a
Ralf Schumacher, Michael Schumacher öccse, és korábbi Forma–1-es pilóta eljegyezte 14 évve
A Pécsi Járási Ügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozta egy pécsi fé
Dömsödi Renáta a támadás óta orvoshoz jár, mert folyamatosan cseng a füle.
Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) január 29-i határozata (Resolution 2643/2