Márki-Zay Péter Európa-párti, és kiáll a LBMTQ-emberek jogai mellett
Ne tévesszen meg senkit a „kisvárosi polgármester” címke – hívja fel a figyelmet csütörtök
Ne tévesszen meg senkit a „kisvárosi polgármester” címke – hívja fel a figyelmet csütörtök
Több bank is nyitott arra, hogy a nem jogi elismerése előtt álló transznemű személyeknek o
A Fidesz számára rendkívül kellemetlen ügy volt Szájer József ereszen menekülős esete, ezé
Magyarországon egyértelműen érzékelhető azoknak az embereknek a diszkriminációja, akiknek
Genderpánik Magyarországon és a világban
Megszólalt az énekes a gyerekkorával kapcsolatosan.
Átengedte a Kúria a Fidesz egyik népszavazási kérdését, amelyet korábban a Nemzeti Választ
Alkotmánybíróságra megy a kormány azzal, hogy a Kúria elkaszálta a kiskorúak nemátalakítás
A magyar kormány nem fogadja el, hogy bírálják a magyar demokráciát, hiszen olyan nép vála
Kedden megírtuk, hogy több ismert műsorvezetőjétől, többek közt Harsányi Leventétől is elb
A Labrisz Leszbikus Egyesület jó hírnevét megsértette a Magyar Nemzet egyik írása.
Módosította a NAV a honlapján közzétett, a gyermekes családok rendkívüli adó-vissz
A korábban környezetvédő aktivistaként, politikusként a nyilvánossághoz szokott Vay Blanka
Váratlanul forró téma lett idén a politikusok, különösen a kormánypárti politikusok szexuá
Ritkaságszámba menő, kormányközeli adok-kapoknak lehetünk tanúi, miután Szánthó Miklós, a
„Aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére – kerek perec ki lett mondva, hogy aki nem á
Eljárást indított az alapvető jogok biztosa a győri alpolgármester köcsögözős kiro
Nagyon meghatódott a visszajelzéseken.
Az ötös számú párttagkönyv büszke tulajdonosa leülhet, egyes.
A Prizma közösség Magyarországon egyedülálló adatbázist épít évek óta, azokat a szolgáltat
A Kúria az emberi méltóság védelme mellett kiállva megtagadta a kormány egyik népszavazási
Eredeti célja a gyermekek egészségének védelme lett volna, de pont ellentétes eredményt fo
A rendőrség rabosította, kihallgatta és házkutatást tartott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (
Egy nem- és névváltoztatási kérelem elutasítása miatt indult közigazgatási perben a Főváro
"Egy dolgot szögezzünk le.
Aktivistaként, politikai szereplőként és férfiként ismerte meg a nagyközönség.
Hosszú interjút adott az al-Dzsazíra pánarab hírtelevíziónak Szijjártó Péter külgazdasági
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa közleményében tudatta, hogy egy
A pécsi gimnáziumi tanárok szakmai és lelkiismereti alapon az iskolában betarthatatlannak
Budapest — Szokatlan frontot nyitott meg az ellenzék kormányfőjelölt-aspiránsa, Márki-Zay
A transzneműség Magyarországon máig hatalmas tabunak számít, a mindennapokban elfogadhatat
Az Előbújás napja, más néven a Nemzetközi Coming Out Day egy nemzetközi LMBT-tudatossági ü
Hihetetlen az a változatosság, ahogy az ember a Földön él.
Genderfluidnak nevezik azt a nemi identitások között mozgó embert, akinek a megélt neme az
Lakner Zoltán politológus, újságíró, akinek széles körben ismerik az arcát, a gondolatait
Varga Judit szerint azért, mert ők soha nem fogják beengedni az LMBTQ-aktivistákat az isko
Magyarország a többi országhoz hasonlóan megegyezett Brüsszellel, hogy közösen vesznek fel
A Meseország mindenkié című könyv körüli kormányzati hisztiroham sok helyen váltott ki az
A genderkutató-projektkoordinátor Rédai Dorottya szerint döbbenetes dolgok történtek azóta
Sokan azt gondolják, hogy a Médiatanács foglalkozik a filmalkotások korhatáros besorolásáv
Két hét alatt mind a 15 ezer nyomott példányt megvásárolták az olvasók a női magazin szept
„Így összeszorul az öklöm egy kicsit, de aztán kilazítom” – mutatja egy transz tinédzser a
Kivonultak a Pécs Pride-dal kapcsolatos vitáról a helyi önkormányzatban többségben lévő el
"16 éve vagyok miniszterelnök, és saját tapasztalatból mondom, hogy a demográfiai felismer
A CNN-nek adott interjút a jelenleg az ENSZ-közgyűlés 76.
A magyar külügyminiszter „Régi ismerős, új vádak” címmel a teljes interjút feltette Facebo