Pride-ügy: „Karácsony Gergely jobban teszi, ha nem a rendőrség háta mögött szervezkedik”
A Budapest Pride-ot megtiltó rendőrségi határozat után a főpolgármester térfelén pattog a labda, ráadásul az óra is ketyeg, hiszen csak három napja van Karácsony Gergelynek arra, hogy pert indítva megtámadja a döntést. Magyar György ügyvéd véleménye szerint a főváros vezetésének egyeztetnie kell a hatóságokkal, erősítve ezzel az együttműködést. Az ismert jogász úgy látja, hogy nem kellene ezt a rendőrség háta mögött lejátszani, mert a főpolgármesternek ugyan komoly jogköre van, de mégsem ő a rendőrkapitány.
Mint korábban beszámoltunk, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gyülekezési hatósági jogkörében eljárva megtiltotta a június 28-án esedékes Budapesti Büszkeség rendezvény megtartását. A határozat szerint a BRFK bejelentésnek minősítette Karácsony Gergely június 16-án tett nyilatkozatát. A rendőrségi határozattal szemben fellebbezésnek helye nincs, azt a közléstől számított három napon belül a határozatot hozó rendőri szervnél benyújtott, de a Kúriának címzett keresettel, közigazgatási pert indítva lehet megtámadni.
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere és Hegedűs Máté, a Budapest Pride szóvivője hétfőn egy közös videóban jelentették be, hogy június 28-án a Fővárosi Önkormányzat a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal közösen megszervezi a Budapesti Büszkeség névre keresztelt rendezvényt. Karácsony azt is kiemelte, hogy az esemény a hatályos jogszabályoknak megfelelő önkormányzati rendezvény lesz, a Fővárosi Önkormányzat rendezvénye, nem kell hozzá semmilyen hatósági engedély. Hegedűs arra hívta fel a figyelmet, hogy alkotmányos joguk békésen összegyűlni és felvonulni. „Mutassuk meg, hogy az LMBTQ-emberek jogait és a szólásszabadság jogát nem vehetik el tőlünk, magyaroktól” – emelte ki, és biztatott mindenkit a június 28-ai rendezvényen való részvételre.
Önkormányzati rendezvény és pont
Karácsony Gergely szerint a BRFK egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot, ezzel az erővel az unikornisok sétáltatását is betilthatta volna. Mivel a fővárosi önkormányzat nem tett a gyülekezési törvény szerinti bejelentést, így aztán a tiltó határozatnak sincs relevanciája.
"A fővárosi önkormányzat június 28-án, a magyar szabadság napján, megrendezi a Budapest Büszkeség szabadságünnepet mint önkormányzati rendezvényt. És pont" – szögezte le Karácsony Gergely.
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti frakcióvezetője Facebook-oldalán tette közzé, hogy megegyezett egymással Karácsony Gergely és Magyar Péter: „legyen Budapest Pride”. "Azért nem akarnak vitázni erről a Közgyűlésben, mert a Tisza támogatja, hogy önkormányzati rendezvény legyen idén a Budapest Pride" – írta bejegyzésében a Fidesz budapesti frakcióvezetője. Szerinte a „főpride-mester” ezért nem veszi napirendre a javaslatukat, hogy „erről a Közgyűlés döntsön”. „Márpedig a budapestieknek joguk van tudni, ki akar Pride-parádét a városban, és ki nem!” – állította Szentkirályi.
„Nem kellene ezt a rendőrség háta mögött lejátszani”
A Budapest Pride betiltásának híre bejárta a világsajtót a CNN-től a BBC-ig, azaz nagy visszhangot váltott ki a Budapest rendőrfőkapitánya és főpolgármestere közötti üzenetváltás.
Ami a hazai visszhangot illeti, Török Gábor politikai elemző Facebook-posztjában – Orbán Viktor korabeli beszámolójának és a rendőrség betiltó határozatának egy-egy részletét mellékelve – megjegyezte: „Egy pillanatra sem keverném össze, említeném egy lapon a Fidesz megalakítását és a Pride megtartását. Csak annyit jegyeznék meg, hogy amikor egy hatalom – a rendőrségen keresztül – elkezd jogászkodni és tiltani, az általában nem szokott nagyon sikeres lenni.”
Magyar György viszont a főpolgármester jogászkodását bírálta. Az ismert ügyvéd a Klubrádió Esti gyors című műsorában elmondta: ha több ember összegyűlik, és közügyekben véleményt nyilvánít, akkor a gyülekezési jogra vonatkozó rendezvényeken a rendőrhatóságnak minden ilyen hasonló cselekvőséget biztosítania kell. Azt is hozzáfűzte, hogy a főváros vezetésének érdemes mindenképpen egyeztetnie a hatóságokkal, ezzel is erősítve az együttműködést.
"Azt gondolom, nem kellene ezt a rendőrség háta mögött lejátszani, mert a főpolgármesternek ugyan komoly jogköre van, de mégsem ő a rendőrkapitány" – hangsúlyozta Magyar György.
Mikor oszlatható fel egy gyűlés?
Az Index által megkérdezett jogászok szerint a labda most Karácsony Gergely térfelén pattog, mert a BRFK tiltó határozatot hozott az általa szervezett rendezvényre. Ráadásul ketyeg is az óra, hiszen csak három napja van a főpolgármesternek arra, hogy közigazgatási pert indítva megtámadja a rendőrségi döntést. Ha ezt megteszi, a kérelmét a BRFK három napon belül továbbítja a Kúriához, amely a kérelem beérkezésétől számított újabb három napon belül határoz. Vagyis jövő szombatig megszülethetne a jogerős bírósági döntés.
A gyülekezési törvény azt is kimondja: tilos olyan gyűlésen való részvételre felhívni, amelynek megtartását végrehajtható határozattal megtiltották. Márpedig ilyennek minősül a rendőrség most hozott határozata. Arról nem is szólva, hogy a rendőrségnek – a rendőrségi törvényben meghatározottak mellett – feladata, hogy biztosítsa a gyűlések békés megtartását, a közrend fenntartását, és megfelelő intézkedésekkel biztosítsa, hogy a gyűlést harmadik személy ne zavarja meg.
A TÖRVÉNY EGYÜTTMŰKÖDÉSI KÖTELEZETTSÉGET IS ELŐÍR, AZAZ A GYŰLÉS VEZETŐJE ÉS A RENDŐRSÉG A RENDEZVÉNY SZERVEZÉSE ÉS MEGTARTÁSA SORÁN EGYÜTTMŰKÖDIK.
Ennek keretében a gyűlés vezetője – a kockázatok jellegének és mértékének megjelölésével – folyamatosan tájékoztatja a rendőrséget a biztonsági helyzet tudomására jutott jelentős változásairól.
Egyébként a rendőrség jogszerűen feloszlathatja a gyűlést, ha azt megtiltó határozat ellenére tartják meg. A rendezvény résztvevője a feloszlatástól számított tizenöt napon belül közigazgatási pert indíthat a feloszlatás jogellenességének megállapítására.
A magyar jogrend a gyülekezési joggal visszaélést szabálysértésnek minősíti, és elkövetője többnyire pénzbírságot kap. A helyszínen kiszabott bírság 6500 és 65 000 forint között mozog, ismételt szabálysértés esetén 90 000 forintig terjed. Az utólag, levélben kiszabott pénzbírság viszont a 200 000 forintot is elérheti. A szabálysértésért kiszabott pénzbírság ebben az esetben nem váltható meg közérdekű munkával, és nem változtatható át elzárásra.