Ugrás a tartalomra
x

Június a meleg büszkeség, a Pride hónapja

 

A homoszexuálisok helyzete még a XX. század közepén is elkeserítően megrázó volt úgy Amerikában, mint a világ többi országában. Az 1950-es években az antikommunista paranoia söpört végig (mccartizmus) az USA-ban, amelynek köszönhetően a melegek is felkeltették a politikai vezetés beteges gyanakvását. Az FBI részletes információkat gyűjtött a homoszexuális vagy annak vélt személyekről, a szórakozóhelyeikről és a barátaikról.

Rendőrségi túlkapások

A kormányjelentések kollektívan megbízhatatlan állampolgároknak titulálták őket, és a homoszexualitást perverziónak tartották, akik pedig ezt képviselik, biztonságpolitikai kockázatot jelentenek.

A Stonewall Inn egyik vendége - rabosítva

Az 1950-60-as évek Amerikájában bevett gyakorlat volt, hogy a rendőrség kifejezett indok nélkül razziákat tartott klubokban, bárokban, különösen a melegek által kedvelt helyeken. A mai szemmel teljesen jogszerűtlen razziák rendszerint letartóztatásokkal értek véget. New York város Greenwich Village negyedében a Stonewall Inn-ben 1969. június 28-án azonban az ott szórakozók megelégelték a vegzálást és szembefordultak a rendőrökkel.

A legendás Stonewall Inn

Másnap - lázadásnak is nevezett - zavargások törtek ki, a Village lakói utcára vonultak,  egyenlő jogokat követelve a melegeknek, leszbikusoknak, nyíltan vállalva identitásukat, valamint hogy érjenek véget az ellenük folyó zaklatások. Ezekre a napokra emlékezve rendezik meg 1970 óta a nagyszabású felvonulásokat a világ számos nagyvárosában.

Az első Pride

 Az 1969. június 28-ai Stonewall-lázadás emlékére az LMBT közösség a Júniust választotta a Pride hónapjának, s világszerte a legtöbb felvonulás megrendezését ekkorra időzítik. Az első Pride szervezését és népszerűsítését, valamint magát az elnevezést is Brenda Howard-nak köszönheti a közösség, akit azóta a „Pride anyjának” hívnak.

Magyarországon Melegbüszkeség napnak is nevezzük, ami talán kicsit megtévesztő, a résztvevők ugyanis nem a melegségükre büszkék, hanem az egyenlőségre, amit – legyenek melegek, transzneműek, leszbikusok, queer-személyiségek – kivívnak (vagy kivívhatnak) maguknak, így a felvonulás nemcsak a közvetlenül érintettek rendezvénye, hanem mindenkié. Azt ünnepeljük, hogy egészséges társadalomban mindenki nyíltan vállalhatja az identitását. A másság nem bűn.

A Pride mint mozgalom előzményeit a XIX. században kereshetjük, a kriminalizálás elleni első fellépésekkel, amikor még büntetőjogi kategória volt a homoszexualitás. A világ első melegszervezetei a második világháború után jeletek meg Amerikában és Nyugat-Európában, ez volt az ún. homofil mozgalom. Elsők között is legelső volt Hollandia, ahol 1946-ban alakult a Kulturális és Szabadidő Központ (Cultuur en Ontspanningscentrum – COC). A melegjogi mozgalmak a világon mindenütt kézen fogva járnak az emberi jogokért folytatott küzdelemmel.

Az 1960-80 között a nyugati világban lezajlott szexuális forradalom tovább erősítette a szervezeteket, láthatóbbá tette szexuális egyenlőségért harcolókat – követeléseik, céljaik is módosultak, meleg felszabadítási frontnak nevezték magukat. Az első években Gay Liberation Day-nek vagy egyszerűen csak Liberation Day-nek hívták, ma Pride-ként (Gay Pride, LMBT Pride Day) emlegetjük, lényege és céljai azonban mit sem változtak: egyrészt minden évben emlékeztet a Stonewall-eseményekre, másrészt arra, hogy bármennyi idő telt is el, még mindig van miért harcolni: a hátrányos megkülönböztetés ellen – az identitástól függetlenül mindenkit megillető egyenlő jogokért.

Az 1980-as évekre a melegjogi mozgalmak, a megemlékezések és felvonulások mérsékeltebb hangvételt ütöttek meg, vesztettek radikális jellegükből. Hanyagolták az olyan jelzőket, mint a ’felszabadítás’ és ’szabadság’, helyettük egyre inkább a ’Melegbüszkeséget’ (Gay Pride) alkalmazták. A Pride viszont nem tagadta meg korábbi radikális korszakát, megtartotta a Meleg Aktivisták Szövetsége szimbólumait, a görög lambda betűt és a rózsaszín háromszöget, így a melegjogokért való harc folytonosságát is ki kívánta fejezni.

A Pride manapság egy sokrétű rendezvénnyé fejlődött, amire jellemző a fesztiváljelleg, az ünneplés, a tánc és zene, sok helyen a felvonulást követően lezárt utcákon, tereken és parkokban folytatódik a szórakozás, ezért is hívják egyes helyeken Pride Fesztiválnak az eseményt. Számos felvonulást a kormányzat vagy vállalatok szponzorálnak, és sokszor a rendező város turistalátványossága az esemény. A fesztivál a melegjogokért való küzdelem mellett számos témára is felhívja a figyelmet, mint például az AIDS vagy a homofób erőszak áldozataira. A felvonulók között a melegeken, leszbikusokon, biszexuálisokon és transzneműeken kívül melegbarát egyházak, politikusok, szervezetek és munkáltatók képviselői is jelen vannak, továbbá melegbarát szülők, családtagok és barátok is, akik jelenlétükkel támogatják az LMBT közösséget és annak törekvéseit.

A szivárványzászló először az 1978-as San Franciscó-i Melegszabadság Felvonuláson (a Pride elődje) jelent meg, és azóta minden Pride rendezvény elengedhetetlen eleme. A szivárvány a melegek és leszbikusok sokféleségét jelképezi. Eredetileg nyolc színből állt, de a rózsaszín szinte azonnal kikerült belőle, azon egyszerű okból, mivel a ’78-as rendezvény idején nem tudtak beszerezni ilyen színű anyagot, utána viszont, hogy páros számú legyen a színkészlet, eltávolították róla a türkizt, valamint esztétikai okból a kék színt kivilágosították. A szivárványzászló színei külön-külön is jelentést hordoznak magukban, így a piros az élet, a narancs a gyógyulás, a citrom a Nap, a zöld a természet, a kék a harmónia, a lila a lélek szimbóluma. A két ex-szín közül a rózsaszín a szexualitást, a türkiz a művészetet jelképezte.

Felhasznált szövegek:

A Pride rövid története A Pride

 

Drupal 8 Appliance - Powered by TurnKey Linux