Ez a doku elmagyarázza, miért is problémás a Mrs. Doubtfire vagy az Ace Ventura

Hollywood a transz embereket mindig sztereotípiák közé zárva, viccként, rosszabb esetben ijesztő jelenségként ábrázolta. Az elmúlt években viszont egyre több olyan film és sorozat készült, ami szembemegy ezzel. Sőt, egyre kevesebbszer szégyenítik meg a transz embereket a médiában olyan kérdésekkel, amit ciszhetero embereknek soha nem tennének fel. Erről szól a Disclosure című dokumentumfilm, amit ha mindenki megnézne és mindenki értene, ez egy szebb világ lenne.

Képzeljünk magunk elé egy bármilyen beszélgetős műsort, országtól és tévétől függetlenül, majd azt, hogy oda behívnak egy transznemű embert. Mindenki látja maga előtt, hogy a műsorvezető első kérdése az lesz, hogy akkor most mi van a vendég lába között, mire elvárt reakcióként a közönség nevet, a vendég meg zavartan mosolyog. Na, ez az a megaláztatás, ami mostanában végre kezd kikopni a tévézésből, köszönhetően többek közt annak, hogy hat évvel ezelőtt, 2014 júniusában Laverne Coxot tette címlapjára a Time magazin azzal a szöveggel, hogy Cox egyfajta polgárjogi harcosként végre elhozza a transzneműek számára a változást.

Cox nem sokkal korábban kapta meg fekete transznemű színészként egy fekete transznemű karakter szerepét az Orange is the New Black (Narancs az új Fekete) című sorozatban. Azóta az HBO elkészítette a Euphoriát, a Netflix pedig nemrég mutatta be Pose című sorozatát a 80-as évek LMBTQ-közösségének báljairól, úgy ábrázolva a transz embereket, ahogy eddig talán soha.

"- Sosem hittem volna, hogy megélem, hogy transz embereket ünnepelnek a mozivásznon vagy azon kívül. Sosem hittem volna, hogy a média felhagy a szörnyű kérdésekkel, és elkezd tisztelettel bánni velünk. Nagyon messzire jutottunk. Mindenhol ott vagyunk" - így kezdi Laverne Cox a Disclosure című dokumentumfilmet, ami arról szól, hogy az elmúlt években valami olyan kezdődött el Hollywoodban, ami eddig nem. Hogy a transzneműeket végre nem valami viccként ábrázolják, vagy egy érdekes mellékszereplőként, akit úgyis meggyilkolnak, vagy aki meggyilkol másokat, hisz ő úgyis csak egy furcsa, torz lény.

A transzneműeket sokáig úgy mutatták be a filmvásznon, mintha nem lennének valódi emberek. Mintha az egész csak egy vicc lenne. Rengeteg film épül erre, hogy a nőnek öltözött vagy nővé operált férfiakon csak nevetni lehet.

Ott a Mrs. Doubtfire, a Gagyi Mami, a Másnaposok második része, de még az Ace Ventura is, amiben Jim Carrey hánytatja magát, miután rájön, hogy köze volt egy nővé operált férfihoz, és ott van még megszámlálhatatlanul sok viccesnek szánt esztrádműsor, amiben férfiak női ruhában énekeltek, hogy azon mindenki nevessen.

Ez a doku arról szól, hogy Hollywoodban már a filmkészítés kezdetétől mennyire rosszul ábrázolták a transz embereket, és hogy erre támaszkodva mennyi gyűlölet és előítélet született velük szemben.

Rávilágít arra, hogy az amerikai filmekben és sorozatokban gyakorlatilag mindig sztereotip és negatív módon, eltúlozva, sokszor bazári majomként ábrázolták a transz embereket. Ez pedig leginkább azért probléma, mert sokan egyáltalán nem ismernek személyesen transznemű embereket, így az egyetlen információ, amit kapnak róluk, az a tévén keresztül érkezik. Vagyis, hogy nevetni kell rajtuk vagy félni kell tőlük.
 

A teljes cikket itt olvashatjátok.