Ugrás a tartalomra
x

Hollywood aranykorában pokoli nehéz volt melegnek lenni

Rejtőzködés, látszatházasságok, némán szenvedő férjek és feleségek, kegyetlen stúdióproducerek – így nézett ki egy hollywoodi filmsztár élete a kezdetektől fogva... igazából majdnem napjainkig.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy meleg filmsztárnak lenni Hollywood aranykorában nem volt éppen egy sétagalopp. A csillogó díszletek mögött létezett egy „szexuális Gestapo”; a kifejezés Matt Tymauertől származik, aki dokumentumfilmet is forgatott a témában. „Nehéz volt – mondta – az embereknek önmaguknak lenniük akkoriban.” Tymauer filmjének központi alakja Scotty Bowers volt, aki „bizalmasa, barátja és kerítője is volt a rejtőzködő meleg hollywoodi filmsztároknak.”

Tymauer szerint valóban fenyegetett a lebukás veszélye: néhány stúdiószerződés „morális záradékokat” is tartalmazott, amelynek értelmében azonnal derékba törhetett egy-egy impozáns karrier, ha fény derül a színész egy-egy viselt dolgára. A Los Angeles-i rendőrség is előszeretettel fülelte le a hírességeket és gyakran össze is játszottak a sajtóval, ha alkalom adódott valamelyik az irigyelt sztár hírnevének lerombolására.

Az aranykor érintett celebjei tehát olyannyira rejtőzködve éltek, hogy van köztük, akiről a mai napig nem derült ki bizonyítható módon, hogy egynemű kapcsolatai (is) voltak. Pletykák persze akadtak bőséggel, márpedig minél sűrűbben pletykáltak valakiről, annál valószínűbb, hogy volt igazság a híresztelések mögött. Összegyűjtöttük azokat a hírességeket a régi Hollywoodból, akiknek jó eséllyel akadtak meleg kapcsolataik:

James Dean

A színészlegenda, James Dean állítólag csak azért úszta meg, hogy be kelljen vonulnia a koreai háború idején, mert „megcsókolta az orvost”. De más helyzetekben is magyarázkodnia kellett a szexualitása miatt. Egyszer így nyilatkozott: „Nem, nem vagyok homoszexuális, de nem is fogom úgy leélni az életem, hogy az egyik kezem hátra van kötve.”

Más feljegyzések szerint Dean mindkét keze hátra volt kötve. Egy életrajzában arról lehet olvasni, hogy Dean örömét lelte a „bizarr szado-mazochista szexben” Marlon Brandóval. A híresztelések szerint úgy várt Brandóra a lakása előtt, mint egy „kiskutya”, és arra kérte kollégáját, hogy cigarettacsikkeket nyomjon el rajta szex közben. Alec Wilder zeneszerző azt állította, hogy „igen, ők egy pár voltak” és hozzátette, hogy „természetesen a szexuális hűség ismeretlen kifejezés volt a szótárukban”.

Még csak nem is Brando volt az egyetlen férfi Dean életében: egy másik életrajzban szerint egy hirdetési igazgató, Rorgers Brackett ezt mondta: „Szerettem őt és Jimmy is szeretett engem”. Egy újabb életrajz azt állítja, hogy Brackett „akkor fogadta be Deant, amikor senki más nem hitt benne”.

 

Marilyn Monroe

Róla is számos életrajzi könyv állítja, hogy a saját nemét sem vetette meg. Egy 2012-es kiadványban, a Marilyn: The Passion and the Paradox címűben azt olvashatjuk, hogy Marilyn Monroe „kívánta a nőket, viszonyt folytatott némelyikükkel és aggódott, hogy természettől fogva leszbikus”. Számos híres kolléganővel hírbe hozták Marilynt, olyanokkal, mint Elizabeth Taylor, Barbara Stanwyck, Marlene Dietrich vagy Joan Crawford. Egy pszichoterápiás ülés átirata szerint Marilyn még el is dicsekedett egyszer azzal, hogy „Ó igen, Crawford. Bementünk a hálószobájába. Crawfordnak gigantikus orgazmusa volt és úgy visított, mint egy őrült.” Judy Garland pedig állítólag egyszer elmondta, hogy Monroe rányomult egy partin.

