"A Meleg Szakácskönyv" megjelenése négy évvel Stonewall előtt

Ez végre betekintést engedett a homoszexuálisok világába.

1965-ben, négy évvel a Stonewall Felkelés előtt egy Lou Rand Hogan nevű férfi megjelentette The Gay Cookbook („A Meleg Szakácskönyv”) című – értelemszerűen receptekkel és a meleg élethez köthető javaslatokkal teli, 280 oldalas kötetét „életed legkülönlegesebb férfijának, vagy annak az agyonhajszolt hostessnek, kinek szufléi már nem állják meg a helyüket”.

Amióta Hogan (valódi neve Louis Randall) egy nemzetközi tengerjáró hajón tanult meg főzni, így receptjei betekintést engednek a világ minden tájának gasztronómiájába. A körítés természetesen humoros – és kissé „buzis” – hisz például arra buzdítja a melegeket, hogy a helyi hentest nyugodtan lehet „Butch”-nak becézni, és abszolút megengedett egy egyéjszakás affér során az omlettkészítés.

Hogan 1910-ben született, és miután nem igazán ment neki a San Franciscói Színház énekkarában, elszegődött szakácstanoncnak a Matson luxos tengerjáró gőzösre, melynek 500 fős férfi utaskísérője közül számításai alapján 486 volt az aktív nemi életet élő meleg pasi. A hajón tehát Hogan fejlesztette főzőtudományát, valamit bajtársias érzelmeit is csiszolgatta – élményei szintén megtalálhatók Szakácskönyvében.

A könyv megjelenését követően a média egyhangúlag olyan képet festett a homoszexuálisokról, mint kik boldogtalanok, erkölcstelen kívülállók, ugyanakkor nagyon vágynak egy kis entyempentyemre, mert az utcákon vadásznak zsákmányukra, avagy épp ki akarnak „gyógyulni” melegségükből.

Eközben az olyan meleg szervezetek, mint a Mattachine Társaság bizonygatta az idegeskedő heterók felé, hogy a melegek nem mindig elpuhult emberek, akikre a szájhagyomány ráaggatta a „társadalom deviánsai” címkét.

A Meleg Szakácskönyv épp azt követően került piacra, hogy bírói elmarasztaló döntés született a szövetségi illetlenségi törvényt illetően, amely egyszer már megtiltotta a könyvkereskedőknek, hogy „szexuális devianciát” - ebbe a homoszexualitást is beleértve – hozassanak be az országba. Fellelkesülve, hogy majd új piacot teremt telis-tele meleg férfiakkal, Hogan elképzelt egy olyan világot, ahol ugyanezen melegek fogásaikkal boldogan elszórakoztatják barátaikat otthonaikban.

A kötet borítóján egy végletekig elvarázsolódott, szőke férfi szerepel virágmintás köténykében, élére hajtott zsebkendősen, félcipőben. Egyik kezében egy húsvillát tart, de olyan szögben, mintha cigit szívna vele, másik kezében egy steaket készül rádobni a grillrácsra, ám úgy fogja, akár egy mosogatórongyot. A hátlapon egy szőrös mellkasú pasi látható mélyen dekoltált női ruciban.

Stephen Vider professzor szerint – ő egyetemi tanulmányt is írt a kötetről – a szakácskönyv francia, amerikai, mexikói, délázsiai és hawaii fogásokat tartalmaz - „a fasírozottól a beef bourguignonig, a texasi csilitől a kantoni csirkéig, a tőkehal tortától a bécsi schnitzelig, továbbá persze tele van humoros illusztrációkkal és szexuális tartalmú, burkolt célozgatásokkal.

Vider tanulmányában kifejtette:

„A szövegillusztrációkat egy szabadúszó művész, David Costain álmodta meg, aki a könyv bajtársias (néhol kifejezetten ostoba) hangvételéhez is hozzátett. Például, a francia dresszing illusztrációjában Hogan két, európai fűzőt és szoknyát viselő férfival táncol. Ama bekezdés után, mely a marhahús sütési fokozatait ismerteti, Hogan matadorként jelenik meg, miközben egy megvadult bikát szelídít. Egy másikban a séf szó szerint egy fürdőruhás, muszklis férfit hálóz be… ki tudja, milyen fogás számára…”

A könyv tele van kétértelmű kifejezéssel: 'tengeri herkentyűk' (matrózok); 'gyorsmenet'; 'francia módi'; 'barna bunda'; 'csirkekirálynők'; 'rákok', valamint 'egy hosszú nap lazulós befejezése'. Az egyik fejezetnek ezt a címet adta: „Mit tegyünk egy kemény húsdarabbal”, és figyelmeztetett, hogy kerüljük el a már ragacsos kanapékat: „Amint azt ti mind piszkosul jól tudjátok, a billegő finomkodás se nem csini, se nem fini”.

A szakácskönyvnek amúgy hibái is vannak, hisz elsősorban a fehérbőrű melegeket célozta meg, miközben a színesbőrűeket kikarikírozza. „A Meleg Szakácskönyv” mindennek ellenére nem várt adatokat produkált, hisz két nagyobb kiadó is szárnyakat adott neki, és körülbelül 10-12.000 példányt adtak el belőle. Vider szerint ez volt az első, „kifejezetten melegeket megcélzó szakácskönyv, mely azt reprezentálta, milyennek kellene lennie a kiegyensúlyozott meleg életnek”, természetesen nem ez az egyetlen ilyen témájú kiadvány a piacon.

Napjainkban fellelhető a „Tűzsziget Férfijainak Forró Főzőcskéje” (1994) 250 recepttel és ízlésesen művészies, meztelen fotókkal; a „Főzzünk Macikkal” (2014) 35 recepttel, valamit megtermett, szőrös pasikkal; de itt van nekünk „A Meleg Férfi Szakácskönyve: Így kell élni!!!” (2011) olyan ínyencségekkel, mint a „Fiúköret párolva”, vagy az „Avokádó gumi nélkül”.

(A cikk forrása és borítófotó: Hornet.)