Ugrás a tartalomra
x

Digitálisan nővé változtatták egy film szereplőjét Kínában, hogy ne derüljön ki, meleg párról van szó

Egy melegházasságot bemutató jelenetet úgy láthatnak a kínai mozinézők, hogy az egyik szereplő arcát nőivé változtatták.

Az Együtt című, hamarosan Magyarországon is bemutatandó horrorfilm egyik jelenetét nem a „szokásos” módon, azaz vágással cenzúrázták Kínában, hanem mesterséges intelligenciával nővé retusálták egy melegházasság egyik vőlegényének arcát, hogy a meleg pár heteroszexuálisnak tűnjön – írja a The Guardian.

Az Alison Brie és Dave Franco főszereplésével készült film egy párkapcsolati válsággal küzdő fiatal párról szól, akik vidékre költöznek, de ott természetfeletti dolgok történnek velük. A filmet szeptember 12-én kezdte játszani Kína néhány mozija, az országos bemutató 19-én lett volna, de a cenzúrát övező felháborodás után egyelőre indoklás nélkül elhalasztották a premiert. A módosítás akkor vált nyilvánvalóvá, amikor a közösségi médiában egymás mellé tett képek jelentek meg az eredeti és a kínai verzióról.

Kínai mozinézők arról számolnak be, hogy az állam által nem megfelelőnek ítélt részek cenzúrázásának új eszközét sokkal nehezebb észrevenni, mint a régi módszert, amikor egyszerűen kivágták a kifogásolt részeket. Kínában egyébként nem törvényellenes a homoszexualitás, ennek ellenére a melegség súlyosan stigmatizált az országban.

Korábban is történt már hasonló cenzúra Kínában: 2018-ban úgy mutatták be a Queenről szóló Bohém rapszódia című filmet, hogy kivágták a Freddie Mercury homoszexualitására utaló részeket. A Jóbarátok kínai nézői pedig sosem láthatták a sorozat leszbikus mellékszereplőjét.

Az Együtt rendezője, Michael Shanks még nem reagált az ügyre.

www.hvg.hu

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux