Két anyja van a kis Jézusnak egy olaszországi betlehemben
Konzervatív szervezetek istenkáromlással vádolnak egy olasz katolikus papot és a püspök be
Konzervatív szervezetek istenkáromlással vádolnak egy olasz katolikus papot és a püspök be
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elutasítja az azonos nemű párok megáldását
Low Life című könyve a New York történetét feltáró művek egyik örökzöldje: nem száraz szak
Hétfőn a Vatikán kiadott egy dokumentumot, amely szerint a jövőben engedélyezik, hogy a pa
A Moms for Liberty (Anyák a szabadságért) az egyik legjelentősebb, nőket tömörítő konzerva
Marci és Ádám, Tamás és István olyan apák, akik meleg férfiként adták a fejüket családalap
Idén hagyta el a papi pályát, ezután pedig coming outolt.
Az énekesnő egy részletes interjúban beszélt az életéről, ahol többek között a nemi identi
Jennifer Finney Boylant választották meg a PEN America élére.
Az Európai Unióban az oktatástól a közlekedésen át egészen a politikáig az élet minden ter
Kedves látogató!
Alig egy napon belül esküvői videója feltöltése után figyelmeztető üzenetet kapott Osváth
416 oldal Menő Könyvek kiadó 2023
„A lap előfizetőinek »nagyon egyértelmű« kérésére három év után felhagy a gendercsillag ha
Ferenc pápa jóváhagyta a Vatikán döntését, amely lehetővé teszi, hogy a papok a szokásos e
Kiemelt esemény volt a Vatikán szinódusa, a kormányhoz közeli, mindennapokban a keresztény
Az Oroszországból származó dezinformáció gyakran sablonszerű narratívákat és eszközöket ha
„Zöldfülű kis hülye buzi voltam még a médiában, sok mindennek nem éreztem a súlyát” – mond
Bár a magyarországi Korhatár Bizottságnak nem kell indokolnia a döntéseit, de a hvg.hu érd
296 oldal Könyvmolyképző 2021
Szerinte csak „az úgynevezett független demokraták” kiáltják ki őt homofóbnak.
Egy 2018 óta húzódó ügy végére tett pontot a Fővárosi Törvényszék, amikor másodfokon kimon
Már előrendelhető az Amish Biblia folytatása, a könyvet megjelenést követően, 2023.