Bayer Zsolt szerint ő nem azért homofób, mert buzi, Fekete Giorgio pedig egy hülye fasz
Reagált Bayer Zsolt, a Fidesz-KDNP keményvonalas publicistája arra, hogy Fekete Giorgio, a
Reagált Bayer Zsolt, a Fidesz-KDNP keményvonalas publicistája arra, hogy Fekete Giorgio, a
A kormány gyermekvédelmi törvényének előírását követve a Libri elkezdte lefóliázni az LMBT
„A világ sokszínű, és a gyerekeknek ezt meg kell tanítani, mert annál többek lesznek,
Közérdekű bejelentést tett a YouTube szolgáltatója, a Google Ireland ellen a szélsőjobbold
Miután a két nő levideózta, ahogy a gyerekek indulót énekelve vonulnak, a szervezet két fe
„Kecskeméten csapdát állítottunk a szivárvány-fóbiásoknak” - írta a Facebookon közzétett r
Nemrég írtunk arról, hogy 12 millió forintos bírságot kapott a Líra könyvesbolt-hálózat fe
Az egykori katolikus pap, Hodász András szerint azért kellett távoznia a Szemlélek kereszt
A színész hisz abban, hogy létezik egy olyan világ, ahol nincs külön Pride-hónap, hanem mi
Forrong a könyvszakma a gyermekvédelmi törvény értelmezési nehézségei miatt.
"Kiállunk a »homofób törvény« által sújtott valamennyi szerzőtársunk és könyv ké
Sokakban felmerülhet a kérdés, vajon kikerülhető-e a „bűnös” könyvek lefóliázása azzal, ho
Váratlan lépésről adott hírt a tavasszal újraindult keresztény lap.
Kiderült, hova tűnt a Tompa utca elhíresült padja, amelyet összesen hétszer fest
Egy könyvkiadó gondolatai a hazai pszichológiai életről, könyvkiadásról, közéletről.
Orbán Viktor politikai igazgatója nem volt meghívva David Pressman Pride-hónapban tartott
Miss Mandarin megkerülhetetlen figurája volt az éjszakai életnek és ma már Magyarország le
Tavaly az utolsó pillanatban visszalépett.
A Libri szerint a tiltott könyvek kifejezésnek nincs valóságtartalma, mivel kínálatuk nem
A Libriben csak fóliázva kapható könyveket osztogatnak egyetemisták a kormányközeli kezekb
Visszatért a sokszori átfestés után felújításra elszállított ferencvárosi pad, kedvelt nev
Az alábbi cikkben annak jártunk utána, hogy a kormány által gyermekvédelminek mondott törv
Steiner Kristóf négy évvel ezelőtt még úgy fogalmazott a Reggeliben, kizárt dolognak tartj
„Sok ember követett, hallgatott rám, tőlük itt és most bocsánatot kérek” – mondja Hodász A
Lakossági bejelentés nyomán kezdte el vizsgálni a Hír FM (akkor még Karc FM) egyik műsorát
Sokan azt hihették, az a legkeményebb dolog, amire magyarországi könyvesboltok a melegelle
A Telex kedden reggel kapott egy fotót az ország leghíresebb, hányattatott sorsú
Vasárnap a Pride-hónap lezárásaképp hamisítatlan amerikai kerti partit tartott David Press
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-profilján posztolt egy gólyákat
Más jogszabályok mellett a gyermekvédelminek nevezett jogszabály további szigorítása is na
Fólia és szivárványos pad is előkerült az amerikai nagyköveti rezidencián tartott pikniken
Magánügyekkel a kormány nem foglalkozik, de.
"Sajnos itt Londonban felmondott a tulajdonos, akitől béreljük a lakást, augusztus végén k
A Budapest Pride napján közleményt adott ki a Mi Hazánk Mozgalom, amiben a párt a magyar k
Világszerte aggódnak a magyar helyzet miatt – ezt mondta David Pressman amerikai nagykövet
Radványi Viktória, a Budapest Pride főszervezője lefóliazva állt a színpadra, mondván,ahol
A külügyi államtitkár 38 ország Budapesten szolgáló diplomatáit vette célba, amiért tiltak
A szombati Budapest Pride alkalmából több nagykövetség és kulturális intézet közös nyilatk
A helyi önkormányzat meglehetősen gyors és éber volt.
Comingoutolt Hodász András korábbi katolikus pap az Instagram-oldalán péntek este.
Franz Kafka Az átváltozás című műve az egyik legjobb hasonlat, hogy megértsük, milyen is l
Szombat délután 15 órakor kezdődik a Budapest Pride.
Úgy érzi, a saját gondolatait és érzelmeit is fóliáznia kell.
Továbbra is forrnak az indulatok a fóliázott könyvek körül.
Péntek délutánra már csak a ferencvárosi pad hűlt helye emlékezteti az arra járókat az elm
Magyarországon egy LMBTQI embernek kétszer meg kell gondolnia, hogy megfoghatja-e az utcán
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosítását kezdeményezi Semjén Zsolt
Újabb fordulat a ferencvárosi pad ügyében.