Fegyelmit kap a lelkésznő, aki szerint Jézus akár melegként, avagy romanőként is visszatérhet közénk
Egy lelkésznő kijelentésének, miszerint Jézus akár melegként, avagy romanőként is visszaté
Egy lelkésznő kijelentésének, miszerint Jézus akár melegként, avagy romanőként is visszaté
Kik és hogyan avatkoztak be külföldről a lengyel elnökválasztásba?
SAJTÓHÍREK SZERINT TÖBB KISEBB RENDEZVÉNNYEL VÁLTANÁK FEL A MELEGFELVONULÁST
A Formula–1-ben hagyomány, hogy a Mercedes adja a biztonsági autót, és ez az idei furcsa s
Egyre hangosabban, egyre határozottabban halljuk mindenhonnan, miről hogyan illik
„Az egyházat a kiváltságos hátterű fehér férfiak dominálják”, fogalmazott az új yorki érse
Öt éve húzódó ügy végére tett pontot az EJEB amikor kimondta: a magyar államnak
Elsöprő többséggel, 26-1 arányban szavazta meg Nieuwegein önkormányzata, hogy megszakítják
A feltűnő külsejű Continental GT a július 25-ei brit Virtual Pride 2020 egyik főszereplője
Völner Pál a BTK-t emlegette a Pride kapcsán, majd azt mondta, nem büntetőjogi eszközökkel
Sokáig nem tudta elmondani szüleinek, mert félt attól, apja mit szól a dologhoz.
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vádat emelt három rendbeli szexuális erőszak bűntet
Június végén tartották a helyi pride fesztivált az ausztriai Linzben.
Követelik a homoszexualitást gyógyító eljárás betiltását, az Instagram letiltja a terápiát
Tegnap bemutattuk a balliberális Révész Sándor újságíró 2014-es, "A pedofil is ember" (sic
Az elmúlt hetekben több ezer orosz nő töltött fel olyan fotókat és rajzokat az Instagramra
Jesse Tyler Ferguson életében most a munka egy időre a háttérbe szorul, ugyanis elsősorban
2015 óta húzódó ügynek tett pontot a végére a Fővárosi Törvényszék: helyesen járt
Halle Berry hétfőn a Twitteren kért bocsánatot amiatt, mert transznemű szerepet akart alak
Azt már tudjuk, hogy a következő Thor moziban Tessa Thompson királynőt fog keresni maga me
Egy tünetmentes HIV-pozitív ember lehet az első olyan beteg, aki anélkül gyógyult meg a be
A pride hónap utolsó napján mutatta be a Godzilla franchise tulajdonosa, a japán Toho film
Elton John brit rocklegenda tiszteletére emlékérmét adott ki a brit Királyi Pénzverde.
Bár a koronavírus-járvány rendesen rányomta a bélyegét az összes pride eseményre,
Hollywood a transz embereket mindig sztereotípiák közé zárva, viccként, rosszabb e
Ráadásul többen vallják közülük kereszténynek magukat, mint sokan gondolnák.
Mégis jár a családi pótlék azonos nemű bejegyzett élettársa gyermeke után annak az
Mészáros György nyílt levelet fogalmazott meg a CitizenGo által "Közös kiállás, am
Amióta vannak nekünk keresőmotorjaink, már statisztikus sem kell hozzá, hogy lássuk, melyi
Ma koradélután az Amnesty International Magyarország és a Háttér Társaság átadta
A disztópikus videó egy olyan világot mutat be, ahol a melegek általi örökbefogadás lehets
A karantén idején kezdett memoár-írásba a 90 éves Kenneth Felts, és rájött, hogy nem titko
A Budapest Pride hónap kulturális rendezvényeit tavaly számos alkalommal zavarták meg szél
Gyűlöletbeszéd, kirekesztés és homofóbia miatt.
A múlt heti readingi merénylet áldozataira emlékeztek a London melletti város központjában
Kirekesztő kulturális háborúvá tette a lengyel kormánypárt az elnökválasztási kampányt, am
A kórból felgyógyultak vérplazmája igazi kincs, mert alkalmas a súlyos állapotú fertőzötte
Józsi egy aprócska partiumi faluból származik, Bence tősgyökeres budapesti család
1970-ben, New Yorkban még nem szivárványos zászlókkal táncoltak az emberek mosolyo
Nem magyarázta el neki senki.
A BMW ezzel csatlakozik az 50 éves LMBTQ Pride mozgalomhoz az Egyesült Államokban.
Az alkotmánymódosító népszavazáson az oroszok nem csak arról döntenek, hogy Putyin elnök s
Az alábbi cikk a Szent Korona Rádió oldalán olvasható:
A sztároknak különösen figyelniük kell arra, amit nyilvánosság előtt mondanak.
Nem csak egyenlő jogokat, de egyenlő jogérvényesítést is követel az Európai Bizottság a bű
Nagy számban jelentettek szexuális irányultságra vonatkozó gyűlöltbeszéd-eseteket a közöss
Tizenegy éves gyereke kérte, hogy posztoljon erről.
Bart Staszewski LMBT-aktivista megpróbálta szembesíteni Andrzej Dudát az általa ge
Korlátozás nélkül megtartható a Budapest Pride felvonulás augusztus 22-én - közölték a ren