Csoda, hogy elkészült az év egyik legjobb sorozata
A Pose már azzal történelmet írt, hogy elkészült, és leadtak belőle 8 részt. Korábban nem volt egyetlen olyan tévécsatorna sem Amerikában, aminek a vezetőiben felmerült volna, hogy transznemű emberek életéről és saját világáról készítsen sorozatot, a kamera előtt és mögött is transznemű szakemberekkel. A Pose bejött az amerikai FX csatornának, a kritikusok imádják, nézettsége ugyan nem döntöget rekordokat, de ahhoz bőven elég volt, hogy berendeljék a második évadot.
Azt megfejteni, hogy ki tehet arról, hogy ilyesmi eddig nem valósulhatott meg, olyan, mint a tyúk és a tojás problémája. A programming osztályon mondhatták azt, hogy ismeretlen és még ráadásul transznemű színészekkel képtelenség eladni egy sorozatot, a közönségnek így soha nem lett valódi esélye eldönteni, hogy érdekli-e őket egy ilyen sztori, vagy sem. Az ördögi körből való kitöréshez sokat tett a Transparent, aminek nyilván egy ciszgender férfi volt a főszereplője, de így is fontos mérföldkő lett: olyan emberekhez is eljuttatta a transzok ügyét, akik korábban nem találkoztak ezzel közelebbről, így pedig bebizonyította, hogy érdemes ezekkel a történetekkel foglalkozni.
De a Pose radikalizmusához kellett egy olyan teljhatalmú tévés producer, mint Ryan Murphy. A sors fintora, hogy a Pose az utolsó az FX-re készített sorozata, ugyanis a Netflix minden idők egyik legkomolyabb tévés szerződését tolta az orra alá, aminek keretében szinte végtelen mennyiségű sorozatot fog gyártani 300 millió dollárért cserébe. Első FX-re készített sorozata a Kés/Alatt volt, majd jött az American Horror Story, az American Crime Story, meg a Feud, szóval eleve elég nagy alkotói szabadsággal rendelkezett, de a Pose-zal így is sikerült egy teljesen ismeretlen területre merészkednie, és ez lett a legkockázatosabb projektje.
Arra, hogy milyen nehéz finanszírozást találni egy ilyen projektre tökéletes példa a Rub and Tug, aminek transznemű főszereplőjét eredetileg Scarlett Johansson játszotta volna, de miután a botrány után kihátrált, kútba esett az egész projekt. Esélytelen volt, hogy valaki egy transznemű színésszel a főszerepben bevállalja. Ebben a hollywoodi világban nehezen volt elképzelhető egy olyan mainstream közönségnek szánt sorozat, ami transzenmű színészekkel szól transzneműekről és elsősorban nem a szenvedéseikre, hanem a kultúrájuk ünneplésére fókuszál.
Nehogy azt higgyük, hogy Hollywoodban transzneműnek kell lenni ahhoz, hogy valaki ne jusson főszerephez. Az ázsiai színészek helyzete is elég rossz, Aziz Ansari a Master of None kapcsán beszélt erről. A sorozathoz kerestek egy ázsiai főszereplőt, de úgy tűnt, hogy a castingért felelős emberek csak néhány olyan emberről tudnak, aki egyáltalán szóba jöhet. Nem arról van szó, hogy nincsenek tehetséges színészek, hanem, hogy nem kapnak olyan lehetőségeket, hogy a nevük eljusson jobb castingos rendezőkhöz. Ansari is azt mondta, hogy a producerek felelőssége az, hogy helyzetbe hozzon olyan feltörekvő, kisebbségi alkotókat, akik kiérdemelték a nagy lehetőséget.
