Ugrás a tartalomra
x
""

Nem engedi bírálni az MTI a homoszexuálisok kigyógyításáról értekező köztévét

A közmédiához tartozó MTI megtagadta, hogy bíráló hírt tegyen közzé a homoszexualitást betegségként bemutató köztévés műsorról. A távirati iroda szerint a "közmédia jó hírnevét sértő" közleményt indoklás nélkül visszadobhatják.

Pénteken az LMP levélben küldte át a táviratirodának saját, előre megírt OS-közleményét, amelyben arról akartak hírt adni, hogy a Médiahatósághoz fordulnak a M5-ön sugárzott Ez itt a kérdés… című műsor miatt.

Szerdán a közszolgálati televízió kulturális csatornája egy teljes műsort szentelt a homoszexualitásnak, de már a bevezetőnél látszott, hogy egészen sajátos perspektívából közelítettek témakörhöz.

Majd az az állítás is elhangzott a bevezető szövegben, hogy „a világ legkülönbözőbb részein élnek olyan orvosok, pszichiáterek, pszichológusok, akik igenis komoly kutató- és tudományos munka eredményeként képesek homoszexuálisként élt embereket kiemelni ebből az állapotból, betegségből, másságból”. A műsor viszont végig azt hangoztatta, hogy egyfajta melegpárti propaganda következményeként „nyugaton” már nem lehet nyíltan beszélni ezekről kigyógyítási próbálkozásokról, Magyarország viszont még szabad ország, itt ki lehet mondani az „igazságot”.

Tovább olvasom a 24.hu-n.

Borítókép: 24.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux