Ugrás a tartalomra
x

Európában az LMBTQI jogokat a szélsőjobb fenyegeti, nem a bevándorlók

„Az illegális migráció Európában az antiszemitizmus, a nők elleni erőszak és a homofóbia erősödését eredményezte” – jelentette ki többek között ma Orbán Viktor az Európai Parlament plenáris ülésén Magyarország soros elnökségével kapcsolatban. A miniszterelnök ezen szavairól még a Fidesz Facebook-oldalára is kikerült egy pár másodperces videó.

A magyar kormány 2010 óta szisztematikusan ássa alá Magyarországon a jogállamiság, az emberi jogok és a demokrácia legalapvetőbb biztosítékait, illetve igyekszik ellehetetleníteni azokat a szervezeteket is, melyek a párkapcsolati erőszak és az intézményesített homo- és transzfóbia ellen küzdenek, miközben leépít minden ilyen célú állami ellátórendszert. Elég akár a transz identitás jogi elismertetését ellehetetlenítő, 33-as paragrafusként elhíresült transzfób rendelkezésre, akár a gyermekvédelminek csúfolt propagandatörvényre gondolni, mely többek között tiltja az azonos nemű kapcsolatok és a születéskor kijelölt nemtől eltérő nemi identitások “népszerűsítését” a köznevelési intézményekben és a médiában.

Azok az európai törvények és narratívák, amelyek az LMBTQI emberek jogainak megfosztására, a közéletből való kiradírozására irányulnak, legfőbb inspirációjukat az Orbán kormányban találták meg. Szélsőjobboldali politikusok rendszeresen hivatkoznak Európa-szerte Orbán Viktor kirekesztő politikájára, emellett a közelmúltban Romániában és Bulgáriában is a magyarhoz hasonló LMBTQI-ellenes jogszabályokat terjesztettek elő, fogadtak el. A hatása a mindennapok szintjén is megjelenik: egy magyar férfi, aki 2022-ben kést rántott egy leszbikus párra a villamoson Budapesten, a bíróságon azt mondta a támadásról, hogy “Orbán Viktor is hasonlóan gondolkodik.” 

Aggasztónak tartjuk, hogy Orbán a mai megszólalásával olyan homonacionalista diskurzusokra csatlakozik rá, melyek Nyugat-Európában a menekültválság kezdete óta jellemeznek bizonyos jobboldali mozgalmakat, és melyek az LMBTQI közösséget aduászként használva szítanak gyűlöletet a bevándorlókkal szemben úgy, hogy sok esetben az LMBTQI emberek alapvető jogai sem biztosítottak Magyarországon – Orbán Viktor pártjának köszöhetően. Elutasítjuk, hogy a sokszor háborús övezetekből menekülő, többszörösen kitett helyzetben lévő emberektől jobban kéne féltenünk a jogainkat a magyar politikai elitnél.

Károsnak tartunk minden olyan kormányzati retorikát, amely kényére-kedvére játszik ki különböző kiszolgáltatott társadalmi csoportokat egymás ellen, hogy abból különböző kontextusokban politikai tőkét kovácsolhasson. Ez a stratégia azonban nem újkeletű a magyar kormány részéről. Már a 2015-ben tetőző menekültellenes kampányban is gyakori retorikai fogás volt a magyar nők védelme, miközben az ezt biztosító isztambuli egyezmény ratifikálását a kormány elutasította; és hasonló ellentmondások jellemzik a gyermekvédelem helyzetét is, ahol forrás-mellérendelés és jól működő protokollok kidolgozása helyett a létező problémákra a fentebb említett propagandatörvény volt a válasz. Ez világosan rámutat arra, hogy bár a kormány tud a marginalizált társadalmi csoportok nehézségeiről, ez mindössze addig tart számot a döntéshozók érdeklődésére, amíg ezeket a csoportokat retorikai fogásként használhatja fel politikai haszonszerzésre. 

„Amennyiben Orbán Viktor komolyan aggódik az LMBTQI emberek jóllétéért, első lépésként azt javasoljuk, hogy vonják vissza a pártja által hozott diszkriminatív törvényeket a közösséggel szemben, és tegyenek lépéseket a nap mint nap ellenünk zajló szisztematikus uszítás megfékezése érdekében.” - nyilatkozta Zsirka Hella, a Háttér Társaság ügyvivője.

www.hatter.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux