A Kúria nem fogadta el a vesszőhibás érvelést a Lírára kiszabott 12 milliós bírság ügyében, új tárgyalás lesz
Csütörtöki döntésében a Kúria új eljárásra kötelezte az első fokú bíróságot, amely egy ves
Csütörtöki döntésében a Kúria új eljárásra kötelezte az első fokú bíróságot, amely egy ves
Magyarországon is egyre több művész és közéleti szereplő dönt úgy, hogy nyíltan vállalja:
A momentumos Bedő Dávidot a DK-s Sebián-Petrovszki László váltja a parlamentben működő Sok
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen
Nagy Feró interjút adott a Magyar Nemzetnek, melyben beszélt a jobboldali közösségről, a b
A középiskolások 3 százaléka tekinti magát transzgendernek és további 2 százalék bizonytal
„Az illegális migráció Európában az antiszemitizmus, a nők elleni erőszak és a homofóbia e
Egy kizárólag transznemű férfiakból álló futballcsapat kezdett el játszani az egyik spanyo
A Grindr egyelőre csak teszteli a Wingman névre keresztelt funkciót, amely a mesterséges i
A nyáron az Átrium épületéből a XIII.
Az uniós állampolgárok jogaival ellentétes, ha egy tagállam megtagadja a keresztnév és a n
„Mosolyogtam, néztem a nézőket, meghajoltam, idegen lett, más lettem” – mondta az RTL Fóku
Will Ferrellt, az amerikai komikust sokan úgy ismerik, mint tapló komédiák sztárját, pedig
Cher és Sonny Bono gyermeke 1969 márciusában kislányként született, szüleitől a Chastity S
Ezzel valószínűleg még távolabb került az ország az EU-s csatlakozástól.
Mindössze két hónappal azután, hogy metasztatikus melanotikus perifériás ideghüvely szarkó
Grúzia elnöke, Salome Zourabichvili megtagadta annak a törvényjavaslatnak az aláírását, am
A színész legjobb barátja hatvan fölött döntött a nemváltás mellett.
A házasságtöréssel vádolt nőt vasárnap korbácsolták meg a tálibok képviselői és helyi lako
Időhurokba került a politikus.
Viktor egy fiatal tanár, aki egy budapesti középiskolában tanít kémiát a gyerekeknek, emel
A Budapesti V. és XIII.
A Miniszteri Bizottság 2024. szeptember 17-19.
Három dokumentumot fogadott el szerdán az Európai Bizottság az európai uniós Szerződések r