Egy újságíró, Walter Winchell azt mondja, hogy Monroe elmondta neki: azért vált el második férjétől, Joe DiMaggio baseballsztártól, mert a nőket kedvelte jobban. Még két színészoktatójával is lefeküdt, Paula Strasberggel and Natasha Lytesszel. Utóbbit állítólag „brutális” modorban ejtette: nem vette fel a telefont. „Én voltam az idősebb, a tanár, de ő tisztában volt vele, milyen mélyen kötődöm hozzá – emlékszik vissza Lytess. – Úgy használta ki az érzéseimet, ahogy arra csak egy gyönyörű, fiatalabb teremtés képes.”

 

Spencer Tracy

2016 októberében a Vanity Fair gyakorlatilag reflektorfénybe helyezte Spencer Tracy melegségét. A magazin egy életrajzi könyvből közölt részleteket, amely Katherine Hepburn és Spencer Tracy évtizedeken át tartó kapcsolatáról szólt. Scotty Bowers, volt az, a föntebb már említett bennfentes, aki „Hollywood rejtőzködő filmsztárjainak kerítőjeként” volt ismert, aki elhintette a pletyka magvait. Bowers azt állította, hogy Tracy volt az egyik fontos ügyfele, akit egy, a Hollywood Boulvard és a North Van Ness Avenue sarkán található benzinkútról „szolgált ki”, és megesküdött rá, hogy „számos alkalommal” lefeküdt Tracyvel.

Arról is szólnak pletykák, hogy Tracy és Hepburn mindketten melegek voltak és a kapcsolatuk csak a filmstúdió kreálmánya volt.

 

Katherine Hepburn

A színésznő állítólag tucatjával fogyasztotta a nőket, és Scotty Bowers összesen több mint 150 nőt szállított a négyszeres Oscar-díjas Hepburnnek. Bowers szerint ez volt Katherine tipikus kérése, amivel hozzá fordult: „Ha majd módodban áll, tudnál nekem találni egy kedves, fiatal, sötét hajú lányt? Valakit, aki nincs túl erősen kifestve.” Bowers szerint Hepburn hamar megunta a nőket és maximum egyszer vagy kétszer találkozott velük. Egyszer azonban beleszeretett egy 17 éves szépségbe, Barbarába, akit állítólag meg is lepett egy vadiúj Ford Fairlane-nel. A két nő csaknem 50 éven keresztül tartott fenn viszonyt egymással.

 

Anthony Perkins

A Psycho sztárja Berry Berenson fotóművésszel élt házasságban és két gyereket neveltek, de eközben egy másik színésszel, Tab Hunterrel folytatott viszonyt. Hunter rendszeresen meglátogatta forgatásokon Perkinst a forgatásokon, így a stáb is tudott róluk (és a veszekedéseikről). Bowers is megerősítette az értesülést, és hozzátette, hogy Perkins „mindig valami más típust keresett”. Ilyeneket kérdezett például: „Meg tudnál lepni valakivel holnap estére? Valaki egészen újjal?”

 

Greta Garbo

A The Girls: Sappho Goes to Hollywood című könyv A-listás színésznőkről szól, akiknek voltak leszbikus viszonyaik a régi Hollywoodban. Ebben a szerző, Diana McLellan „kormányzati dokumentumokra” és levelezésekre hivatkozva állítja, hogy Greta Garbo és Marlene Dietrich viszonyt folytattak, amikor Garbo még csak 19 éves volt. Dietrich állítólag „megszállott szexuális étvággyal rendelkezett”, ha más szép nőkről volt szó.

2005-ben a The Guardian tudósított magántermészetű levelekről, amelyekből az derül ki, hogy Garbo élete nagy részét „kétségbeesett elszigeteltségben” élte le és ezalatt végig Mimi Pollak színésznő után áhítozott, akit még a színésziskolából ismert. Egyszer azt írta az akkor épp házasságban élő színésznőnek: „Arról álmodom, hogy látlak és felfedezlek, amíg még érdekel a te vénkisasszonyod. Szeretlek, kis Mimóza.”

 

Montgomery Clift

Erre a színészre mint kora természetfölötti tehetséggel megáltdott alakjára szoktak visszaemlékezni, akit valamiért fiatalon felfalt a saját pszichéje. „Drogfüggő alkoholista, aki a saját poklában élt, mert volt egy szörnyű titka”, ilyenek hangzottak el róla a bulvárműsorokban. Ámde egy dokumentumfilmben kicsit másfajta kép rajzolódik ki: eszerint Clift éppenhogy nagyon is ki volt békülve azzal, hogy férfiakhoz vonzódik és egyáltalán nem aggasztotta a dolog. Jack Larson, egy állítólagos szeretője azt állította, hogy Clift valódi személyisége szöges ellentétben állt azzal a szenvedő alakkal, akit rendszerint eljátszott a filmjeiben. Clift szabad szellemű férfi volt, aki messze megelőzte a korát: például nem volt hajlandó olyan szerződést aláírni, amely tartalmazta, hogy meg kell nősülnie vagy el kell vállalnia szerepeket, amiket nem érzett volna neki valónak. Egy róla készült dokumentumfilm producere szerint az ilyen függetlenséghez „az akkori hollywoodi stúdiók a legkevésbé sem voltak hozzászokva.”

 

​Barbara Stanwyck

Az ő szexualitásáról rengeteg pletyka és spekuláció kering. Egy életrajzírója szerint a színésznőt széles körben „Hollywood legnagyobb rejtőzködő leszbikusaként” tartották számon. Azt is tudni vélték a jól értesültek, hogy mindkét házassága látszatkapcsolat volt, amelyet a stúdiók rendeztek meg számára. Egy másik életrajzban ugyanakkor az szerepel, hogy Barbara Stanwyck „nagy valószínűséggel biszexuális volt”. Egy Tallulah Bankhead nevű színésznő el is ismerte állítólag, hogy romantikus viszonyt tartott fent Stanwyckkel.

A kérdést, miszerint melyik nemet kedveli jobban, személyesen Barbarának is nekiszegezték, amikor valami ilyesmit mondott: „Hallottam, hogy Dietrich, Garbo, a legtöbb európai csaj mindkét kapura játszik. Aztán úgy tapasztaltam, hogy igaz.” „Úgy tapasztalta?” – kérdezett vissza az újságíró, mire Barbara azonnal más irányba akarta terelni a beszélgetést.

 

Cary Grant

Grant nőkkel és férfiakkal is kavart; egy Women He’s Undressed (nők, akiket levetkőztetett) című dokumentumfilm szerint egy „Greenwich Village-i szerelmi fészket” tartott fent Orry-Kelly ausztrál jelmeztervezővel. A dokufilm a jelmeztervező memoárján alapul, aki hét évvel volt idősebb Grantnél, és még mindketten egész fiatalok voltak, amikor először találkoztak. Grant, aki akkor még Archibald Leach néven futott, nem sokkal azelőtt ki kellett költözzön albérletéből, mert nem tudta fizetni a bérleti díjat, és Kelly befogadta. A kapcsolat három évtizeden át tartott, de közben Kelly egyre nehezebben viselte Grant vonzódását a szőke nőkhöz. A két férfi kapcsolata időnként erőszakossá is fajult. Grant állítólag egyszer még ki is hajította Kellyt egy mozgó járműből.

 

Rock Hudson

2015-ben, harminc évvel Rock Hudson halála után a People magazin interjút készített Lee Garlington nyugdíjas tőzsdeügynökkel, aki állítólag kapcsolatban élt a színészlegendával a 60-as években. Garlington azt állította az interjúban, hogy a románc az első pillanatban szárba szökkent, ahogy először egymásra néztek. Rendszeresen mentek együtt filmbemutatókra, persze mindkettőjük karján egy-egy női partnerrel. „Épeszű ember akkor nem bújt elő – mondta Garlington. – Karrier-öngyilkosság lett volna. Mind eljátszottuk, hogy heterók vagyunk.”

Hudson túlontúl „paranoid” volt abban a tekintetben, hogy az emberek esetleg tudomást szereznek a titkos életéről. Egyszer magán kívül volt, amikor egy női rajongó betört az otthonába és az ágyában aludt, miközben a két férfi utazott. „Az éjjeliszekrény fiókjában félmeztelen férfiakat ábrázoló fotók voltak – nyilatkoztatta ki Garlington. – A nő nem találta meg őket, de az eset megrázta. Utána kapukat szereltetett a házára.” A pár később szakított, de Garlington olvasta valahol, hogy a színész „igaz szerelmének” hívta őt. Hudson volt az első élvonalbeli híresség, aki AIDS-szel összefüggő betegségben hunyt el.
 

evamagazin.hu

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux