Ugrás a tartalomra
x

9 könnyű, gyomorkönnyítő tésztasaláta kánikulai ebédnek

A tésztasalátában az a jó, hogy az ember salátának hazudhat egy tésztaételt... ha viszont komolyan veszi a műfajt, és jóval több zöldséget pakol bele, mint tésztát, tényleg egy remek és könnyű, lassan felszívódó ebéd vagy vacsora válhat belőle!

1. Sonkás tésztasaláta

Hozzávalók:

  • 20 dkg szarvacska tészta
  • 5 dl tejföl
  • 2 dl kefir
  • 15 dkg majonéz (ízlés szerint)
  • 1 ek mustár
  • 1 teáskanál citromlé
  • 1 csipet porcukor
  • só ízlés szerint
  • bors ízlés szerint
  • 1 kávéskanál csípős paprikakrém (Erős Pista)
  • 20 dkg sonka
  • 20 dkg sajt (ízes)
  • 30 dkg csemegekukorica (konzerv)
  • 3 közepes db újhagyma (szál)

 

Elkészítés:

  1. Kikeverjük a majonézt, mustárt, citromlét, porcukrot, majd hozzákeverjük a kefirt és a tejfölt, ízesítjük sóval, borssal, Erős Pistával.
  2. Ezután belekeverjük a kockára vágott sonkát és sajtot, majd a lecsöpögtetett kukoricát, a karikára vágott újhagymát, végül beleforgatjuk a kifőzött és lehűlt tésztát is.
  3. Szükség szerint ízesítjük, majd hidegre tesszük, hogy az ízek jól összeérjenek.

 

2. Zöldséges tésztasaláta

Hozzávalók:

  • 50 dkg kagylótészta
  • 4 közepes szár halványító zeller
  • 4 db főtt tojás (keményre főtt)
  • 8 db retek
  • 0.5 közepes db kígyóuborka
  • 3 ek majonéz
  • 4 ek joghurt (laktózmentes)
  • 0.5 citromból nyert citromlé
  • 3 ek snidling (friss, aprított)
  • só ízlés szerint
  • fehér bors ízlés szerint

 

Elkészítés:

  1. A tésztát enyhén sós, lobogó vízben a csomagoláson található utasítások szerint kifőzzük, majd hideg vízzel leöblítjük, és hagyjuk lecsepegni.
  2. A zellert és a retket vékony szeletekre, az uborkát csíkokra vágjuk, és ha a tészta kellően lecsepegett, összeforgatjuk a felaprított zöldségekkel.
  3. A főtt tojás sárgáját villával összetörjük, sózzuk, borsozzuk, majd alaposan kikeverjük a joghurttal, a majonézzel és a frissen facsart citromlével.
  4. A tojásfehérjét kockára vágjuk, hozzáadjuk a zöldséges tésztához, majd meglocsoljuk az öntettel, és legalább fél órára hűtőbe tesszük.
  5. Közvetlenül tálalás előtt megszórjuk az aprított snidlinggel.
  6. Jó étvágyat!

3. Tésztasaláta light

Hozzávalók:

  • 250 g fusilli tészta
  • 6 dkg szárított paradicsom (napon szárított)
  • 15 db fekete olajbogyó
  • 0.5 db kígyóuborka
  • 1 db citrom
  • 2 ek olívaolaj (extra szűz)

 

Elkészítés:

  1. A tésztát kifőzzük.
  2. Miközben a tészta készül, összevágjuk az alapanyagokat: a szárított paradicsomot vékony csíkokra, a meghámozott uborkát julienn-re, az olajbogyót karikákra.
  3. Egy nagy tálba tesszük a leszűrt tésztát, hozzáadjuk az előkészített hozzávalókat, megspricceljük olívaolajjal és ráfacsarjuk a citrom levét. Alaposan összeforgatjuk az egészet és mehet is a hűtőbe.
  4. Tálalás előtt egy kis extra citrommal locsoljuk meg, az intenzívebb ízhatás kedvéért.

4. Brokkolis tésztasaláta

Hozzávalók:

  • 25 dkg fusilli tészta
  • 20 dkg brokkoli
  • 20 dkg salátakeverék
  • 10 dkg koktélparadicsom
  • 3 közepes db újhagyma
  • 2 ek olívaolaj
  • 1 fél citromból nyert citromlé
  • só ízlés szerint
  • bors ízlés szerint

 

Elkészítés:

  1. A tésztát al dente főzzük, leszűrjük, és hideg vízzel átmossuk, majd hagyjuk kihűlni.
  2. A tészta főzővizében 3 percig blansírozzuk a brokkolit, leszűrés után ugyanúgy járunk el vele, mint a tésztával.
  3. Közben a paradicsomot kisebb darabokba, az újhagymát karikára vágjuk.
  4. Egy nagy tálban 2 kanál olívaolajjal és fél citrom levével összekeverjük az összes alapanyagot, sózzuk, borsozzuk.

