Ugrás a tartalomra
x

Eddig miért nem harcoltak fiúbandák a melegek jogaiért?

A Brockhamptont tizennégy texasi fiatal alkotja, de nem egy country zenekarról van szó, hanem egy fiúbandáról. Nem egy klasszikus boyband, vezetője például meleg, többek között ezért tartják a másság elfogadásáért vívott harc egyik fontos szereplőjének az épp a Billboard 200-as lista csúcsán szereplő együttest.

Hayley Kiyokoró, aki egyfajta Leszbikus Jézusként próbál érvényesülni a zenei világban és harcol a másság elfogadásáért. A jelenlegi mainstream zenei világban rajta kívül nincs sok előadó, aki megvívná ezeket a küzdelmeket, a férfiak között még kevesebb akad. A fiúbandák között csak egyet találunk, a Brockhamptont.

A texasi csapat már eleve azzal felkelti a társadalom figyelmét, hogy hip-hop fiúbandaként hirdeti magát, ráadásul az együttest 14-en alkotják, a tagok zöme heteroszexuális, egy nyíltan meleg rapperrel, Kevin Abstracttal.

A Brockhampton az LMBTQ-közösségek egyik ikonjává vált, lerombolja a sztereotípiákat, elég erős üzeneteket fogalmaz meg a mássággal kapcsolatban, ráadásul annyira sikeresek, hogy többekhez elérhet a mondanivalójuk, mint hasonló célért küzdő előadótársaiké.

A banda első lemeze, az Iridescence a Billboard 200-as lista első helyén nyitott, amit többen az utóbbi évek egyik legfontosabb LMBTQ-üzenetének tartanak. Ha egy olyan „kemény” műfajban, mint a hip-hop sikereket tud elérni egy fiúbanda – amely egy meleg taggal a soraiban az elfogadásról és az azonos neműek szerelméről is énekel -, akkor sokkal nagyobb jelentőséget kell tulajdonítanunk a Billboard-sikernek, mint bármely más előadó esetében.

Míg a többi hip-hop zenész még büszkélkedik is a kalandjaival – nem ritkán alaposan degradálva a női nemet -, addig a Brockhampton simán (és komolyan!) megénekel egy sikertelen szexuális kalandot és egy visszautasítást, vagy éppen azt, hogy miként érez egy férfi egy másik férfi iránt.

 

 

A Brockhampton mind a 14 tagja rendkívül aktív a közösségi médiában, így még közvetlenebbül tudják megszólítani a rajongókat. Maguk a tagok is az online térben, egy Kanye West rajongói fórumon találtak egymásra. A csoport vezetője Abstract volt, ő kezdeményezte, hogy hozzanak össze egy fiúbandát. Miután többen is jelentkeztek, belevágtak, de úgy gondolták, hogy könnyebb lesz Hollywoodban érvényesülniük, mint Texasban, ezért összepakoltak és költöztek.

 

 

A tagok igen sokszínűek, van köztük rapper, fotós, grafikus, producer, énekes és webfejlesztő is. Nem titkolják, hogy szeretik a One Directiont, Abstract például szeretne Harry Styles-klipeket rendezni. Hangsúlyozzák, hogy ők egy fiúbanda, az original boyband fogalmával azonban szembemennek, nem tipikus pop zenét játszanak, pontosabban, szerintük ma már a hip-hop a pop.

A zenekarban mindenkinek megvan a saját stílusa, Abstract a zenei vezető, Joba a búskomor srác, Roberto a latin, Jabari az afro, Romil az arab vonalat képviseli, Merlyn Wood a krézi srác, Bearface és Matt Champion felváltva szépfiúk, Dom a szövegelős Mc, Ashlan fotóz, Henock az arculatért felel, Kiko sok szöveget ír, Jon Nunes pedig menedzserkedik – hogy ne csak emberi tulajdonságokat soroljunk. Szándékosan hagytuk a végére Ameer Vannt, aki bár fontos tagja volt az együttesnek, nemrég megváltak tőle, mivel több nő is feljelentette szexuális zaklatás miatt.

A srácok egy házban laknak, videoklipjeiket saját maguk veszik fel, a zenéiket a saját stúdiójukban készítik, a cover fotóikat is maguk tervezik. Március végén bejelentették, hogy leszerződtek az RCA kiadóhoz, amivel nem adták fel teljesen a függetlenségüket, hiszen megalkothatták a kiadón belül az egyéni labeljüket, a Question Everythinget. Emellett saját tévésorozattal is büszkélkedhetnek: a Viceland nevű csatornán ment az American Boyband nevezetű nyolc részes adásuk, valamint egy két és fél órás, a Saturation alkotói folyamatát megörökítő, a kulisszák mögé és a zenészek mindennapjaiba betekintő dokumentumfilmet is megjelentettek már.

Hallgatótáboruk leginkább a 13-19 éves korosztályból érkezik, akik etnikailag sokszínűek, épp úgy, mint maga a Brockhampton. Kevin Abstract vállaltan homoszexuálisként többször rappelt már nemi irányultságáról, a banda tavaszi ruhakollekciója is számos “GAY”, azaz “meleg” felirattal ellátott darabbal érkezik 2019-ben, az Empty című számukhoz készült klipben pedig Kevin kendőzetlenül osztja ki a homofóbokat. A fanok szerencsére mindannyian abszolút toleránsan viszonyultak a rapper színvallásához. Mr. Abstract egyébként több mint fél éve él kapcsolatban párjával, Jaden Walkerrel.

A Billboard-siker is jelzi, az embereket igenis érdeklik az erős üzenetek, és mivel többnyire 18 éven aluli rajongókról beszélünk, a Brockhampton tényleg szemléletformáló lehet, hatása pedig jócskán befolyásolhatja a jövő fiataljainak gondolkodását.

zoom.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux