Ugrás a tartalomra
x

Gulyás Gergely kizártnak tartja, hogy meleg miniszterekről kerülnének elő kompromitáló anyagok

Korábban Márki-Zay Péter beszélt arról, hogy három meleg miniszter botrányának kirobbanása készül a háttérben.

Szerda délután ismét kormányinfóra került sor. Ezen nagy meglepetésre Varga Judit is megjelent, hogy aztán néhány perc után – miután értékelte a  az Európai Bíróság mai döntését – el is siessen, mielőtt bárki kérdezhette volna például a Völner-ügyről.

A frontot így szokás szerint Gulyás Gergelynek kellett tartania, akit kérdeztek a jogállamisági mechanizmusról, a pedagógusok igényeiről és a benzinkutak üzemeltetéséről is. 

A kormányinfó vége felé a 444 kérdezett Gulyától, többek között Márki-Zay Péter azon állításával kapcsolatban is, hogy  az Ördög ügyvédje három meleg kormánytag botrányát készül kirobbantani.

A feltételezésre Gulyás Gergely azt mondta,

"amennyire ismerem a minisztertársaimat, az nem életüknek ez a része, de kizártnak tartom."

Erre a 444 riportere felidézte, hogy Gulyás korábban a Völner-ügyről sem tudott, így gyakorlatilag bármi lehet, ám a miniszter erre azt mondta, a két eset között azért van különbség.

www.24.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux