„Ha a Pride veszélyes, én voltam maga a Halálcsillag” – írja Puskás-Dallos Peti a fotója mellett, melyen Madonnaként lépett színpadra a TV2 műsorában
A Sztárban sztár All Stars tavalyi évadában öltözött nőnek az énekes.
A Sztárban sztár All Stars tavalyi évadában öltözött nőnek az énekes.
Kedd délutánra tüntetést szervezett a Momentum a Kossuth térre, miután a parlament pár órá
"A tervezett törvénymódosítás értelmében elképzelhető, hogy a középületeken többé nem lehe
A brit Reuters és az amerikai AP hírügynökség is beszámolt arról, hogy – mint megírtuk –
Nagyon aggasztja a Pride-ot betiltó, kedden elfogadott törvényjavaslat az Európa Tanács Em
Kedd délután rendkívüli eljárásban – 136 igen szavazattal, 27 ellenében – elfogadta a Prid
Kósa Lajos fideszes politikus megindokolta, hogy mi az oka annak, hogy a gyülekezési jogró
„Diszkriminatív és intoleráns volt a szervezők részéről”, hogy nem engedték be 2019-ben a
A HOSI Vienna és a Vienna Pride a Pride-felvonulást betiltó, a magyar kormány által javaso
A szürkének is sok árnyalata van – reagált lapunknak Hegedűs Máté, a Szivárvány Misszió Al
Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke az Egyenes Beszéd hétfő esti adásában azt mo
A Pride minden létező jogi eszközzel történő betiltása hétfő este sem ért véget.
A Fidesz hétfőn, egy órával a parlament igazságügyi bizottságának délelőtti ülése előtt be
Egy órával a parlament igazságügyi bizottságának hétfő délelőtti ülése előtt benyújtotta a
A többség nem támogatja a Fidesz–KDNP képviselőinek indítványát, amely egy újabb Alaptörvé
Az EUB mai döntése alapján a GDPR arra kötelezi a magyar hatóságokat, hogy helyesbítsék a
Az aHang szerint három dolog zajlik jelenleg Magyarországon: terelés, jogfosztás és fenyeg
Benyújtotta a Fidesz az Alaptörvény módosítását a parlamentnek – jelentette be a frakció F
Tony Kushner Angyalok Amerikában című drámájának első részét március 9-én mutatta be a
A Fidesz pártigazgatója egyik friss Facebook-bejegyzésében egy viccel igyekezett illusztrá
A Trump-kormányzat új irányelvei szerint a szövetségi ügynökségeknek kerülniük kell bizony