NEM MARAD ÖRÖKKÉ A SZÉGYEN, A TITKOLÓZÁS ÉS A MENEKÜLÉS
Szilveszter vagyok, 22 éves, egyetemi hallgató.
A barátomról kiderült, hogy melegpornós
A szexmunka sokak számára szégyellnivaló foglalkozás és nem merik elmondani a társaiknak,
Hétfőtől a melegek is házasodhatnak Észak-Írországban
Legalizálták az azonos neműek házasságát Észak-Írországban – írja a BBC.
A DNS-teszt elárulja, ki született melegnek
Tudósok szerint 70 százalékos pontossággal működik az a DNS-teszt, amely elárulja, hogy ho
Rétvári Bence betiltaná, a riói bíróság viszont mégsem törli a meleg Krisztusról szóló filmet a Netflixről
Végre eldőlni látszik a hiszti a Krisztus első megkísértése című brazil film körül, ami ho
Rétvári Bence bekapcsolta a Netflixet, és nem tetszett neki, amit látott
A KDNP rákapaszkodott a petícióra, amely egy brazil film ellen indult.
A meleg papok kérdése éppen egyházszakadásba taszítja a metodistákat
De szerintük ez így van jól.
Életüket áldozták, hogy ne legyenek hősi halottak
Az emberiség története nyomasztóan gazdag népirtásokban.