Szórakozóhelyet nyit a tavasszal bezárt színház
A Kultúrbrigád Színház tavasszal bezárta kapuit, viszont októberben egy új formában nyit ú
A Kultúrbrigád Színház tavasszal bezárta kapuit, viszont októberben egy új formában nyit ú
Kengyel Judith Gabriella egyike a Pázmány Péter Katolikus Egyetem által vizsgálat alá vont
A legfelsőbb bírói fórum helybenhagyta azt a rendőrségi döntést, amely megtiltja az idei P
Mind a három melegek mellett kiálló pszichológus felmondott a Pázmányon – erősítette meg a Telexnek a Pázmány Péter
Több mint 1400 hívő vett részt az első vatikáni LMBTQ-zarándoklaton, amit a 2025-ös jubile
Románia az egyik olyan európai ország, ahol a bíróságok többsége a közelmúltig invazív seb
Az Európai Bizottság megismételte a Budapest Pride ügyében korábban hangoztatott álláspont
A kártyanaptárak – ezek a zsebben is elférő, praktikus kis időmérők – hosszú utat jártak b
Négy jogvédő szervezet segítségével a Pécs Pride szervezője a Kúriától kéri a rendőrség ti