Ameddig létezik homofóbia a világon, addig lesznek ilyen szervezetek is
Az Istennel a vágy ellen eredeti címe (Pray Away) azt a fogalmat jelenti, amikor valaki az
Az Istennel a vágy ellen eredeti címe (Pray Away) azt a fogalmat jelenti, amikor valaki az
A román hatóságok augusztus 2-án, hétfőn adták ki az első elektronikus személyi igazolvány
A Fidesz frakcióvezetője úgy gondolja, Magyarországon is az utolsó utáni pillanatban járun
Már önmagában az is súlyosan sérti az LMBTQ+ emberek méltóságát, hogy a pedofil bűnelkövet
A brit „csapatkardigánt” jótékony célra használják fel.
A Netflixen futó „Meleg szemmel” című reality szereplője, Tan France divattervező tavaly j
Ha valaki Belső-Somogy környékén jár,érdemes útba ejtenie a Petesmalmi vidraparkot.A Balat
Az alapvető jogok biztosa nemzeti emberi jogi intézményi “A” státuszának elvételét
Új-Zéland olimpiai indulóinak hivatalos listáján, az ötfős súlyemelőcsapatban a három női