„A fiatalabb transz barátaim azért paprikaspray-t vagy kést tartanak maguknál” – exkluzív interjú Lucy Santéval, New York krónikásával
Low Life című könyve a New York történetét feltáró művek egyik örökzöldje: nem száraz szak
Low Life című könyve a New York történetét feltáró művek egyik örökzöldje: nem száraz szak
Hétfőn a Vatikán kiadott egy dokumentumot, amely szerint a jövőben engedélyezik, hogy a pa
A Moms for Liberty (Anyák a szabadságért) az egyik legjelentősebb, nőket tömörítő konzerva
Marci és Ádám, Tamás és István olyan apák, akik meleg férfiként adták a fejüket családalap
Idén hagyta el a papi pályát, ezután pedig coming outolt.
Az énekesnő egy részletes interjúban beszélt az életéről, ahol többek között a nemi identi
Jennifer Finney Boylant választották meg a PEN America élére.
Az Európai Unióban az oktatástól a közlekedésen át egészen a politikáig az élet minden ter
Alig egy napon belül esküvői videója feltöltése után figyelmeztető üzenetet kapott Osváth
„A lap előfizetőinek »nagyon egyértelmű« kérésére három év után felhagy a gendercsillag ha
Ferenc pápa jóváhagyta a Vatikán döntését, amely lehetővé teszi, hogy a papok a szokásos e
Kiemelt esemény volt a Vatikán szinódusa, a kormányhoz közeli, mindennapokban a keresztény
Az Oroszországból származó dezinformáció gyakran sablonszerű narratívákat és eszközöket ha
„Zöldfülű kis hülye buzi voltam még a médiában, sok mindennek nem éreztem a súlyát” – mond
Bár a magyarországi Korhatár Bizottságnak nem kell indokolnia a döntéseit, de a hvg.hu érd
Szerinte csak „az úgynevezett független demokraták” kiáltják ki őt homofóbnak.
Egy 2018 óta húzódó ügy végére tett pontot a Fővárosi Törvényszék, amikor másodfokon kimon
Míg Magyarországon az életvégi döntés kérdése, Bulgáriában a transz jogok kerültek az elmú
Budapest közterületein és az ország több pontján láthatják majd Claudia Andujar
Az orosz igazságügyi minisztérium kezdeményezte a bíróságon, hogy nyilvánítsák szélsőséges
A HírTV-hez kötődő Hír FM egyik műsorában a homoszexuális örökbefogadókat a pedofilokhoz h
Ma pedig egy LMBTQ+ szervezet munkatársa.
Amíg az a szabály, hogy aki mást gondol valamiről, az egyből hazaáruló, zsidó, buzi, cigán
A magyar családok sokféleségét bemutató kártyajátékot, videó- és podcastsorozatot készítet
A kultúrharc nem várt fordulatot hozott – bár amióta elkezdték befóliázni a homoszexualitá
Pál Marci számára ugyanúgy fontos a család, a gyerekek és a házasság intézménye.
Ferenc pápa a szegények napján 1200 embert vendégelt meg, köztük a Torvaianica transz közö
Most épp egy lengyel oktatási hivatalnok támadta be a svédeket egy teljesen értelmetlen vá
Alföldi Róbert (Kalocsa, 1967. november 22.
Az elmúlt hetekben több okból került a sajtó fókuszába a gyermekvédelmi törvény két éve me
Nincs másik uniós tagállam, amelyik megadta volna a lehetőséget, hogy a transzneműek a nem
„Kosztolányi forog a sírjában” – háborgott múlt hét szombaton publikált kritikájában az Or
Az, ahogy az embereket hergelik, nagyon rossz időket idéz.
Eljárás indult az Egységes Diákfront elnökségi tagja ellen, miután csütörtökön fiatalok eg
A Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon (november 22-29.) mutatják majd
Az Egységes Diákfront tagjai jegyet vettek és be is mentek a kordonok mögé.
A Facebookon futótűzként kezdett terjedni egy poszt, melyben egy lány elpanaszolta, hogy a
A zöld íjász sztárja az OUT magazinnak adott exkluzív interjút, melyben többek között szó
A Háttér Társaság jogsegélyszolgálata az Alkotmánybíróság 2023 februárjában hozott szégyen
Nagyot futott hétvégén Azahriah Instagram-sztorija, amiben az éppen Párizsban koncertező p
Hodász András új YouTube-csatornát indított Aeternum néven, ahová eddig öt nap alatt két ú
A színész nehezen fogadta el a dolgot, de mára mindenben támogatja a gyereket.
Megelőző gyógyszeres terápia PrEP néven már évek óta elérhető a HIV-vel való megfertőződés
A Horthy-korszakban vagy a 19-20.
Budapest Főváros Kormányhivatalának kerületi hivatalai szakmailag és tudományosan megalapo
"Az akkumulátorgyártás és az infláció hatása a meleg közösségekre" – címmelt rendezne kiál
Udvaros Dorottya is felolvas a Meseország mindenkié kötetből a Labrisz Leszbikus Egyesület
A zenész a lefotózta a plakátot, melyen egy férfi látható tütüben, és a képet megosztotta