Pride: elégedett a CÖF, mert „a nemzethalál képviselői ismét vesztettek”
"A magyar kormány józan előrelátással a Budapest Pride kapcsán bemutatta a világnak, hogy
"A magyar kormány józan előrelátással a Budapest Pride kapcsán bemutatta a világnak, hogy
A kormánypárti Mandiner szerint Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű zárt csoportban reagál
Balatoni Katalin, a pedagógiai innovációk előmozdításáért és a családbarát oktatási környe
Noha szombaton tartották a rendőrség által betiltott Pride-ot, a történtek értelmezése még
Soha nem látott tömeg vonult szombaton a 30. Budapest Pride-on.
Kollégáink szombaton az Erzsébet híd pesti hídfőjénél lettek figyelmesek több rendőrségi j
A címben szereplő kérdést a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője egy olyan Facebo
"Tájékoztatjuk, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság nem bocsátkozik becslésekbe a résztv
Osztott és szorzott a kormányhoz közeli holdudvar.
"Itt ma történelmet írtunk" – mondta Radványi Viktória, a Budapest Pride elnöke.
„A tegnapi Pride-on a teljes ellenzék felsorakozott a szivárványos zászló mögé – és ezzel
2025. június 28., szombat, 16:33
„Az ellenzéknek a Pride fontosabb, mint a főváros, Brüsszel pedig fontosabb, mint Magyaror
Épphogy véget ért a Budapest Büszkeség menete, máris elkezdték leszedni a térfigyelő kamer
A legnagyobb nemzetközi sajtóorgánumok közül többen is vezető hírként írtak arról, hogy Bu
Hiszünk abban, hogy nincsenek első- és másodrendű állampolgárok, a rendezvény megfelel a m
A Kúria pénteken megsemmisítette a rendőrségnek azt a határozatát, amely megtiltott egy sz
Nehéz helyzetben van, aki szeretné tudni, hogy kockáztat-e azzal, ha részt vesz a szombati
A Budapest Büszkeség rendezvény miatt szombaton közlekedési változások lesznek a fővárosba
A tervek szerint szombat délután rendezik a fővárosban az idei Budapest Pride-ot, a rendez
Hivatalos útmutatót adott ki a belga kormány azon állampolgárai számára, akik tervezik, ho
A kormánykritikus választók számára a Pride idén már nemcsak az LMBTQ-közösségek melletti
Meglepő információ birtokába jutott a Blikk.
A szervezők nem egyeztettek a rendőrséggel a Budapesti Büszkeség (Budapest Pride) elnevezé
Ideiglenes kamerákat telepítettek a budapesti Vámház körúton, ahol szombaton elhalad majd
"A kormány nevetségessé fog válni" – mondta a 444.hu-nak Karácsony Gergely arról, hogy sze
A főpolgármester szerint az országban „ezer jele” látszik a változásnak, amellyel együtt ú
Börtönnel fenyegeti Karácsony Gergelyt a Fidesz a szombati menet miatt, miközben a Magyar
A Mi Hazánk tüntetést jelentett be a rendőrségnél az összes budapesti hídra a Budapest Büs
Nem engedik el Szentkirályi Alexandráék a Pride témáját, a hétfői rendkívüli ülésre is ben
Magyarországon mindenki gyülekezhet, mindenki elmondhatja a véleményét, ez alkotmányos jog
"Szeretném kifejezni a teljes támogatásomat a Budapest Pride-nak, és az LMBTQ+-közösségnek
A Budapest Pride szervezői szerdán nemcsak a szombati felvonulás útvonalát hozták nyilváno
Pénzt és energiát nem kímélve próbálták betiltani, ellehetetleníteni a 30.
Novák Előd feljelentést tett Karácsony Gergely főpolgármester és társai ellen a Pride megt
Keddi bajai fóruma után a 444-nek adott interjút Lázár János.
A VIVA tévés időkben jóban voltak egymással.
Az Amnesty International több mint 124 ezer aláírást és levelet adott át a Budapesti Rendő
Két évvel azután, hogy Hodász András comingoutolt, majd a Szemlélek kezdeményezésére távoz
A szabálysértési törvény 2025.
„Amikor az igazságügyi miniszter engem börtönnel fenyeget, az vicces” – írta válaszában Ka
Tuzson Bence igazságügyi miniszter is beszállt a Pride-vitába, a tárcavezető a lehetséges
"A rendőrségnek általános közrendvédelmi kötelezettsége van, tehát fenn kell tartania a re
Június 21-én, szombaton Londonban, a magyar nagykövetség előtt solidarity pride tüntetést
A tizenöt éves NER legutóbbi öt évében kifejezetten rosszabb lett melegnek lenni Magyarors
Követi az Európai Bizottság a Budapest Pride betiltásával kapcsolatos fejleményeket és mindent megtesznek az uniós jo
Harminchárom nagykövetség adott ki közös nyilatkozatot a 30.