5. Light tésztasaláta csirkemellel

Hozzávalók:
A csirkéhez:

  • 40 dkg csirkemellfilé
  • 0.3 dl olívaolaj
  • só ízlés szerint
  • bors ízlés szerint
  • kakukkfű ízlés szerint

A salátához:

  • 25 dkg tészta (főtt)
  • 4 dkg olajbogyó
  • 0.3 db zöld kaliforniai paprika
  • 15 dkg kecskesajt
  • 1 kis db lilahagyma
  • 10 dkg koktélparadicsom
  • 5 dkg szárított paradicsom (olajban eltett)

Az öntethez:

  • 3 dl joghurt
  • 2 ek olívaolaj
  • 1 ek mustár
  • 0.3 citromból nyert citromlé
  • 4 ek bazsalikom (friss)
  • bors ízlés szerint

 

Elkészítés:

  1. A csirkéhez: A csirkemellet kockákra vágjuk, edénybe tesszük. Hozzáadjuk az összes hozzávalót, elkeverjük, és egy nagyobb serpenyőben megpirítjuk.
  2. A salátához: 
    1. Közben kifőzzük a tésztát. A lila hagymát finomra, az aszalt paradicsomot csíkokra, a kaliforniai paprikát kis kockákra vágjuk, a kecskesajtot felkockázzuk.
    2. A főtt, kicsit kihűt tésztához öntjük az összes többi alapanyagot (a csirkemell kockákkal együtt). Elkeverjük.
  3. Az öntethez: Az öntet összes hozzávalóját kikeverjük, és a salátára öntjük. egy órára hűtőbe tesszük.

6. Tonhalas tésztasaláta

Hozzávalók:

  • 0.5 db piros kaliforniai paprika
  • 0.5 db sárga kaliforniai paprika
  • 50 dkg penne (tészta)
  • 10 dkg fekete olajbogyó
  • 20 dkg tonhalkonzerv (olajos tonhal)
  • 5 db paradicsom
  • 1 fél citromból nyert citromlé
  • só ízlés szerint
  • bors ízlés szerint (őrölt)

 

Elkészítés:

  1. A tésztát sós vízben, al dente megfőzzük.
  2. A paprikát és a paradicsomot nagyon apró kockára vágjuk.
  3. Az olajbogyót felkarikázzuk.
  4. A hozzávalókat egy tálban összekeverjük (a halat az olajjal együtt) , sózzuk, borsozzuk. Citromlével ízesítjük.
  5. Hidegen tálaljuk.

7. Spenótos tésztasaláta garnélával

Hozzávalók:

  • 100 g penne (teljes kiőrlésű)
  • 180 g garnéla
  • 180 g spenót
  • 2 közepes db paradicsom
  • 2 teáskanál pesto

 

Elkészítés:

  1. A garnélákat megmossuk, megtöröljük, lecsavarjuk a fejüket.
  2. A tésztát bő sós vízben al dentére főzzük.
  3. A garnélákat egy kanál olívaolajon, felhevített serpenyőben 2-3 perc alatt (oldalanként) készre sütjük.
  4. A paradicsomokat vágjuk kockára. A spenótot mossuk le, salátacentrifugában szárítsuk meg. Ha nem bébispenóttal dolgozunk, tépkedjük össze.
  5. Az összes hozzávalót tegyük egy nagyobb tálba, majd keverjük össze.

8. Csiperkegombás tésztasaláta

Hozzávalók:

  • 500 g csiperkegomba
  • 250 g penne
  • 20 dkg koktélparadicsom
  • 150 g feta sajt
  • 15 db olajbogyó
  • 2 gerezd fokhagyma
  • zöldfűszer ízlés szerint
  • 2 ek olívaolaj
  • só ízlés szerint
  • bors ízlés szerint

 

Elkészítés:

  1. Főzzük ki a tésztát, szűrjük le, és hagyjuk kihűlni.
  2. Vágjuk félbe vagy negyedeljük az apró gombákat, és pirítsuk meg kevés olajon.
  3. Olívaolajból, zöldfűszerből, fokhagymából, sóból, borsból készítsünk öntetet, és forgassuk bele a főtt tésztát, a gombát, az olívabogyót, és jól keverjük el.
  4. Óvatosan adjuk hozzá a kockára vágott feta sajtot és a felezett koktélparadicsomot.
  5. Hűtőben tárolhatjuk, később is fogyaszthatjuk.

9. Avokádós tésztasaláta

Hozzávalók:

  • 15 dkg tészta
  • 1 db avokádó (kicsi)
  • 0.5 citromból nyert citromlé
  • 1 ek petrezselyem
  • 1 ek snidling
  • 1 ek tárkony
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 3 közepes db paradicsom
  • 3 csipet só

 

Elkészítés:

  1. A tésztát bő, forró, sós vízben kifőzzük. Hideg vízzel leöblítjük, alaposan lecsepegtetjük.
  2. Amíg a tészta fő, az avokádót megmossuk, félbevágjuk, kikanalazzuk a húsát. Meglocsoljuk a citromlével, sózzuk, hozzáadjuk a finomra vágott fűszereket.
  3. A fokhagymát finomra vágjuk, pici sót szórunk rá, és a kés lapjával elhúzva pépesítjük. Ezt is hozzáadjuk az avokádóhoz, villával jól összedolgozzuk.
  4. A paradicsomokat félbevágjuk, és a tésztával együtt beleforgatjuk az avokádókrémbe.

 

nosalty.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux