Életmesék gyerekeknek
MA MÁR egyre többen vállalják a homoszexualitásukat, mint az elmúlt évtizedekben, így érthető, hogy beszédtémát is gyakrabban ad e kérdéskör. Éppen ezért nem mindegy, miként váltunk szót a gyerekeinkkel arról, hogy az azonos neműek között is létezhet szerelem.
Hetek óta kering egy kisfilm az interneten a szerelemről. Egy iskolás fiú fa mögé bújva csodálja a „nagy őt”, a szíve hevesen kalimpál. Nem mer közelíteni, de a szív cselekszik helyette: kiugrik a helyéről, és odarepül a kiválasztotthoz. Az osztálytársak lenézően pusmognak a hátuk mögött, de mint tudjuk, a fellángolt érzelmeket nem lehet a tudatunkkal megsemmisíteni. A szerelem, pontosabban a szív végül célba ér, a kiválasztott pedig nem más, mint egy – másik fiú.
Az USA-ban készült rajzfilm mondanivalója egyértelmű: a homoszexuálisok ugyanolyan érzelmeket élnek meg, mint a heteroszexuálisok.
A pár perces alkotás sok szülőnél még a tengerentúlon is kiverte a biztosítékot, de ez az üzeneten nem változtat: beszélni kell a homoszexualitásról.
Kézen fogva sétálgató leszbikusok és meleg férfiak, filmekben elcsattanó csókok és ölelések. A gyerekek egyre sűrűbben találkoznak ilyen jelenetekkel. A szülők pedig közben vagy pironkodva nekiállnak tenni-venni a konyhában, vagy undorral minősítik a látottakat.
A felnőttek értékrendje és viselkedése elsődleges minta a gyerek számára, ezért egyáltalán nem mindegy, hogyan váltunk szót velük arról, hogy az azonos neműek között is létezhet szerelem.
– A szexuális orientáció nem döntés kérdése, a magyar társadalom pedig e tekintetben nagyon konzervatív – szögezi le Szél Dávid tanácsadó szakpszichológus. – Dr. Czeizel Endre genetikusprofesszor készített egy felmérést, amelyben több ezer anyát arról kérdeztek, milyen genetikai rendellenesség esetében szakítanák meg a terhességüket. Az édesanyák 91 százaléka elvetetné a gyermekét, ha biztosan tudná, hogy homoszexuális lesz, míg 31 százalékuk tenné ugyanezt, ha tudná, hogy szívbeteg a magzata. Nálunk az emberek elképesztő módon rettegnek a homoszexualitástól. Előfordulhat, hogy a szülők magukat hibáztatják, ha kiderül a gyerekükről, hogy az azonos neműekhez vonzódik. Azt gondolják, félresiklott a nevelésük, a saját kudarcukként kezelik a tényt. A bűntudathoz társul, hogy mit szól majd a család és a környezet. Amíg félelem él a többségben, addig nem lehet hatékonyan beszélni sem a homoszexualitásról, sem más kisebbségről, s ennek tükrében az elfogadásról. A félelem pedig mindig az ismeretek hiányából fakad – állítja a szakember.
Szél Dávid rendszeresen tart előadást iskolákban a testtudatosságról, ahol a szexualitás kérdése is fölmerül. Leginkább fiúk érdeklődnek a homoszexualitásról: meleg párnak lehet-e gyereke, genetikailag öröklődik-e a hajlam. Érthető a kíváncsiság, hiszen az ő életükben sokkal inkább jelen lehet a másság, mint a korábbi generációknál.
– Nagyon fontosnak tartom az olyan meséket, filmeket, könyveket, ahol teret kap a homoszexualitás. A szülők sokszor megrettennek ezektől, teljesen alaptalanul. Azt hiszik, ha a gyerek szeme elé kerül mindez, akkor a saját neméhez vonzódik majd. Természetesen ez nem így működik. Viszont az életnek ezt a szeletét is meg kell ismernie, mint ahogyan a többit is.
Már Magyarországon is kaphatók olyan gyerekeknek szóló könyvek, amelyben alkoholista szülő vagy mellrákos anyuka szerepel.
– Ezek mind segítenek a fiataloknak megérteni a körülöttük lévő világot, annak sokrétűségét – mondja Szél Dávid. – Ha a homoszexualitásról kérdez a gyerek, el kell magyarázni, hogy igen, vannak olyan emberek, akik azonos nemű társat választanak, mellettük találják meg a boldogságot. Ettől nem értéktelenebbek vagy lenézendők. Azok, akik toleránsak és elfogadóak, sokkal boldogabbak, mint a gyűlölettel és a kirekesztéssel „megfertőzött” társaik. És egy szülő mi mást szeretne legjobban a gyerekének, mint hogy boldog legyen?
