Kúria: nem szabotálhatja tovább a kormányhivatal az AB nem- és névváltoztatási eljárásokra vonatkozó határozatának végrehajtását
Budapest Főváros Kormányhivatala sorra veszíti el a 33.
Budapest Főváros Kormányhivatala sorra veszíti el a 33.
Interjút adott a Partizánnak Szelényi Zsuzsa korábbi fideszes országgyűlési képviselő, aki
736 oldal Könyvmol
Még a legjobb szexet is jó néha megfűszerezni.
A botswanai fellebbviteli bíróság elutasította a kormány panaszát, nem semmisítette meg az
A népszavazás a legerősebb eszköz a gyermekvédelmi intézkedésekkel kapcsolatos nyomásgyako
Péntek reggel a szokásokhoz híven a Kossuth Rádióban beszélt Orbán Viktor miniszterelnök,
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, kedden, az ellenzéki képviselők távolmaradásával az
Homoszexuális problémák voltak Harrach Péterrel – ez szerepel abban az 1972-es jelentésben
Lewis Hamilton pár nappal a szaúdi nagydíj előtt kijelentette, hogy nem érzi túl jól magát
Halász János ezzel támasztja alá, hogy igenis szükség van a kisgyerekek nemátalakító műtét
Igazán nagyszerű filmekkel készültünk nektek az év vé
Hiába magyarázkodott 43 oldalon keresztül a magyar kormány, nem tudta meggyőzni az Európai
"Gratulálok annak a fiatalnak, akinek volt bátorsága megtenni ezt a lépést, hogy megmentse
Egy kiszivárgott uniós dokumentum gendersemleges névmásokat és megszólításokat javasolt, a
Harminc évvel ezelőtt bejárták a világot és egyben örökre az emlékezetünkbe égtek azok a s
A kezdeményezésről
Időpont: 2021. december 9. csütörtök 18:00
Következő ezer év a gyermekekért címmel tartott a Szent István Intézet a Batthyányi Lajos
A kormány a gyerekekre irányuló LMBTQ-propagandát a leghatározottabban visszautasítja, a t
464 oldal Maxim KIadó Szeged 2021
Azért verték meg őket, mert melegek.
Mikuláscsomaggal lepte meg hétfőn az Országgyűlés Hivatala a parlamenti munkatársak gyerek
Németország elesett!?