Karácsony és Puzsér válaszolt az LMBTQI szervezetek javaslataira
A tízpontos javaslatlistát az önkormányzati választáson jelölteket állító pártokhoz és a f
A tízpontos javaslatlistát az önkormányzati választáson jelölteket állító pártokhoz és a f
Hamarosan érkezik a következő James Bond-film, No Time to Die címmel, melyben ismét Daniel
Az amerikai hétpróbázó, Erica Bougard alig észrevehetően, cipőjén elhelyezett szivárványsz
Az elégedetlen felhasználó úgy gondolta az amerikai techcég szándékosan tolja a homoszexua
Négy év alatt jelentősen, öt százalékponttal nőtt azoknak az aránya az Európai Unióban, ak
Egy emberi jogi eseményen jelentette be az énekes, hogy bővül a család.
Augusztus elején a fővárosiak naponta találkozhattak az arcukkal, majd miután a Coca-Cola
A jogvédő szervezet szerint nem igaz, hogy a rendőröknek nem lett volna joguk intézkedni,
A sportáruház-lánc viszont azt mondja, hogy a férfi gyanúsan is viselkedett.
Délután 4 óra körül Budaházy György és körülbelül 15 szélsőjobboldali tár
Elmondta, hogy sikerének csúcsán már nem félt annyira ettől, mint előtte.
Creatable World néven új babát dob piacra a világ egyik legnagyobb játékgyártója,
Egy új felmérés szerint a magyarok rendkívül elutasítóak a melegekkel szemben, ennek mérté
Az adakozás jelenlegi állása szerint gyorsan össze fog jönni a pénz, ami 2020 tavaszának e
Billy Porter történelmet írt Emmy-győzelmével, ugyanis még sose nyert dráma főszereplő kat
Szlovákia - Homonna
Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hogy hamarosan rendezik az azonos nemű párok adopt
Egy hónappal azután, hogy a kaliforniai bíróság kitűzte a héttől tizenegy napig tartó tárg
„Én jelenleg nem azért nem vagyok veszélyes a NER-re, mert visszafogom magam édesanyám vél
Az IPSOS közvéleménykutató végzett nagy mintán kutatást a lengyel társadalom értékválasztá
71 éves korában meghalt Terry Black, azaz Rácz Károly egy müncheni kórházban.
Szélsőjobboldali radikálisok rátámadtak a melegfelvonulás résztvevőire vasárnap a kelet-uk
Peter Pellegrini szerint Fico javaslatánál azért vannak fontosabb problémák is Szlovákiába
Megszakította az egyik nagy brazil futballrangadót, a Vasco da Gama-Sao Paulót Anderson Da
A magyarok kétharmada szerint fontos, hogy megtanuljuk elfogadni a homoszexualitás
Kivégezték egy floridai sorozatgyilkost, aki meleg férfiakat ölt meg évtizedekkel
A fideszesek a legelutasítóbbak.
Kína jogi álláspontja szerint a házasság továbbra is egy férfi és egy nő köteléke – szögez
"Egy ölelés a barátomnak – ez az én bűnös élvezetem" - a világ egyik legnagyobb jé
Normális esetben az embernek nem kellene attól tartana az esküvője napján, hogy sa
A coming out egy folyamat, nem egy ünnepélyes bejelen
"Megtisztelő elismerést vehettem át ma az államalapítás ünnepének alkalmából" - jelentette
Nem tudott vagy nem akart tájékoztatást adni a Coca-Cola arról, hogy a plakátbotrány kitör
Orbán Viktor magyar miniszterelnököt és Jair Bolsonaro brazil elnököt említi cikkében a co
Az Izraeli bíróság kimondta, hogy nem tagadható meg a homofób plakátok kihelyezése, ha az
Hétfőn reggel több autóval vonult ki a Toroczkai László vezette szélsőjobboldali Mi Hazánk
A Berlinben élő, walesi származású queer performansz művész, író és énekes-dalszerző, Dann
Az El Tio Tex-Mex Grill homoszexuális pincére 20 ezer dollár (5,8 millió forint) kártéríté
Eltérően látják a fesztivál látogatói, helyesen tette-e az üdítőmárka, hogy elindította a
A tüntetés nem csupán a homofób fideszes képviselőnek üzent.
A szivárvány azért marad.
A mozgáskorlátozottak tiltakozására csak egy reakció van, elnézést kérni, írta ki a rendez
A jogsértéseket védi és titkolózik a Budapest Pride ügyében a Belügyminisztérium (BM) – mo
Kevés szórakoztatóbb dolog van, mint nézni a Fidesz-közeli jobboldal vergődését, amikor az
Néhány napja kint van egy plakátpár a metróban, az egyiken az látható, hogy két szép fiata
Magyarázkodik a BKV Zrt. a metróban megjelent Coca-Cola Love is Love kampánya miatt.
Legalábbis a török kormánylap szerint, ami homoszexuális propagandával vádolja a Netflix-
Mit lehet tenni, ha két leszbikus lányt “leszbikáknak” gúnyolnak a gimiben, amiért