Ugrás a tartalomra
x

Megszüntették a Pride miatti eljárást Pankotai Lili ellen

Szerdán megszüntette a rendőrség a Pankotai Lili aktivista elleni eljárást, amit azért indítottak, mert részt vett a Pride-on – mondta el az érintett az ATV Egyenes beszéd című műsorában, ahova ügyvédjével, a lemondása miatt ismertté vált egykori bíróval, Laczó Adrienn-nel érkezett. Pankotai ellen „gyülekezési joggal visszaélés szabálysértés elkövetése” miatt indult szabálysértési eljárás azt követően, hogy feljelentették a rendezvényen történő részvétele miatt.

Ugyan sokáig kétséges volt, a rendőrség fogja-e szankcionálni a Pride résztvevőit, hétfőn bejelentették, nem indítanak senki ellen sem eljárást emiatt. Ezt azzal indokolták, hogy „az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok és az önkormányzati szerepvállalás sokak számára bizonytalanságot okozhatott a jogi értelmezést illetően, feltételezhették, hogy a hatályos szabályok betartásával vesznek részt a rendezvényen″. Laczó Adrienn szerint a rendőrség az eljárás megszüntetéséről szóló határozatát szerdán délután kapták meg, és ebben is az említett indoklással éltek, vagyis azzal, hogy az ellentmondásos nyilatkozatok miatt Pankotai nem tudhatta, hogy jogsértő rendezvényen vett részt. Pankotai megjegyezte, természetesen tudott arról, hogy milyen eseményre ment el.

www.hang.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux