Ugrás a tartalomra
x

Harcolnak az életért

Az LMBT-szervezetek és a feministák már évtizedek óta lobbiznak az ENSZ döntéshozóinál. Rájöttünk, hogy nekünk is oda kell menni a döntéshozókhoz, hogy hallassuk a hangunkat – mondta a Demokratának Zaymus Eszter, a CitizenGO magyarországi kampányfelelőse, akivel a nemzetközi keresztény szervezet céljairól, sikereiről beszélgetett a Demokrata újságírója Lass Gábor. 

– Mi hívta életre a CitizenGO-t?

– 2001-ben alakult meg Spanyolországban a család- és életvédelemmel foglalkozó HazteOir, magyarul Hallasd a hangod! nevű szervezet, amely később felismerte, hogy szükség van egy országokon átívelő, konzervatív szemléletű közösségre. Azt tapasztalták, hogy a család- és életellenes folyamatok, az abortuszliberalizáció, az azonos neműek házasságának legalizálása nemcsak Spanyolországot érinti, ezért 2013-ban megalakították a CitizenGO-t, amely a nemzetközi szinten együttműködő liberális szervezetek, pártok és milliárdos érdekköreik cselekvő, aktív ellenpólusát képezi. A szervezet munkája jelenleg mintegy ötven országra terjed ki, a kampányaink tizenkét nyelven futnak.

– Mit jelent a család- és életvédelem?

– Mi a fogantatástól a természetes halálig minden emberi életet védelmezni kívánunk. Nem titkoljuk a keresztény értékek melletti kiállást, bár természetesen nemcsak keresztények írják alá a petícióinkat. Elkötelezett konzervatív emberekként először a kis közösségeinkben próbálunk változást elérni, viszont előfordul, hogy ott hiába teszünk meg mindent, mert a nemzetközi szervezetekben – ENSZ, EU – kitalált és felvetett ideológiák, eszmék a nemzeti kormányok által támogatva befolyásolják az emberek magánéletét, gondolkodását. Mint például amikor a nyugati világ olyan feltételekhez köti az afrikai országok támogatását, hogy az adott országban érvényesüljenek az LMBT-jogok és lega­lizálják az abortuszt. Az LMBT-szervezetek és a feministák már évtizedek óta lobbiznak az ENSZ döntéshozóinál. A genderideológiát 1995-ben, a pekingi női konferencián kezdték el népszerűsíteni. Rájöttünk, hogy nekünk is oda kell menni a döntéshozókhoz, hogy hallassuk a hangunkat. Idén New Yorkban, az ENSZ női konferenciáján beszélgettünk a görög ENSZ-nagykövettel, aki örült a jelenlétünknek, mert szerinte ez segíti őt abban, hogy elhárítsa az LMBT-lobbisták követeléseit.

Az interjú folytatását a demokrata.hu oldalán olvashatod el.

 

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux