Ugrás a tartalomra
x

Hot Music – Nakhane: Clairvoyant

 

A meleg zenetörténet legismertebb dalai és előadói – 6.

Nakhane Touré 30 éves dél-afrikai srác és viszonylag újnak számít a nemzetközi színpadon. Második albuma, a You Will Do not Die egy viharos serdülőkor dokumentuma, amelyben a szexualitás és a kereszténység eszméje feszül egymásnak. Másságát 20-as évei óta nyíltan vállalja, de volt egy olyan időszak is az életében, amikor azt mondta: "Meggyőződésem, hogy ki tudnék gyógyulni a homoszexualitásomból. Állandó félelemben élek; mindig kontrollálnom kell magam."

Clairvoyant (Látnok) című dala egy tiszta szerelemről szól, amelyet mégis az a bizonyos, Nakhane által is említett félelem kísér. Hogy miért? Arra a klip adja meg a választ, amelyben két színes bőrű férfi szenvedélyesen öleli egymást.

A zene mellett a film is érdekli. The Wound a címe annak az alkotásnak, amely szülőföldjén még mindig tabunak számító másságról szól: azt próbálja bemutatni a mozi, milyen az élete egy fiatal meleg férfinek a Xhosa közösségben. Ez Dél-Afrika második legnagyobb népessége, amelyhez Nakhane is tartozik. A film bemutatóját tiltakozások kísérték, de Nakhane azt mondta: „Nem vagyok hajlandó rejtőzködni. Azt akarom, tudják, ki vagyok!”

https://www.youtube.com/watch?v=ucfuAffsIjE

 

A Hot Music/Music zone sorozat korábbi írásai:

J.Pee: I’m Not Gay

Boyzone/Stephen Gately/Eloy De Jong: No Matter What

Village People: Y.M.C.A

Kadie Elder: First Time He Kissed a Boy

Hot Music: Pablo Alborán & Damien Sargue: Solamente Tú

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux