Egy meleg srác olvas: Moesko Péter - Megyünk haza
Halihó,
ma egy különleges könyvről hoztam nektek értékelést: Moesko Péter debütkötetéről fogok mesélni. Moesko első novellásköte egy izgalmas szöveggyűjtemény, ami idén tavasszal jelent meg, és nagyon sokan nagyon szerették, így én nagyon kíváncsi voltam már rá. Örülök, hogy a hónap elején végre nekem is sikerült beszereznem, és meglepődtem, amikor kiderült, több meleg, leszbikus témát is felhozó szöveget tartalmaz. Szóval hamar rájöttem, hogy nem csak szórakozásból kell olvasnom ezt a kötetet, hanem dolgom is van vele. Most ezt láthatjátok:
Moesko Péter novelláskötete a hazatérést járja körül. Olyan karaktereket mozgat, akiknek dolguk van a gyökereikkel, otthonukkal, szüleikkel, nagyszüleikkel. A mozgat persze túlzás. Leírják a szövegek ezeket a karaktereket. Ránagyít azokra a kis dolgokra, amiken egy kapcsolat valóban múlhat. Rögtön az első novellában a szülő segít, hogy valamennyire valóra váljon az, amire a gyermeke vágyik, majd egy olyan novellában találjuk magunkat, ahol az idős szülőnek gondozásra van szüksége ahhoz, hogy hogy otthon maradjon. A harmadik történetben egy meleg fiú és egy meleg apa kapcsolatába tekinthetünk be, akik lassan hidegülnek el egymástól. De tovább olvasva belátást nyerünk még, a teljesség igénye nélkül, egy szellemi fogyatékos srác mindennapjaiba és otthonkrízisébe, másutt egy olyan férfi életébe, aki külföldön vállalt munkát és próbált boldogulni a családja nélkül, vagy egy leszbikus lányról is olvashatunk, aki képtelen szembenézni az anyja kicsinyességeivel és földhözragadtságával. A kötet utolsó főszeplője pedig már elszökik otthonról.
Nagyon izgalmas narratívát vet fel ez a kötetben szereplő szövegek köré. A kötetet önmagában szervezi az, hogy minden novella a “Mindenhol jó, de legjobb otthon” mondat mögé néz be, és állít téziseket vele szemben. Nagyon erősen egy elsőgenerációs-értelmiségi hang ez, akinek tanultan kell szembenéznie mindazzal, amit otthon tapasztal. Ugyanakkor a kötetet szervezi egyfajta nehézség is. A kötet második felében aktívabbak a szereplők, nem csak kiszolgáltatottak, de ha ki is tudnak lépni a szövegvilág kitettségéből, leginkább csak hiányt hagynak maguk után. Egyfajta izgalmas játék, hogy a kötet első darabjának gyermekszereplője még beszélget az édesanyjával, és együtt lépik át a család küszöbét, addig az utolsó főszereplő, aki idősebb kamasz, már kiszökik otthonról, és nem is az ajtót használja.
A kötet sok szempontból reflektál a minket körülvevő gyűlöletre, az egyik novellában egy bevándorló hátterű szereplő segít a főhősön, amit az anya nem néz jó szemmel, az utolsó előtti szövegben pedig valószínűleg antiszemitizmust sejthetünk, a szövegben meg nem jelenő, de a történéseknek ma is középpontjában álló férfi mögött. Izgalmas kérdéseket vet fel a novella a generációkon át örökölt és átadott traumákról, ami megint egy fontos és releváns kérdés.
