Miért is kell úgy dobálni a „buzi” kifejezést, mint a röplabdát tesiórán?
Az iskolai zaklatás túl azon, hogy mindennapos jelenség, egyre nagyobb méreteket ölt: azokban az intézményekben, ahol nem reagálnak a problémára, és nem tesznek kísérletet arra, hogy erőszakmentes iskolai környezetet teremtsenek, egy LMBTQI-diáknak is sokkal rosszabb. A Háttér Társaság leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és/vagy interszex tanulókat kérdezett meg az iskolai tapasztalataikról. Az eredményekből jól látszik, hogy vannak pozitív folyamatok, de bőven van még tennivaló az oktatási intézmények és a pedagógusok részéről is.
Ötödikes koromban az osztálytársaim megtudták, hogy meleg vagyok. Sajnos nem volt valami elfogadó osztályom. Megvertek, vonalzót törtek el rajtam, cipővel dobáltak stb. Hatodikos koromban kerültem egy másik iskolába, ahol hazafelé menet vertek meg. Rendőrségi ügy is lett belőle. Így megint másik iskolába kerültem, de ugyanúgy folytatódtak a fenyegetőzések attól a fiútól, aki megvert. Többször volt öngyilkossági kísérletem.
Az iskolában gyakran nehéz állni a sarat: a csúfolódásnak, kiközösítésnek, a kipécézésnek vagy akár egy kisebb klikk „hatalomra kerülésének” súlyos következményei lehetnek, különösen, amikor a célpont egy eleve hátrányos helyzetben lévő csoport tagja. A fent említett diák példája jól mutatja, hogy ha a helyzet elfajul, egy gyereket akár iskolából iskolába is űzhetnek a kortársai. Hogy a helyzetről képet alkothasson, a Háttér Társaság majdnem ezer, 13 és 21 év közötti (a 2016/17-es tanévben is tanuló) LMBTQI-diákot kérdezett meg Magyarország összes megyéjéből és Budapest minden kerületéből az iskolai tapasztalataikról.
