Ugrás a tartalomra
x

Kifakadt a meleggyógyítós köztévés adás műsorvezetője, mert a fideszes média nem zárt össze mögötte

Szombat délután hosszú Facebook-kifakadást tett közzé hivatalos oldalán Trombitás Kristóf, de a szöveg csak rövid ideig, mintegy 20 percig volt ott elérhető. Trombitás volt a műsorvezetője annak a köztévés műsornak, melyben a meghívottak arról beszélgettek, hogy hogyan lehet meggyógyítani a homoszexuálisokat, és melynek egyoldalúságáért és áltudományos, homofób tartalmáért sok kritika érte a köztévét, illetve a résztvevőket.

Az MTVA pénteken egy közleményben tudatta, hogy az Ez itt a kérdés című műsorába a szerkesztők meghívták az Amnesty International, a Helsinki Bizottság, valamint a Háttér Társaság képviselőit, hogy elmondják véleményüket, ők azonban nem kívántak élni a lehetőséggel. Szintén pénteken jelezte a Háttér Társaság is, hogy a három hónappal korábban megtartott konferencia apropóján készült műsorba ők csak a felvétel napján kaptak meghívást. 

A műsor váltott ki kritikát a jobboldalon is, a Fidelitas alelnöke, Falusi Vajk nyilvános posztban szállt bele Trombitásba. 

Trombitás maga ugyan Facebook-oldalán még büszkén állította, hogy nagyon jó műsort készítettek, azóta ezek a bejegyzések eltűntek az oldaláról. Ugyanígy járt az a bejegyzése is, melyben szombat délelőtt fakadt ki. Elsősorban a jobboldali közösségre, amiért nem álltak ki mellette. 

 

A facebook poszt teljes terjedelmében elolvasható a 444.hu oldalán. 

 
Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux